- Azokat meg élből elátkozza - szól közbe Draco - Hermione, ne feszítsd túl a húrt… Csak nem azt fontolgatod…

- Dehogyis! - rázom a fejem - csak…

- Semmi csak. Hermione… Ha szereted Harry-t, ne csald meg. Se mással, se velem.

Felnézek Draco-ra.

- Ez a másik dolog, ami miatt itt vagyok - mondom elszántan - Draco… Azt akarom, hogy tudd… Nem azért jöttem össze veled, mert ráuntam Harry-re és kellett valaki más, hanem azért mert… - nagyot nyelve kimondom - belédszerettem.

- Én is szeretlek - közli közömbös hangon Draco - de ez ne zavarjon…

Azt hittem, nem jól hallok. Soha… Soha, de soha nem mondta ezt nekem, azok alatt az évek alatt, amit együtt töltöttünk. Még a szeretkezés utáni, nagy őszinteségi rohamaiban sem. Soha.

- Draco… - nézek rá, s szememben lehet, hogy csillog néhány könnycsepp - mit mondtál, az előbb…?

Draco egy pillanatra elnéz rólam, de aztán megint visszafordítja a fejét. Látszik, hogy zavarban van.

- Azt… Hogy szeretlek - dünnyögi végül.

Nem bírom tovább… A nyakába borulok, s forrón szájon csókolom. Oh, Draco…

- Na, végre! - szólal meg vidáman Harry - ez már rég esedékes volt - teszi hozzá.

Zihálva válok el Draco-tól, s most már nem is húzódom el tőlük nagyon. Inkább még közelebb ülök. Csend van, s vidáman nézegetjük egymást. Szent a Béke! A két fiú huncutul összekacsint.

- Nyertünk! - aztán hozzám fordulnak - és most, hogyan tovább?

Nagy levegőt veszek.

- Szeretném folytatni… Mind a kettőtökkel.

- Úgy, ahogy eddig? - kérdezi Harry.

- Hát… Nem egészen… Mind a kettőtöket akarlak…

- Egyszerre?! - kérdik kórusban, de hangjukban nyoma sincs a szörnyülködésnek.

- Akár, úgy is - bólintok zavartan. Mesmeg az, a huncut összekacsintás.

- Jól van, te nyertél - mondja Draco durcásan.

Harry vigyorog, mint a tejbetök, én meg nem értem az egészet.

- Elárulnátok, miről beszéltek? - érdeklődöm.

- El, mert kifúrja az oldalad, a kíváncsiság - vigyorog Draco - fogadtunk, hogy mit fogsz csinálni…

- Azt mind a ketten sejtettük, hogy elnézést kérsz, amint lehiggadtál - folytatja Harry - ami a többit illeti… Az én tippem jött be.

- Miért, mi volt a tipped?

- Nagyjából ez, ami történt - mutat körbe Harry. Elmosolyodok.

- Te, mit tippeltél? - kérdezem Draco-t.

- Én pesszimistább voltam - von vállat. A vigyort lehetetlen letörölni az arcáról - én azt mondtam, elnézést kérsz a viselkedésed miatt, aztán elküldesz minket a Halál faszára - közölte fesztelen, társalgási stílusban.

- Volt egy olyan verzió is - bólintok - de aztán… A szerelem legyűrt minden kétséget…

Egymásra mosolygunk. Ám engem nem hagy nyugodni a kíváncsiság. Már azóta meg szerettem volna kérdezni, amióta tudom, hogy ők ketten…

- Kérdezhetek valamit?

Érdeklődve néznek rám.

- Nosza.

- Szóval… Ha ti egymással… Vagytok… Akkor hogy lehet… Hogy… Hogy velem is…?

- Ó, szent együgyűség! - sóhajt fel Draco, majd hozzáteszi - hallottál már valaha a biszexualitásról, Hermione kedves?

- Hogyne hallott volna - szól közbe Harry, majd rámnéz - ezt a kérdés meglep, Hermione. Akkor mi is kérdezhetnénk tőled ugyanúgy, hogy, hogy lehet, hogy te velünk, meg Ginny-vel is…

Elpirulok. A manóba, hát erről is tudnak? Pedig azt hittem, ez csak a mi titkunk…

- Ti mindenről tudtok, ami velem történik?! -csattanok fel, de haragom nem igazi.

- Nyitott könyv vagy előttünk, Hermione - vigyorog Draco.

- De most komolyan… - sóhajtok - én abba bele se gondoltam, hogy mi az, igazából, ami Ginny és közöttem, van… Mert eddig én csak az egyik, vagy csak a másik oldaláról hallottam ennek a dolognak… Arról ritkábban, hogy van, aki mind a két nemmel…

- Ez azért van, mert ti, muglik, mindent olyan egysíkúan láttok - közli Draco teljes varázsló-felsőbbrendűségének tudatában, de megpillantok a szemében valami huncut fényt, ami elveszi a mondat élét…

- Ti, varázslók, meg olyan extravagánsak - grimaszolok. Összenevetünk.

- Ebbe bele kell rázódni, kedvesem - mosolyog rám Harry gyengéden - most már te is közénk tartozol… Boszorkány vagy, ha jól emlékszem…

Elnevetem magam, és vállat vonok. Aztán kísérletet teszek arra, hogy felálljak, mert úgy gondolom, itt az idő, hogy magukra hagyjam őket.

- Na jól van, én megyek is - mondom; ám ők nem hagyják, hogy felálljak, ketten, kétfelől húznak le magukhoz.

- Ugyan, Hermione, maradj - mondják egyszerre.

- Jó-jó… - mosolygok - de mégis, mit akartok, hogy csináljak? Talán nézzem…?

- Tényleg csak nézni akarod, Hermione? - néz rám kacsintva Harry, s zöld szemeiben megcsillan az a hamiskás fény…

- Tudjátok, mit? - lobban fel bennem a merész kíváncsiság - tényleg szívesen nézném…

A két fiú egymásra pillant. Aztán egyszerre vonják meg a vállukat; s mire észbekapok, már szenvedélyesen csókolóznak. Lélegzetvisszafojtva nézem a nem mindennapi látványt: a két ölelkező férfit, amint szenvedéllyel telve csókolják egymást… Közben Draco már meg is szabadította Harry-t a feleslegesnek ítélt ruhadaraboktól, de Harry se marad tétlen: villámgyorsan rángatja le ő is Draco ruháit; simogatja, csókolja a testét, ahol csak éri, hát igen, ráismerek; velem is ilyen heves a drága… Érzem testemben a növekvő vágyat… Merlinre, sose gondoltam volna, hogy egyszer majd két szeretkező férfi látványa fog felizgatni… Nézem, ahogy Harry, Draco fölé hajolva, gyengéden csókolgatja a testét, harapdálja a mellbimbóit, miközben kezei sem pihennek: gyakorlott mozdulatokkal simogatja Draco férfiasságát… Hallom kéjes sóhajaikat… És mégjobban felizgulok. Szinte észrevétlenül, kezem megindul a talárom csatja felé… Néhány perc, s fehérneműben térdelek kedveseim mellett. Majd némi habozás után… Azt is leveszem magamról. Odakúszok Harry és Draco mellé. Az előbb lehetett helycsere, míg én a vetkőzéssel voltam elfoglalva: mert most Draco hajlik Harry fölé, s merészen, a szájával izgatja őt… Odahajtom a fejem Draco-é mellé. Ezt még sosem tettem meg Harry-nek. Nem is tudom miért, pedig ő már sokszor kényeztetett engem így… Itt hát az idő, hogy viszonozzam… Draco, ahogy megérzi, hogy ott vagyok mellette, át is engedi a terepet, s én folytatom, amit ő elkezdett. Először csak kóstolgatom nyelvemmel, a forró és duzzadó férfiúi díszt; ám egyre merészebbé tesz a testem egyre jobban tomboló vágy… Teljesen a számba veszem, nyelvemmel, kezemmel simogatom, miközben a fejemet ritmikusan mozgatom; fel-le… Merlinre! Mit is művelek?! De nincs idő ezen tűnődni, mert Draco újfent csatlakozik hozzám, és együtt csináljuk… Hallgatom Harry kéjes nyögéseit, érzem, hogy ujjai a hajamban kotorásznak… Aztán egyszercsak a derekamon érzem őket. Végigkúsznak a combjaimon, megfordít. Úgy, hogy teljesen hozzám férjen. Lehunyom a szemem, mikor kutató nyelvét megérzem a szemérmemen… Halkan zihálok… Aztán felvetem a fejem. Hanyatt döntöm Draco-t is, s most rá vetem magam; saját vágyam merésszé tesz, simogatom, nyalogatom a testét, élvezem a selymes bőr tapintását, kezem férfiasságára kulcsolódik, s gyakorlott mozdulatokkal kezdem masszírozni. Aztán az újonnan felfedezett technikát is bevetem: számba veszem a merev szerelemnyilat, s szopogatni kezdem, mint a nyalókát…

Aztán hirtelen hanyatt fekve találom magam. Harry térdel felettem, vágytól izzó szemekkel néz le rám… Lábaim maguktól tárulnak szét előtte… Lehunyom a szemem, s testem összerándul a kéjtől, mikor belémhatol. Ritmikusan mozogni kezdünk, karjaimat nyaka köré kulcsolom, lélegzetem egyre gyorsul… Aztán megérzem, hogy ő is összerándul; de másképp, mint eddig bármikor… Kinyitom a szemem, s megpillantom mögötte Draco-t, aki szintén gyönyörittas szemekkel mozog… bele se akarok gondolni, hogy mi történik itt… Mozogni kezdek én is, felveszem a ritmust, amit kedvesem diktál, miközben halványan érzem, még egy test lökéseit… Zihálásunk egyre hangosabb lesz; s mind a kettejük kéjes nyöszörgését hallom, oh…

Testemben az őrült kéj és gyönyör a tetőpontra hág… Már nincs is messze a csúcs… Szemem lehunyom… S ebben a pillanatban érzem, hogy Harry már megint előttem jutott el oda, ahova én még csak vágyom… S mire kinyitom a szemem, tekintetem már egy ezüstkék szempár tekintetével találkozik.

- Harry egy kicsit kidőlt - zihálja Draco, s keményen markolva csípőmet, még mélyebben merül belém - gondoltam, befejezem, amit ő elkezdett…

Nem szólok semmit, csak magamhoz ölelem, s megpróbálom felvenni a tempót, de az olyan gyors, hogy követni sem tudom, de mindegy most, mert már olya közel a gyönyörérzés tetőfoka… Gyorsabb tempót is követelek, igen, még, még, gyorsabban… Ez az… Szemeim ismét lecsukódnak, ahogy testemet elárasztja az édes kéj, még néhány lökés… Hallom Draco kéjes sóhajait; érzem lehelelletét a bőrömön, ez mindennél jobban felizgat… Még… Még… Még… Igen… Testem összerándul a belém hasító elementáris erejű gyönyörtől; hangosan felkiáltok… Pont ebben a pillanatban Draco is a csúcsra ér, testünk együtt feszül meg, s ernyed el… Oh…

Csak fekszem. Leírhatatlan gyönyör rázza meg testem minden porcikáját. Ez a tökéletes boldogság állapota… Draco kicsúszik belőlem, egy mély sóhaj kíséretében, s aztán csak fekszünk, lassuló légvételeink, töri csak meg a tökéletes csöndet

- Ne haragudj, Hermione - hajol fölém, néhány pillanattal később Harry.

Elmosolyodom, s elsimogatom, szemébe lógó tincseit.

- Semmi baj, édesem. Úgy látszik, mi valahogy nem vagyunk egy ritmusban…

- Majd ráéreztek egymásra… - hajol most fölém, Draco is. Harry kissé szemrehányón néz rá.

- Draco - dünnyögi - ezt ne csináld többet… Meg akarsz, ölni…?

- Sajnálom - von vállat Draco, de az arcán minden látszik, csak a sajnálkozás nem - nem tudtam ellenállni, a formás hátsódnak…

Aztán hozzám fordul.

- Na milyen volt az élmény, Hermione?

Most erre mit mondjak?! Furcsa volt… Elhatározom, hogy őszinte leszek.

- Az, az igazság, hogy kicsit furcsa volt. De nagyon élveztem - teszem hozzá.

- Ezt örömmel halljuk - mosolyognak rám a kék és zöld szemek. Aztán összevillan a két szempár, s mind a ketten fölém hajolnak.

- Most te következel, Hermione - suttogja Harry és lecsap a számra. Mmmm… Édes a csókja, mint a méz… Beletúrok a hajába, miközben éhesen viszonzom a csókot. Belebonyolódunk rendesen, s közben kutató ujjakat érzek a testemen, de már nem is érdekel, hogy kié… Én csak fekszem behunyt szemmel, és hagyom, hogy kényeztessenek… Simogató ujjak vándorolnak testem minden hajlatán; cirógatják a mellemet, a combjaimat… Széttárom őket, hogy jobban hozzám férjenek… S megborzongok, mikor megérintik szemérmemet… Aztán a simogató ujjakat egy puha nyelv váltja fel… Szemem lassan kinyitom, s megpillantom Draco szőke fejét a lábaim között; Harry pedig épp a melleimet becézgeti… Nem is tudom, melyikük hoz lázba jobban. Draco forró nyelve, vagy Harry gyengéd ujjai… Érzem, ahogy egyre nő testemben a tomboló kívánság; lassan vonaglok a padlón, ahogy játszanak velem… Most helyet cserélnek éppen… Áhh! Ezt már nem bírom; Harry annyira jól csinálja…! Magamhoz húzom Draco fejét, és éhesen tapadok a szájára; miközben el-elhaló sikolyaim érdekesen szakítják meg a csókot… Hirtelen elkapom a fejem… Zihálok. Nem bírom… Akarom őket… Mind a kettőt…

- Gyertek… Gyertek belém… - nyögöm elakadó lélegzettel - mind a ketten…! Egyszerre…!

A kívánságom meglepi őket, látom. Harry is abbahagyja az izgató játszadozást szemérmemmel, és felnéz.

- Biztos, hogy ezt akarod, Hermione? - kérdezik egyszerre.

Bólintok. Nem akarok belegondolni, hogy mit kértem. Csak akarom… Hanyatt döntöm Harry-t, és ráfekszem. Felsikoltok a belémhasító édes érzéstől, mikor testünk összekapcsolódik. Ő megmarkolja a csípőmet, kissé megemel; s lassan, ritmikusan mozogni kezd. Lehunyom a szemem, ahogy átjárja testemet, az ismerős kéj… Kezeimmel vállába kapaszkodom, s én is mozgatni kezdem a csípőmet, lassú köröket írva le vele. Agyamat egyre jobban elönti a vágy és a gyönyörűség… Fel-felsikoltok a kéjtől, légvételeim egyre gyorsulnak; s közben elégedetten hallgatom Harry gyönyörrel teli nyögéseit… S ebben a pillanatban térdel mögém Draco, s először csak ujjaival hatolva belém, simogatni kezdi hátsó nyílásomat… Aztán belémhatol. Testem összerándul a gyönyörrel kevert fájdalomtól; ám nagyon gyorsan elmúlik, ahogy mélyebben és mélyebben érzem magamban őt… Egyszerre mozdulunk, egy ritmusra. Minden porcikám remeg, a bőröm lángol, vérem tűzfolyóként száguld ereimben… Már nem tudom visszafogni magam, egyfolytában sikoltozom, érzem, már nem kell sok… Hallgatom két kedvesem felajzott hörgéseit, és érzem, hogy Harry is nagyon a határon van már… S ebben a gyönyörteli pillanatban… Megtörténik az, ami eddigi kapcsolatunk történetében, még soha: egyszerre érünk a csúcsra; Harry és én. S utána nem sokkal, Draco is követ minket. Szétválunk, remegve; Harry végigsimít borzongó testemen, s nekem talán csak ez az utolsó érintés kellett a teljes öntudatvesztéshez… Elsötétül előttem a világ.

Amikor magamhoz térek, megpillantom őket: egyikük az egyik, a másikuk, a másik oldalamon fekszik; félodalasan, a könyökükre támaszkodva. Az ezüstkék, és a smaragdzöld szempár, tűnődve fixíroz engem. Hogy milyen gyönyörű szeme van, mind a kettőnek… Még nem vették észre, hogy fent vagyok; mert csak félig nyitott szemem alól, pilláim mögül lesem őket. Halkan beszélgetnek, nagy szüneteket iktatva közbe.

- Hát igen, Hermionét, tényleg az eszméletvesztésig lehet szeretni… - jegyzi meg Draco.

- Ne tudd meg, először, hogy megijesztett vele… - sóhajt erre Harry - azt hittem, valami baja van…

Csönd.

- És azóta… ? - hallatszik újra Draco hangja.

- Azóta tudom, hogy van ilyen…

- Tudod mit? - néz Draco Harry-re kaján vigyorral - vegyük bóknak…

Ezt a pillanatot választom arra, hogy tudassam velük: ébren vagyok.

- Miről is beszélgettek, itt a fejem fölött? - érdeklődöm.

Elnevetik magukat, s egyszerre hajolnak fölém.

- Jól vagy, Hermione? - kérdezi Draco és mosolyog.

Erre nem tudok mást válaszolni…

- Soha jobban - nyújtózom. Aztán Harry-re vándorol a tekintetem. Tudom, ő is arra gondol, amire én.

- Ez hihetetlen volt, Hermione - szólal meg - hogy te is, pont akkor, amikor én…

- Igen - susogom - csodálatos élmény volt…

- Ez, azt jelenti, hogy tisztességesen fel voltál izgulva - vigyorog Draco, s csodálkozó pillantást vet ránk - ne mondjátok már, hogy eddig még egyszer sem sikerült…

Egyszerre rázzuk a fejünket. Draco felvonja a vállát.

- Mert túl gyors vagy, édes - közli Harry-vel vigyorogva, aztán rám néz - ne tudd meg, milyen hevesen szokott magára rántani, ha már nem bírja tovább…

Egyszerre nevetünk fel, s boldogan, éledező kívánságtól izzó tekintettel nézünk egymás szemébe.

- Mit szólnátok hozzá, ha tennénk még egy próbát? - ajánlja Draco hamiskásan mosolyogva - de most én akarok alul lenni…

Nem szólunk semmit. Harry-vel egymásra nézünk… S szó nélkül döntjük le Draco-t; s hamarosan már mélyen bent járunk a gyönyörök érzéki birodalmában…

Talán elolvadok végül? - ez az utolsó tudatos gondolatom - hiszen a Tűz és a Jég a szeretőim…

Mikor a sárkány szíve kitárul…

Ah, a Griffendél! Ez lett a végzetem…! Hát milyen mardekáros vagyok én?! Először Harry… Most meg Hermione… Persze, megtehettem volna, hogy elmegyek. Csak nem tudom, melyikünk lett volna nagyobb zavarban, ha csak úgy, fogom magam, és kimászom a vízből… De az, az igazság, hogy nem is AKARTAM megtenni. Maradni akartam. Látni, hogy mi lesz ebből… Már akkor megláttam csodálatos, csokoládészínű szemeiben valamit, amikor még vígan sértegettük egymást… Elvigyorodok. Harry-vel is így kezdődött…

Lehunyom a szemem. Harry nevének gondolatára is, elönt a forróság. Hiába, ő lett az én végzetem, az életem, a szerelmem… Nem tudok nélküle élni… Ha a jövőre gondolok, ő mindig benne van. És azért is félek a küszöbön álló háborútól. Mert ott - látszólag ugyan, de ellenségek leszünk. Apám még nem tud semmit - és nem is fog, ha rajtam múlik - az elhatározásomról. Harry-vel elterveztük ugyanis, ha betöltjük a tizenhetet, jelentkezünk a Rendbe. És ez az idő lassan elérkezik… Most már apám hívását is bármelyik pillanatban várhatom. De most nem akarok erre gondolni.

Harry-re akarok, és… Hermionéra… És rádöbbenek, hogy most már… Nincs egyik, a másik nélkül. Amúgy is együtt vannak - ez nagy titok, de ÉN tudok róla… Megbizserget a gondolat, hogy még Weasley sem sejt semmit - tavaly nyáron jöttek össze. És most… Az én szívemben is találkoztak. Felsóhajtok. Ha Harry számomra az éltető levegő, akkor Hermione az illat, ami megédesíti azt, ha Harry a víz, akkor Hermione az ezüstös halacska a tóban… Nem létezhetnek egymás nélkül. És én… Nem is akarom külön szeretni őket. Együtt élnek a szívemben most már. S az én életem, már el sem képzelhető nélkülük. Mintha egy kirakós darabjai lennénk: külön-külön; nem érünk semmit. De együtt! S most; először érzek némi reménységet arra, hogy mégis mi nyerjük meg ezt a háborút… Két ilyen élettárssal összefogva?!

Azért egy gondom van… Hogy fogom mindezt megmondani Harry-nek…?

Vallomás

- Harry… Mondanom kell neked valamit.. - szólal meg Draco, miközben hunyorogva fürkészi a Szükség szobájának mennyezetét.

Már megint itt vannak, a kastély, eme legtitkosabb szobájában. Fekszenek az ágyon, ruhátlanul; egy szenvedélyes szeretkezés után… Draco lehunyja a szemét, s magában végigpergeti az elmúlt óra perceit, s megborzong, a rátörő kéjes forróságtól… Nem akarja őt elveszíteni… De meg kell tudnia, mi történt tegnap

este. Tartozik ennyivel, szerelmének. Harry fölé hajol, s szembe találja magát a smaragdzöld szempár kérdő tekintetével. Harry kinyújtja a kezét, s elsimogatja a szemébe hulló, szőke tincseket.

- Mondjad… - szólal meg gyengéd hangon, s rámosolyog, kedvesére.

Draco felsóhajt. De nehéz…

- Szóval tegnap én… Lefeküdtem Hermionével… - vallja be végre, s utána kutatva néz a zöld szemekbe… De azoknak a mélyén nem lát semmit. Semmi olyat, amit eddig is ne látott volna… Nem lobban fel bennük harag, elutasítás, vagy szomorúság… Azaz, valami mégis. Méghozzá, a jól ismert, hamiskás fény.

- És jó volt? - kérdezi Harry. Hangjában is inkább kíváncsiság, mint neheztelés vibrál.

Draco lesüti a szemét.

- Szóval nem haragszol?

Harry megrázza a fejét.

- Nem - mondja tűnődve - furcsa, nem igaz? De tényleg nem. Áldásom, rátok! - teszi hozzá nevetve.

- Hát, tényleg elég furcsa… - véli Draco, de aztán nem elemzi tovább a helyzetet. Örül, hogy nem változott köztük semmi. Inkább megcsókolja Harry-t, töprengés helyett; amit az, rögtön viszonoz és hamarosan szenvedélyes csókpárbaj, veszi kezdetét… Aztán Harry egyszercsak felemeli a fejét, látszik, azért valami piszkálja őt, ebben az ügyben.

- Egyvalami, azért zavarna… - szólal meg tűnődve.

- És, mi?

- Ha Hermione elhallgatná…

- Nem akarlak elszomorítani… De van rá esély…

- Hát, nem is tudom… Remélem, nem lesz igazad..

- Most ne rágódj ezen - hajol kedvese fölé Draco. Ezüstkék szemeiben forró vágy izzik - csináljunk, mást…

Azzal újfent Harry ajkára tapasztja a sajátját, s lassan elvesznek egymásban…

Az enyém… A tiéd… A mienk…

- Neked kéne elvenned Hermionét… - mondja Draco, s merengve néz ki az ablakon.

 A nappaliban állnak; annak a háznak a nappalijában, ami immár három éve közös otthonuk lett. Tűnődve nézi a lila alkonyt… Alig két órája közölte velük a lány a hírt; hogy gyermeket vár, s rájuk bízta a továbbiakat… Harry hallgat. Ő is a kinti tájat fürkészi. Draco - némi hallgatás után - folytatja.

- Te voltál az első szerelme… Az első szeretője… És… Nem mellesleg: te is szereted…

- Szerintem, meg neked - Harry hangja tűnődő - mert te is szereted… - néz Draco-ra - és mert ő is szeret, ugyanúgy, ahogy engem… Ugyanúgy fontos vagy neki. Neked is ugyanannyi jogod van hozzá, mint nekem…

- De mégis…

- Draco… - Harry szemeiben hamiskás fény villan - nem lenne neked a fontosabb, hogy fennmaradjon az, az ősi nevetek?

Draco égnek fordítja szemeit.

- Mintha csak az apámat hallanám - dünnyögi - Harry, kedvesem, hallottál te tőlem ilyesféle marhaságot, hogy nekem számít is valamit, az, a nyavalyás nevem?!

Harry pislog. Szó se róla… Nem. Megvonja a vállát.

- Végülis, nem - dörmögi.

- Akkor…?!

Farkasszemet néznek egymással, mintha dühösek lennének egymásra. Valami feszültség azért izzik a levegőben… Villog a kék és zöld szempár… Aztán… egyszerre nevetik el magukat.

- A francba, az egésszel - legyint Draco.

- Szerintem kérdezzük meg Hermionét - javasolja Harry.

Ebben a pillanatban belép a szobába az emlegetett nőszemély. Arca sugárzik a boldogságtól, szemében egyfolytában valami megnevezhetetlen csillogás… Vidáman nevet két szerelmére…

- Vitatkozás hangjait hallottam - jelenti.

- Na igen - dörmögi Harry - éppen arról próbáltuk meggyőzni egymást,…

- …hogy Harry vegyen feleségül - fejezi be a mondatot Draco.

- … vagyishogy, Draco - teszi hozzá Harry.

Hermione gyengéden néz rájuk. Annyira szereti mind a kettőt! Nehogy már csak az egyikükhöz tartozzon törvényesen…

- Beleszólhatok én is? - kérdezi mosolyogva.

- Épp, kérni akartuk…

- Én… Mind a kettőtöket szeretném…

- Mármint, hogy vegyünk el mind a ketten?! - vonja fel Harry csodálkozva a szemöldökét.

- Hermione, te züllesz… - csóválja Draco a fejét, de a szeme nevet.

- Szerintetek, lehetséges? - kérdi a nő tűnődve. Már rögtön a lehetséges akadályokon töri a fejét.

- Miért ne lehetne? - von vállat a szőke. Aztán Harry-re néz.

- Akkor már csak egy dolog maradt… - mosolyog. Harry is mosolyra húzza a száját, szeme rávillan Draco-ra… S egyszerre térdelnek Hermione elé.

- Drága Hermione - kezdi Harry - megtisztelnél bennünket azzal, hogy…

- … hozzánk jössz feleségül? - fejezi be Draco az extravagáns lánykérést. Aztán mind a ketten, kérdő tekintettel nézik a lányt.

Hermione szeme gyanúsan csillog. Köszörüli a torkát, hogy meg tudjon szólalni.

- Akkor most kétszer kell igent mondanom? - próbálja tréfával elütni a komoly pillanatot.

- Mi ketten már egy test, egy lélek vagyunk - karolja át Harry vállát Draco.

Hermione elmosolyodik, s leereszkedik a sarkaira a két férfivel szemben. Komolyan viszonozza azok kérdő pillantását…

- Igen…! - mondja ünnepélyesen, s odahajol szerelmeihez.. Gyengéd csókban forrnak össze… Mind a hárman. Hermionénak hevesen dobog a szíve, úgy érzi, mindjárt kiugrik a torkán.

- Gyűrűt is kapok? - kérdi, miután levegőhöz jutnak.

A kék és zöld szempár ismét egymásra néz…

- Kettőt is - mondják egyszerre, majd zsebükbe nyúlva; egyikük a lány egyik, másikuk a másik kezének ujjára húzza a csillogó jegygyűrűt… S Hermione most már nem tudja visszafogni a könnyeit…

Később, amikor már az éjszaka puhán ráborította fátyolát a városra, s Hermione nyitott szemmel feküdt a hatalmas ágyban; izgatottan, elaludni képtelenül; hallgatva a mellette alvó kedvesei nyugodt szuszogását; az ablakon besütő Hold fényében szemügyre vette a két gyűrűt.

S meglepetten látta; hogy teljesen egyformák: vékony, egyszerű karika, fehéraranyból, s mintának a boldogság rúnája volt belevésve körbe-körbe…

A kedvence.