Altató helyett 

Író: Anneke

Univerzum: Fight club (Harcosok klubja)

Páros: Cornelius/Tyler (Ed Norton/Brad pitt) Hihi!

Korhatár: NC-17, nyílt szexualitás, trágár beszéd

Történik: Marla öngyilkossági kísérlete után, másnap reggel

Stílus: filozofikus romance

Forma: novella

Megjegyzés: Aki nem látta filmet, nézze meg! Érdemes...  

Kis ízelítő: Névtelen hősünk, kinek csak az álnevét tudjuk meg a film során, éli unalmas, mindennapi életét - a felszínen - ám, mivel narkolepsziában) szenved, a napok mintegy álomban telnek. Hogy valami értelme is legyen a vegetálásnak, amit életnek nevezünk különböző halálos betegségekkel küzdő emberek terápiás csoportjaiba, kezd járni, itt ismerkedik meg Marlával is. Aztán egy kiküldetésről hazatérve a repülőn melléül egy nagyon fura figura. Tyler a neve és szappangyártással foglalkozik. Leszállva a gépről Tyler odaadja a névjegyét a főhősnek, majd eltűnik a tömegben. Ám "Cornelius" lakását időközben valaki felrobbantotta... Mindene odaveszett. Végső kétségbeesésében felhívja az ismeretlen ismerőst, Tyler-t, aki odaveszi magához lerobbant házába, és együtt megszervezik a Harcosok klubját, terápiás csoportok helyett. Itt valóban vérre megy...

Hull...

Már akkor tudtam, mikor mellém ült a repülőn. Egy narkolepsziásnak úgy telik el minden napja, mintha álmodná. De ez nem volt álom. Teljesen valóságos ember volt. Barát-adag a kötelező hús-hal-krumpli-desszert menü-adag mellé. Már a foglalkozása sem volt mindennapi. Szappankereskedő...

S amíg a lakásom felé ballagtam ezen a váratlan találkozáson törtem a fejem. Aztán megláttam a füstöt és a lángokat, meg a seregnyi tűzoltót a ház előtt, és arra gondoltam, talán a közeli tűzcsap miatt vannak itt. De ez csak áltatás volt. Tudnom kellett volna, hogy miért vannak ott. Persze, akkor még nem sejtettem semmit az egész összeesküvésből. A rendőrök nagyon kedvesen elmagyarázták, hogyan történhetett...

Csak álltam ott, és bámultam a kiégett roncsot, ami valaha a lakásom volt. Minden elveszett, ami valamit is jelentett a számomra. Minden tárgy. Minden emlék. Minden, minden. Csak egyvalamibe tudtam kapaszkodni abban a hihetetlen nagy káoszban. Beálltam a legközelebbi telefonfülkébe, és tárcsáztam Tyler számát. És ezzel engem is beszippantott a Káosz.

Az Idő...

Mióta is lakom már itt? Nem tudom... Az idő valahogy megszűnt létezni számomra akkor, amikor beléptem abba a sörözőbe, ahol Tylerrel találkoztunk azon az éjszakán. A narkolepsziám sem javult. Igaz, azóta nem is járok egyetlen terápiás csoportba sem. Az, az éjjel megalapozta valami másnak a kezdetét. A harcosok klubjában nem kell sírni. Csak verekedni. Vagy verni... Mindegy, hogy kit és hogyan. A lényeg: a fájdalom. "Fél litert vért még lenyel az ember..."

A cégnél már kifelé áll a szekerem rúdja. Nem foglalkozom az ügyfelekkel. Nem járok tárgyalásra. Nem dolgozom. Haikukat írogatok, amiket különböző partner cégek e-mail-jeire küldözgetek. Valahogy... Nem érdekel semmi. És senki. Vagy mégis? Tyler újra és újra felbukkan a gondolataimban. Nem csak nappal. Éjszaka is. Az, az első bunyó. "Üss meg! Erőből! Ez, az!" Vertük egymást, mint a barmok. Bőrünk egymáshoz simult, ahogy fogást próbáltunk találni a másikon. A végén elégedetten, mintegy kielégülve néztük egymást a földön ülve. Na, akkor aztán leesett...

Tiltakoztam ellene. Nem akartam. Minden erőmmel aludni próbáltam, hiába. Próbálkoztam azzal a meditációs módszerrel is, amit a tüdőrákosok terápiáján tanultam. A barlang ugyanolyan hideg és jeges volt, mint először. A pingvin, meg... Mikor meglátott, röhögött.

Nem tudtam, hogy hova tegyem ezt az érzést. Néha úgy tűnt, talán ő is... Talán ő is másképp gondol rám. Mintha érdekelte volna, mit érzek, mit gondolok. De ezek csak pillanatmorzsák voltak. Rájöttem, nekem ez kevés. Tyler oktatott engem, mint tudatlan nebulót, s csak rohantam mellette bele mindenbe, ami csak jött. És közben tényleg úgy éreztem, eddig nem is éltem. Ez az igazi élet. A rohadó falak, csöpögő csap, penészes padló. A patkányok. És... A bunyó. Minden éjjel. És mindig mással, közben Tylert képzelve partneremnek.

Vasláncáról...

Fordulat. A telefon. Én lecsaptam. Nem akartam Marlával foglalkozni. De Tyler igen. Elkérte a szemtelen fruska címét. Odaadtam. Hadd menjen, ahová akar... Közben meg rágott a düh. Aznap éjjel sem aludtam... Csak hallgattam a matrac nyöszörgését, Marla sikoltozását, Tyler üvöltését. Nem!

"Apa fortyogó epéje vagyok."

Nem is tudom, hogy elaludtam-e végül. Egyszercsak reggel lett. A fürdőszobatükör nagyon csúnya ábrázatot mutogatott nekem. Majdnem úgy néztem ki, mint akkor, amikor ez az egész valószínűnek tűnő álom elkezdődött. Karikák a szem alatt, sápadt bőr. Megspékelve egy kis, felszívódóban lévő vérömlennyel... Kimasírozok a konyhába. Marla ott ül a földön, rózsaszín koszorúslányruhában, és valami eldobott karácsonyfáról hadovál. Elhajtottam a fenébe. Most kávét kell inni. Aztán csak bámulom a barna löttyöt a kicsorbult szélű bögrében. A kurva életbe. Még ez is. Lépteket hallok. Tyler jön ásítozva, kockás köntösben, lehetetlenre borzolt hajjal. Kávét tölt magának ő is. Aztán kéretlenül arról kezd pampogni, hogy Marla milyen jó nő. Ránézek a bögre pereme fölött. Valószínűleg látszik szememben a düh, mert elneveti magát.

- Mi van, féltékeny vagy? Itt volt előtted a lehetőség, hónapokon keresztül... Én csak megadtam neki az, amit tőled sosem kaphatott meg.

- Mert pont rám vágyott, mi? Szerinted mindent meg tud oldani egy baszás?

Vállat von, cigarettáért kotorászik az asztalon. Talál egy szálat, rágyújt.

- Mindent nem. De sok mindent. És különben is... Marla téged akart.

- Azért kefélt veled. Logikus.

Vigyorog, és hanyagul nekidőlve a pultnak, kifújja a füstöt.

- Hányszor mondjam még fiam - néz rám oktató módon, mint egy tanárbácsi - te meg én egyek vagyunk. Én vagyok az, aki lenni szeretnél. Azt az életet élem, amit szeretnél, úgy öltözöm, ahogy szeretnél, úgy gondolkodom, ahogy szeretnél, és úgy kefélek, ahogy szeretnél. Ez ilyen egyszerű.

Hallgatok. Az okfejtése valóban egyszerűnek látszik. De nem. Mi soha sem voltunk egyek. Mert ha egyek lennénk, akkor, én soha...

Hirtelen ötlettel, én is rágyújtok. Az első slukk rohadtul megköhögtet. Felhajtom az időközben kihűlt, kávénak nevezett moslékot. A második már jobban esik. És az utána következő még jobban. Nézem Tylert, aki szintén elgondolkodva szívja a cigijét. Mintha most döbbennék rá, hogy a köntös alatt valószínűleg nincs rajta semmi. Ez a gondolat felforralja a vérem. Mi van velem? Nézem izmos, arányos lábait, a köntös alatt kirajzolódó alakját, a szétnyílt ruhadarab alól kilátszó barna bőrű mellkast.

Mi ez, amit érzek? Csak nem vágy?

"Apa duzzadó hímvesszeje vagyok."

Uramisten, ez nem lehet igaz! Hirtelen megérzem magamon Tyler pillantását. Tekintete pontosan az ágyékomra szegeződik. Dermedten állok. Aztán, amikor néhány másodperc múlva elfordítja a fejét, és kibámul az ablakon, lopva megérintem a domborulatot. A rohadt életbe! Hát ilyen nincs. Álló farokkal bámulok egy majdnem meztelen pasast. Hova süllyedtem?! A cigi elfogy, nincs mibe kapaszkodni. Tyler továbbra is a kinti, érdektelen tájat nézi. Lábaim maguktól szelik át a néhány lépésnyi távolságot, amely elválaszt bennünket. Mikor odaérek elé, visszafordul. Hallgatunk. Én, pedig fejest ugrom az örvénybe.

Perceink rozsdája...

Odahajolok hozzá, és megcsókolom. Ajkainak érintése vulkánkitörést okoz a benső szerveim között. Ez új.

"Apa dörömbölő szíve vagyok."

Ujjai a hajamba túrnak. Viszonozza a csókot, és nem érzek rajta semmi ellenállást. Nem emelem fel a fejem. Csókolózunk, úgy, ahogy nővel még sosem. A végsőkig felizgat puha szájának érintése, forró nyelve, mely ingerlően csúszkál az enyémen. Közben kezeivel testem feltérképezéséhez lát. Nem maradok el én sem tőle. Először csak a köntösön keresztül cirógatom, aztán merészebb leszek, s az anyag alá csúsztatva kezem, megérintem végre a bőrét. Pont olyan, mint amilyennek emlékeztem rá. Feszes, és a tapintása, mint a selyemé. Az érintés csak mégjobban felkorbácsolja vágyamat, és még merészebbé tesz. Mértéket veszek Tylerről... És már nem is csodálkozom azon, hogy ő is kemény, mint a gránitszikla.

Lassan behátrálunk a legközelebb lévő szobába. Az enyémbe. Ledőlünk az ágyra. A pizsamám már régen nincs rajtam, és Tyler is elvesztette valahol a köntösét. Éledő, lobbanó vággyal simogatjuk egymást, most az egyszer senki nem oktat ki senkit, hogy hogyan is kéne csinálni. Csak tesszük, amire az ösztön hajt. Kezem egyre többször téved Tyler farkára. Aztán már mással sem foglalkozom, csakis azzal az ingerlően merev hímvesszővel. Húzogatom rajta a kezem, masszírozom, simogatom... Aztán a számba veszem. Tyler felnyög, és én kéjes elégedettséggel kezdem szopni. Mindeközben lihegek és zihálok, mert eme tevékenységem engem is felizgat, aztán megérzem Tyler ujjait a saját nemes szervemen... Hamarosan felvesszük a hatvankilences pózt, hogy mind a ketten kényelmesen kényeztethessük egymást. Olykor, olykor felordítok a kéjtől. Ő is. A gyönyör mintegy fátylat von a világ köré, és ismét álomszerűnek vélem az egész jelenetet. Tyler és én szeretkezünk, fogdossuk egymás farkát, simogatjuk egymás seggét, csókolgatjuk egymás száját, mellbimbóját, bőrét... Az előjáték hosszúra nyúlik, s egy ponton már nem tudom visszafogni magam. Kezeim újfent Tyler fenekére siklanak. Fölé hajolok. Hang nélkül húzza fel a lábait, hogy jobban hozzá férjek. Két ujjal simogatom, tágítom a kicsiny lyukat. Síkosítónk, az nincs. Sebaj, megteszi helyette a nyálam is. És már nem tudok óvatos lenni. Az izgatott várakozás elfogyasztotta türelmemet, most már csak arra tudok gondolni, hogy beléhatoljak, birtokba vegyem a testét, hogy most az egyszer én kerekedjek felül... Gondolkodás nélkül belévágom. Összerándul, de egy jajszó nem hagyja el a száját. Kék szemei vágytól izzanak, ahogy a hátamra kulcsolja a kezét, és lassú, ritmikus ringással mozgatni kezdi a csípőjét... Én követem, ám aztán már semmi a lassú tempó, és én diktálom a ritmust, egyre gyorsabban és gyorsabban, a kéj és gyönyör égető patakként folyik át minden eremen, tudom, ezt még nem éltem, nem élhettem át senkivel, ez több, mint egyszerű kefélés, ez beavatás.

Tyler hörgése csak még inkább felajz, saját ordításom visszhangozzák a falak, igen, még, már nem kell sok... Behunyom a szemem, mikor a csúcsra hágok, halványan érzékelem, hogy Tyler is most éli át a gyönyörök gyönyörét, de ez most nem is érdekel... Újra a barlangban vagyok. A pingvin meglehetősen viharvert, én pedig anyaszült pucéran igencsak fázom a jeges hidegben. De csodálatosképpen nem lehűt, hanem felforrósít a hideg. Lassacskán visszatérek a valóságba. Tyler zihálva, lehunyt szemmel, mozdulatlanul fekszik. Lefordulok róla, karom a fejem alá teszem, és elgondolkodom. Ez igen. Ez igazi elégtétel. Amióta csak itt lakom, Tyler szinte az apámként viselkedett. És most mégis én keféltem meg őt. Ez a kéjes gondolat, szinte megint a csúcsra juttat. Szemem sarkából látom, hogy Tyler szeme is nyitva van már. Mondani készül valamit. De nem. Most nem akarok beszélgetni. Oldalamra gördülök, összegömbölyödöm. Lassan lehunyódó szemeim mögött újra felsejlik a barlang. Alszom. Végre, alszom.

Vége