Örvény

Universe: alter

Főszereplők: Hermione és Ginny

Figyelem! Az alábbi írás femslash, tehát két leányzó szexuális együttlétét írja le. Ha az ilyesmivel nem értesz egyet, vagy undorít, ne olvass tovább!

Korhatár: NC-17

Stílus: romance

Tartalom: Ginny már régóta vonzódik hozzá… És egyszercsak Hermione is rádöbben, hogy kit is szeret…

Ajánlás: Ingridnek - ő tudja, hogy miért… J

Beleröppentem lámpásodba

Én csacsi, bódult pillangó

Bár tudtam, hogy veszélyes…!

S most

Perzselt szárnnyal

Búsan üldögélek kezeden

És csókjaidra éhezem.

Hermione már sokadszorra álmodja ugyanazt: egy zöld, puha pázsiton fekszik, ruhátlanul s egy szintén ruhátlan, vörös, hosszú hajú nő hajol fölé; arcát nem látja, mert szemei csukva vannak; érdekes a környezetet mégis érzékeli… Karjai a nő nyakára fonódnak, szájuk édes csókban forr össze, miközben a nő ingerlő ujjait érzi teste minden pontján… Az ujjak egyre merészebb tájakra kalandoznak, a csók szenvedélyesebbé válik, és… Mielőtt elérnék a titkos tájakat…

Hermione felriad. Teste csuromvíz, s combjai köze úgy lüktet, mint eddig soha… Soha, senki, még a Ronnal vagy az ikrekkel kapcsolatos intim gondolatai sem tudják úgy tűzbe hozni, mint ez az ostoba álom…

Még éjszaka van. Hermione felül, átkulcsolja a lábait, érzi teste remegését, s megpróbál nyugodt és józan maradni. Nem sok sikerrel. Fejében, lehunyt szemei mögött az álom képei kergetőznek. Nem tudja - már nagyon régen! - megfejteni, ki lehet ez a vörös hajú nő, aki álmaiban meglátogatja. S amikor eljön az ébredés, olyan bosszús lesz magára. "Miért ez a nő?! - kiáltja magában - miért nem Fred, George, vagy Ron?!"

Bármelyikükkel álmodna ilyeneket, könnyebb lenne elfogadnia. Mert azt, azért nem tudja elhinni, hogy olyan szemérmes lenne, hogy saját vágyának tárgyát még magának sem merné megnevezni… S álmában valami teljesen más alakban jeleníti meg. Nappal oly egyszerű minden. Nappal szabadon álmodozik Romról, vagy Fred-ről és Georg-ról… Sőt egyszer már az a merész gondolat is megfordult a fejében, hogy mi lenne, ha egyszerre, mind a hárommal… S ilyenkor mindig hihetetlen izgalom vesz erőt rajta; teste beleborzong a kéjes gondolatba, ahogy elképzeli, amint hármukkal egyszerre szeretkezik, de aztán jön az éjszaka; s a vörös hajú nő mindhárom szerelmét kisöpri a fejéből.

Hajnalodik. Hermione gondolatai cikáznak, szeretné megfejteni a rejtélyt, de mint eddig is oly sokszor, most sem jut dűlőre. Bosszúsan felül, hátracsapja a haját a szeméből, s felkel. A reggeli meditálásnak már megint késés lesz a vége, ha nem iparkodik. Villámgyors zuhany, öltözés, összefogja a haját, nyakába kanyarítja a talárt, vállára a táskát, s lerobog a nagyterembe, hogy magához vegyen némi étket.

Nem veszi észre - vagy nem akarta észrevenni - hogy nem volt egyedül a szobában, s hogy a szoba egy távoli csücskében álldogáló ágyról egy vágytól csillogó, selymes fényű, melegbarna szempár figyelte alakját tisztes távolból…

Hermione nem érti magát. Zavarban van. Reggelinél alig pár falatot tudott magába erőltetni; s most itt ül bűbájtan órán, de nem tud figyelni. Egyre csak a reggeli "incidens" járt a fejében. Mert észrevette. Észrevette, Ginny vágytól izzó tekintetét, ahogy figyelte ruhátlan testét a fürdőlepedő alatt; fedetlen kebleit öltözködés közben… De nem is ez zavarja őt a legjobban. Hanem az, hogy mikor ő reggel leviharzani készült a nagyterembe; egy pillanatra visszanézett, s tekintetük egy végtelennek tűnő pillanatig egymásba kapcsolódott. S őt tetőtől-talpig végigborzongatta az a pillantás… Ginny megfejthetetlen - vagy csak nem akarja megfejteni?! - pillantása. Észrevétlenül múltak a nap percei, de Hermione - szokásától eltérően - most oda se figyelt. Az álmát elemezte magában, Ginny szemén tűnődött, és azon, hogy miért borzong ő ettől.

Nem. Nem akarta bevallani magának, hogy megfejtette a rejtélyt… Erőnek erejével Ron-ra akart gondolni… De valahogy Ginny szelíd alakja mindig előtérbe tolakodott. Nem értette magát. Először az álom… És most Ginny szeme… Merlinre, az a tekintet… Hermione lehunyja a szemét - bár ez meglehetősen kockázatos cselekedet mágia-történet órán - de ő most vállalja a kockázatot… S csodálkozva észleli magán, hogy szeretne is elaludni, mert hátha…

És aztán megint Ginny pillantását látja maga előtt… Ginny sötétbarna szeme... És ő, ahogy belepillant ezekbe a szemekbe, és valami új, eleddig ismeretlen érzés árasztja el minden porcikáját… Sötét, mély örvény… Melybe beléveszik végül…

Hermione összerezzent, ahogy ezek a gondolatok agyába tolakodtak. Kinyitotta a szemét és megpróbált visszatérni a végnélküli koboldlázadásokhoz.

Délben étvágy nélkül ette az ebédjét, aztán összekapkodta könyveit, s elindult fel a könyvtárba. Imádott könyvei között majd megnyugszik végre… Hiszen eddig is oda menekült, ha fájt valami a lelkében, ha zavarodott volt, vagy ha félt. S most oly mértékben érezte a zavartságot, hogy azt gondolta, talán az egész délutánt jó lenne a könyvtárban tölteni…

Megkereste kedvenc asztalát, egész hátul, a tiltott szekció előtt, messze a többiektől. Maga elé terítette a pergament; feltornyozta a könyveket a két oldalán, kézbe vette a pennát, aztán csak maradt maga elé, nem is látva a sorokat… Majd nagy lendülettel írni kezdett, mindenről megfeledkezve. Már a fél oldalt teleszántotta lendületes, szépen illeszkedő betűivel, mikor felfigyelt rá, hogy nézik. Felpillantott. S szíve a torkába ugrott hirtelen. Mert vele szemben, hasonló helyzetben, mit ő - előtte pergamen, kezében penna, mellette könyvtorony - Ginny ült, és ugyanazzal a reggeli meg nem fejtett pillantással méregette őt. S Hermionéba ekkor belehasít az, amit reggel még nem, mert bevallani magának, s amit egész idáig rejtegetett maga elől: hogy honnan ismerős neki ez a pillantás, ez a haj… Rájött, hogy az álombeli nő: Ginny.

Ez annyira meglepte, hogy majdnem kiejtette a pennát a kezéből, mert ujjai hirtelen remegni kezdtek. Csak nézte meredten a szemközt ülő lányt… Ginny pedig elmosolyodott… Szemeiben újra ott vibrált az a különös fény… Aztán felállt, s odalépett Hermionéhez. Egészen közel hajtotta a fejét a lányéhoz, a könyvtárban nem volt szabad hangosan beszélniük, ezt Madam Cvikker nem vette jó néven.

- Hermione… - suttogott Ginny - megkérhetnélek, hogy segíts kicsit nekem? Van egy rész bűbájtanból, amit nem igazán értek.

Hermione csodálkozva néz a vöröshajú lányra. Ginny viccel? Őt korrepetálja bűbájtanból, mikor az összes vizsgájára eddig Kiválót kapott? Mit akarhat Ginny? Ráncolta a homlokát, nem értve, hova akar kilyukadni barátnője. Letette a pennát, s felnézett Ginny-re… S úgy érezte: tényleg elveszik abban az örvénylő szempárban… Érezte a hozzá hajló Ginny testének illatát… Ahogy egy hajtincse az asztalon nyugvó kezét csiklandozza… Érezte, hogy remeg. Belülről, csodálatos, eddig nem ismert izgatottság vett rajta erőt… Ginny kettesben akar lenni vele! Csak ezért mondhatta, semmi másért… Talán ő is érzi, mi vibrál kettejük közt? Nem is ma kezdődött… Már sokkal, sokkal régebben… Nyel egyet, s Ginny kezére teszi a kezét. Nem tudja nem észrevenni, mennyire jólesik a lánynak az érintése. Bólint.

- Jó. Szívesen segítek, ha gondolod… - ekkor veszi észre, hogy Ginny lélegzetvisszafojtva várta a válaszát. Tekintete tele van bizonytalan vágyakozással… S most megkönnyebbülés fut át rajta, amint meghallja az ő pozitív válaszát.

- Rendben. Este nyolckor itt - súgja, s már megy is. Összeszedi könyveit, s elhagyja a könyvtárat. Hermione még mindig zavartan néz maga elé. Csak sejti, nem tudja; mire mondott igent. Azt is tudja, hogy Ginny két okból mondta ezt a késői időpontot. Először is, mert délután kviddicsedzése van, másodszor, mert nem akarja, hogy bárki is ott legyen a könyvtárban akkor, mikor ők is… Lenéz a félig elkészített dolgozatra, s hirtelen mozdulattal összecsapja a könyveket, összetekeri a pergament. Most képtelen folytatni. Majd. Majd ha le bír írni, úgy egy mondatot,  hogy nem remeg keze… Összepakol, s elsiet egyetlen délutáni órájára. Csak remélni tudja, hogy a szigorú Vector professzor és a józan számmisztika kicsit kiveri a fejéből Ginny-t és a ma esti találkát…

Ginny

Ma éjjel megint veled álmodtam… Ez már kezd megszokottá válni… Legalább így velem lehetsz… De ez az álom most nem olyan volt, mint az eddigiek. Sokkal intenzívebb, merészebb… Fel is riadtam belőle. Testem tűzben égett, a lábam köze csupa lucsok… Oh… Felhúztam a lábaimat, átkulcsoltam őket a kezemmel, s közben a te ágyadra meredtem. Láttam, hogy te se alszol valami jól, hánykolódtál, néha-néha halk sikoly hagyta el ajkaidat… Csak néztelek… S gondolatban elképzeltem, ahogy egymás mellett fekszünk, egész szorosan, összekulcsolt kézzel és lábakkal… Úgy, ahogy egyszer az Odúban, emlékszel? Ott nyaraltál nálunk… Akkor végeztem a másodikat, és akkor történt az a szörnyűség is velem, hogy Voldemort belémköltözött. Sokáig voltak rémálmaim utána. Akkor éjjel is. Sikoltozva riadtam fel, te odajöttél hozzám, megnyugtattál… Olyan jó volt érezni simogató kezed a hajamon meg az arcomon… Aztán odabújtál mellém, szorosan a karjaidba öleltél, s így feküdtünk sokáig. Már akkor éreztem, hogy több vagy nekem egy barátnál, hogy többet érzek irántad… Úgy, de úgy akartam volna még, hogy simogass… Ahogy feküdtem melletted, és néztem hunyt szemeidet, arcodra boruló, kócos hajadat, félig elnyílt, csillogó ajkaidat… Éreztem, hogy eddig sosem tapasztalt forróság árasztja el minden porcikám. Merlin szakállára! Meg akartalak csókolni! Azt akartam, hogy te csókolj meg először, hogy a te ajkaidat ízleljem meg elsőként a felnőttvilágból… Nem így történt. Jaj, mit tettem Hermione?! Beszennyeztem magam egy férfi érintésével, csókjával… Mikor szűzen kellett volna várnom rád. Hiszen tudtam, hogy csak idő kérdése, és te is belátod, hogy minket egymásnak szántak… De megtévedtem. Olyan nagyon vágytam rád, a gyengédségre, az érintésre, hogy… Arra gondoltam, talán mással is ugyanolyan jó lesz. De csalódnom kellett. Ám, ennek most már vége! Végleg száműztem a férfiakat az életemből, hogy minden napomat neked szentelhessem. Annyira szeretlek…

Közben látom, elnyugszol, csendesedsz. Talán rossz álmod volt… Hanyatt dobom magam én is, lehunyom a szemem. A te nyugalmadat látva - elnyugszom magam is.

Arra ébredek, hogy egy játékos napsugár simogatja az arcom… Kinyitom a szemem… Szerencse, ha ma nem kell olyan korán kelni… Legalábbis nekünk, akiknek McGalagonnyal lett volna óránk reggel. Ma valami fontos tanácskozásra ment Dumbledore-ral. Tegnap kihirdette, hogy a mai átváltoztatástan később kezdődik. Te viszont, megint elkésel drágám, ha nem igyekszel… Ezt te is tudod; sebbel-lobbal készülődsz. Moccanatlanul fekszem a takaró alatt, s közben csendben figyelem a sürgés-forgásodat. Közben eltűnsz a zuhanyzóban, s mikor kilépsz onnan… Eláll a lélegzetem. A tested köré tekert vékony fürdőlepedő, nemhogy eltakarná, hanem kiemeli tökéletes alakodat; a bőrödön megülő vízcseppek, mint megannyi gyémánt szikráznak a rádömlő napfényben… A hajad… Az a csudás, göndör, dús hajad, csak még jobban begöndörödött a víztől, s most olybá fest, mint egy szénaboglya. De annyira ennivaló vagy így! Ahogy tekintetem végigsiklik alakodon, kiszárad a szám a vágytól. Ó, de szeretnék most felkelni innen, odalépni hozzád, ledönteni az ágyra, hogy utána azt csináljuk egymással, amit csak jólesik… Közben ledobod magadról a törülközőt, hogy felöltözz. Ökölbeszorítom a kezem, hogy ne remegjen. Testem már olyan forró, lélegzetem olyan heves, hogy legszívesebben hánykolódnék az ágyban, de nem lehet… Nem akarom, hogy tudd: ébren vagyok. Akkor nem lennél ennyire kitárulkozó. S az én szemeim most csak úgy isszák meztelen tested látványát, gömbölyű, feszes melleidet, karcsú derekadat, formás combjaidat… Ó, Merlinre, ha most nem fordulok el, talán valami olyat teszek… Behunyom a szemem. S mire kinyitom; te már ott állsz talpig roxfortos pompában, és az ágyadat veted. De az én szememet már nem tudja megcsalni a ruha… Már pontosan tudom, hogyan is nézel ki nélkülük… Elmosolyodom. Válladra kanyarítod a talárt, s én most - az iskolai egyenruhádban is megbámullak. S eszembe ötlik, milyen szívesen kibontanálak belőle… Most felkaptad a táskádat is. Aztán még egy percre visszanézel… S ekkor találkozik tekintetünk, s én tetőtől-talpig megborzongok, mert mintha egy villanásra… A te szemedben is felfedezném azt a vágyat, ami engem éget… De mindez csak egy szempillantás, s már ki is surransz az ajtón. Hallgatom az ajtócsukódás után hirtelen rámtörő csendet, s felmerül bennem, hogy nekem is készülnöm kell. Álmatagon kelek fel, húzom elő a fürdőlepedőmet, s célzom meg a fürdőszobát. Beállok a zuhany alá, s a reggeli szép látványra gondolva, dúdolgatva mosom le magamról a hajnali álmosságot. Törülközés, hajfonás… Áh, ma inkább kibontva hagyom. Öltözés, pálca a zsebbe, táska a vállra, s elindulok, hátha ma sikerül reggelizni is…

Aztán csak mászik előre a nap. Hiányzol… Mert nem csak, hogy nem érinthetlek - azt amúgy sem szoktuk - de még csak nem is láthatlak, hiszen nem egy évfolyamba járunk. S már-már ez a hiány kezd kóros lenni. Eddig is rossz volt, ha nem voltunk együtt; eddig is irigyeltem Ront, hogy annyit lehet veled, amennyit csak akar, de ebben az évben hiányod lelkemben, már-már kétségbeejtő. Csak akkor van értelme az életemnek, ha mellettem vagy… Merlinre, hova tettem az eszem?! De nem tehetek róla. Megbabonázott egy boszorkány… Örökre.

Végre, végre! Vége a délelőtti óráknak… Persze, nagyon halvány az a reményem, hogy ebédnél láthatlak… Nem mindig jársz le mostanában a közös étkezésekre… S sajnos a pesszimizmusom most is beigazolódott. Nem ültél ott a Griffendél asztalánál… S ettől, újfent elment az étvágyam. S bár, azért is jártam fel mostanában a könyvtárba olyan sokat, mert reméltem, ott összefutunk - hiszen ebben az évben, már nem beszélgettünk annyit, mint régen. Persze, megértem, készülsz a RAVASZ-aidra, és Harry miatt is aggódni kell… De mégis… Én mindent megértek, de velem ki foglalkozik?! Az én sebzett lelkem senkit sem érdekel?! Jaj, Hermione… Mio… Tudom, hogy önző vagyok, s csak magamra gondolok… De nézd el nekem: a szerelemben nem tiltott dolog ez…

Szóval, most hogy nem láttalak itt lent az ebédnél, már attól is elment a kedve, hogy felmenjek a könyvtárba. Ám aztán az ebéd végeztével, a lábaim maguktól indultak el a könyvtár felé. Leültem a szokott helyemre, szembe azzal az asztallal, ahol te szoktál üldögélni, ha itt vagy. Kinyitottam a könyveket, s ismételni kezdtem a bájital-főzés alapjait… Egyszercsak sietős lépteket hallottam. Ismerős lépteket… Szemem sarkából felpillantottam, s láttam, ahogy elfoglalod a helyed az asztal mellett. Szívem a torkomban kezdett dobogni. Te, nem vettél észre engem, annyira el voltál merülve a gondolataidban. Láttam, hogy hosszan nézed az előtted fekvő pergament, aztán nagy lendülettel, ami annyira jellemző rád - írni kezdesz. Lehajtom én is a fejem, s beletemetkezem az "Ezer bűvös fű és gombá"-ba. De nem bírom sokáig. Fel kell, nézzek. Nem bírom megállni, hogy ne nézzelek, mikor itt vagy egy karnyújtásnyira tőlem. Figyelem gyorsan mozgó kezedet, ahogy simán siklik a papíron, mintha másolnád valahonnan, amit írsz… Elgyönyörködöm kecses, rebbenő mozdulataidban, meghajló nyakad tökéletes ívében, a pennát markoló, karcsú ujjaidban. Olyan szép vagy… Érzem, ahogy egyre hevesebben kezd dobogni a szívem. Már nem tudom eltépni a tekintetemet rólad… S te ekkor - felnézel. Tekintetünk egymásba kapcsolódik… Mint reggel. És pont, mint akkor, felsejlik a tekintetedben valami, amit nem tudok hova tenni. Nem a megszokott, szeretettel teli pillantást veted rám. Nem az van a szemedben, hogy "nocsak a kis Ginny"… Ne,. Valami olyan vad vágyat és sóvárgást olvasok ki szemedből, ami engem is fűt. Vagy csak a vágy láttatja ezt velem? Megváltozott valami köztünk, Mio… Te is érzed? Tudnom kell…

Hirtelen ötlettel leteszem a pennát, s felállva, odalépek hozzád. Rátámaszkodom az asztalra, s a füledbe súgom az ötletemet…

- Hermione… Nem segítenél egy kicsit bűbájtanból? Van egy rész, amit nem értek…

Szándékosan mondtam bűbájtant. Hiszen abból mindig is jó voltam. Azt akartam, hogy tudd: ez csak afféle ürügy, hogy találkozhassam veled. Szemedben láttam, hogy megértetted célzásomat… S eltűnődtél. Lélegzetvisszafojtva vártam, mit válaszolsz. Ebből most meg fogok tudni mindent… Egy örökkévalóság telt el, mire megszólaltál… Legalábbis, nekem úgy tűnt. Aztán… Rátetted a kezed az enyémre, s ezt mondtad:

- Jó. Szívesen segítek…

Szívemről hatalmasa kő gördült le. Nem ellenkeztél, nem mondtad, hogy: "de hát bűbájtanból mindig Kiválót írsz, Ginny…" Nem kezdted kérdezgetni, mire készülök. Ó, ha eddig nem történt volna meg, ebben a pillanatban beléd szeretek. Simogattad a kezem, és csendesen mosolyogtál rám.

Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne támadjalak le, ott helyben… Aztán nyugalmat erőltettem magamra.

- Rendben. Este nyolc; itt - mondom, és elmegyek. Összeszedem a könyveimet, és megállom, hogy ne nézzek vissza. Nem akarok még mindent kitárni előtted…

Előbb biztos akarok lenni abban, te hogyan érzel…

Hermione

Vector professzor most kitesz magáért. Ha eddig megvolt az, az illúzióm, hogy értem a számmisztikát, akkor ez most szertefoszlott. A professzor felírt egy táblányi képletet, s azzal az ötlettel jött, hogy ezt be kell vágni. Na, ne!

Egyébként nehéz koncentrálnom. Fejemben állandóan a könyvtári találkozás jár… Ginny, és én randevút beszéltünk meg ma estére. Ezt, nem lehet másképp nevezni. Azt nem gondolhatta komolyan, hogy korrepetáljam út bűbájtanból… És direkt esti időpontot mondott… Nyolc után már senki sincs bent a könyvtárban. Vajon mire készülhet? És - új gondolat tolakodik a fejembe: akarom én tudni? Még mindig bizonytalan vagyok emiatt az egész miatt. Mit is akarok én? Hogy én… És egy lány…? De… De amikor Ginny-re nézek… Elfog valami furcsa, borzongó érzés. És az jár a fejemben, hogy  mennyire szeretném megérinteni… Megsimogatni a haját… Hozzáérni az arcához… A… Szájához… Nemcsak az ujjaimmal, hanem… Az ajkammal is… Ahogy ez végigfut az agyamon, kiszárad a szám, s rögtön a feladatba ugrok fejest: "x log egyenlő az y2 szorozva, végtelen háromszor a gyök alatt… Szent Szalamandra, hogy milyen gyönyörű, Ginny szeme… Mint két, bársonyos felszínű, furcsa tó… Örvény… Ó, bele kéne veszni… Belevetni magam… De… Szabad, ezt?"

Hirtelen hátratolt székek zajára riadok. Vége az órának… Remegő kezekkel pakolok össze, s felrohanok a klubhelyiségbe, s tanulásba temetkezem. Harry és Ron az ikrekkel tárgyal valamit… Most Fred és George is itt van az iskolában, hiszen a Rend rendületlenül szervezkedik… Küszöbön áll a háború…

Nem tudok odafigyelni. Nem tudok megjegyezni egy sort sem. Csak Ginny szemét látom magam előtt; kedves mosolyát, dús hullámos vörös haját… Újra érzem egy selymes tincsét a kezemen…

Lassan vánszorog előre az idő. Szinte percenként nézek az órámra… Úgy, fél nyolc tájban felállok, összecsapom a könyveimet, s felmegyek a hálóba.

Bedobom a könyveimet a ládámba, s egy pillantást vetek a zuhanyzó felé… Aztán határozott mozdulattal ledobok magamról mindent, s belépek a zuhogó víz alá… Negyedóra múlva remegő léptekkel sietek a könyvtár felé, hónom alatt, egy "Hasznos bűbájok és használatuk" c. könyvvel. Belépek a csendes terembe. Valóban, már nincs itt senki. De… Ginny sem. Sóhajtva leülök a kedvenc asztalom mellé, s unottan belelapozok a könyvbe…

Hirtelen lépteket hallok. Felnézek, s megpillantom a kicsit még nedves hajú Ginny-t, aki félénken mosolyog rám.

- Ne haragudj, Hermione a késésért - szabadkozik - csak tudod… Edzés után, úgy gondoltam, nem árt a zuhany…

Elmosolyodom. "Mind a ketten egyre gondoltunk…" - tűnődöm, miközben ott állunk egymással szemben, s csendben fürkésszük a másikat.

- Hát akkor - köszörüli meg a torkát Ginny - talán kezdjünk hozzá - bök az asztalon heverő könyvre, s tesz egy lépést az asztal felé. Ám én megfogom a kezét. Erre megáll, és rám néz… Tekintetünk összefonódik újra… S én - elveszek ebben a titokzatos örvényben. Lassan magamhoz húzom Ginny-t, hogy újra érezhessem a teste illatát, úgy, ahogy délután is, mikor megrészegültem tőle. Átfogom a derekáét, és szorosan magamhoz ölelem. És Ginny hagyja. Átkarolja a nyakam, hozzámbújik teljesen… Én vagyok a magasabb, s ezen most valahogy mosolyogni támad kedvem. Aztán valami egészen máshoz… Lehajtom a fejem, és számat óvatosan Ginny ajkaira tapasztom. Lánnyal még sosem voltam ilyen helyzetben… De zavarom csak egy pillanatig tart. Addig, amíg meg nem érzem Ginny édes, puha ajkait… Szorosabban kulcsolja a nyakam, lehúzza a fejemet magához; játékos nyelve már elnyíló ajkaim, közé kíváncsiskodik; aztán a szám belsejében kutat, s én ettől, teljesen elgyengülök. Szorosabbra fonom én is az ölelésemet, a hátát simogatom, nyelvünk közben újra és újra ölelkezik egymással… Bensőmben hihetetlen forróság kezd növekedni. Ahogy egyre szenvedélyesebben csókoljuk egymást, úgy lesz egyre forróbb a bőröm, érzem… Jaj, Ginny… Ujjaim egyre merészebben simogatják a hátát, végighúzom körmeimet a gerince vonalán, s lecsúsztatom formás fenekéhez… Átfogom a csípőjét, s kissé eltolom magamtól, csak annyira, hogy elölről is hozzáférjek; simogatom a vállát, nyaka ívét, s lassan-lassan feszes melleire siklatom ujjaimat. Ginny belesóhajt a következő csókba, mikor ujjaim gyengéden körberajzolják hegyesedő mellbimbóit… Egyelőre még csak a ruhán keresztül…

Hirtelen elkapja a fejét. Zihálva, kipirult arccal nézünk egymásra. Mosolyog. Aztán kinyújtja a kezét, s lassan gombolni kezdi a blúzomat. Kezemet letámasztom az asztalra, s hagyom, hadd tegyen velem, amit akar… A gombok már engedtek, s most széttárja a blúzom két szárnyát, majd gyengéden lehúzza a vállamról, s lágyan megérinti ajkaival a bőrömet… Megborzongok, mert olyan jól esik minden érintése, hogy ki se tudom mondani…

Ginny

A kviddics kicsit elhúzódott, s utána még le akartam zuhanyozni… Úgyhogy, késtem. Ne haragudj! Te már ott voltál. Ültél az asztalodnál, előtted a nyitott könyv… Nem is te lennél, ha nem kezdted volna el olvasni a magaddal hozott könyvet! Mosolyogok ezen, az édes szokásodon. Aztán szabadkozva elmondom, hogy a zuhany miatt késtem…

Elmosolyodsz. Ó, mennyire imádom a mosolyodat, Mio! S nézlek téged: iskolai egyenruha helyett, csinos blúz és rövid szoknya van rajtad… Hajad is frissen mosva, s mindenedből az a tiszta, citromillat árad, amit úgy szeretek a ruháidon… Legszívesebben, rögtön ledöntenélek az asztalra, de… Ne rontsunk ajtóstul a házba.

- Akkor - bökök fejemmel a könyv felé - kezdjünk hozzá - s egy lépést is teszek az asztal irányába. Ám, te nem hagyod, hogy továbbmenjek. Megfogod a kezemet, s magadhoz húzol. Merlinre… Mio… Te kezdeményezel…? Te, édes, édes, édes… Átkarolod a derekam, s még szorosabban ölelsz magadhoz, és én hagyom, hiszen alig vártam már ezt a pillanatot… Átkulcsolom a nyakad, s közben dobogó szívvel látom, hogy egyre közelebb hajolsz hozzám… S igen… ! Megtörténik. Ajkunk találkozik. Félénk, óvatos csók, mit kapok tőled, drágám, de nem leszek telhetetlen… Hiszen érzem, hogy ez is milyen nagy lépés… És tudom, hogy még mindig zavarban vagy egy kicsit. Szorosabban simulok hozzád, s lehúzom magamhoz a fejedet, ó tényleg, most döbbenek rá: te vagy a magasabb! De ezzel most nem is törődöm. Ajkaimat szorosan a te puha ajkaidra tapasztom, s nyelvemmel csintalan játékba kezdek; először végighúzom, puha, kissé duzzadt szádon, majd fogaid közé tolom… Beleborzong minden porcikám, mikor nyelveink ölelkezni kezdenek egymással… Ó, soha ne hagyjuk abba… Közben érzem, már oldódik zavarod, mert hátamat simogató kezed felfedezőútra indul: kutatóujjaid végigtapogatják gerincemet, s a fenekemre csúsznak… Aztán kissé eltolsz magadtól, hogy jobban hozzámférj; s karcsú ujjaid máris a vállamat, nyakamat kényeztetik. Aztán merészebb tájakra tévednek, a melleimre kúsznak, körbesimogatják izgalomba jött mellbimbómat… Aaah... Mio… Mit teszel velem? Egyre hevesebben csókoljuk egymást, s érzem; a bőröm már olyan forró, mintha negyven fokos lázam lenne…

Elkapom a fejem. Többet akarok! Érezni akarlak teljesen, ruha nélkül…! Remegő ujjaim már a blúzod gombjaival bajlódnak; bár legszívesebben letépném rólad; miattad, fékezem a tempót. Lassan, érzékien csúsztatom le válladról a blúzt. Lenyomlak az asztalra. Ajkaimmal bőrödet becézgetem a válladon, miközben ujjaim a trikód alá kúsznak, simogatom a selymes hasadat, sima hátadat… Feljebb és feljebb tolom rajtad a trikót; miközben nyelvem a kulccsontod vonalát követi végig. S ujjaim… Körbefogják formás, kerek melleidet, lágyan cirógatva a hegyesedő bimbókat…

Felsóhajtasz és beletúrsz a hajamba. Borzongok a kéjtől, ahogy lehelleted a nyakamat birizgálja, ahogy te is csókolgatni kezded a nyakam… Felemelem a fejem, s lehúzom rólad a trikót is. Hagyod, s kipirult arccal, zavartan üldögélsz előttem, fedetlen felsőtesttel.

Nem takarod el magad előttem, s ez annyira felizgat, hogy úgy érzem, mindjárt szétrobbanok a vágytól. Meg kell, hogy érintselek…! Addig akarlak csókolni, míg mind a ketten levegőért nem kapkodunk…! Nézlek egy percig, s szemeim tükrözik, milyen gyönyörűnek talállak… S ismét odahajolok hozzád. Nyelvemmel a nyakadat ízlelgetem, aztán még lejjebb kalandozok: végighúzom a két melled közti völgyön… Majd gyengéden számba veszem az egyik mellbimbódat; s lágyan szopogatom, nyalogatom, harapdálom… Közben a másikat ujjaim becézgetik… Hallom, ahogy zihálsz, sóhajtozol, ujjaid újra és újra a hajamba tévednek, elfúló hangon suttogod a nevem…

- Jaj, Ginny… - sóhajtod. Egy pillanatra abbahagyom az édes játékot, s aztán újfent lehajtanám a fejem, hogy folytassam, de nem hagyod. Magadhoz húzod a fejem, s újfent egy eszméletvesztéses csókban forrunk össze.

- Várj, Ginny… - zihálod - én is… Simogatni akarlak…

Oh, édesem… Hát, legyen meg az örömöd… Karcsú ujjaid máris a felsőm alatt kutatnak, s következő percben már le is kerül rólam. Helyet cserélünk, most én roskadok le az asztalra. Testem már tombol a vágytól, minél többet, minél gyorsabban; ah, engem most elemészt ez a lassú tempó… De érted drágám, mindent…

Hermione

Ginny úgy vette le rólam a blúzom, hogy nem is éreztem, mikor csúsztatta le rólam. Aztán… Mikor a trikóm is a földön köt ki, elpirulok… Nem tárulkoztam még így ki, senki előtt. De előtte… Nem szégyellem magam. Tekintete szinte éget, ahogy végigsiklik rajtam, aztán már ott is érzem kíváncsi nyelvét a nyakam alatt… Oh, ez az édes érintés… Lángol a testem, ahol csak hozzámér… Vágyam egyre követelőzőbb lesz, ahogy Ginny egyre merészebben játszik velem… Ügyes nyelve most a melleimet kényezteti… Közben kutató ujjai fel-alá vándorolnak a hasamon. Milyen forró a bőröm… Egy pillanatra abbahagyja; vágytól izzó tekintetünk egymásba mélyed, s már hajolna is hozzám, hogy folytassa, de én megállítom.

- Várj! Én is… Akarom csinálni, neked…

Elmosolyodik. Ujjaim már a felsője alatt kutakodnak, majd ügyetlenül lerángatom róla. Végre! Ő is feltárulkozik hát előttem… Helyet cserélünk, most ő ül fel az asztalra, ahol eddig én ücsörögtem. Gyengéden végigsimítom a testét, miközben szemeim magukba isszák a gyönyörű látványt. Fehér vállaira boruló vörös haja, formás mellei, karcsú teste… Egyszerűen megbabonáznak. Nyakához hajolok, s nyelvemmel kis köröket rovok rá, aztán megindulok lassan, egyre lejjebb… Elidőzök a melleinél, gyengéden nyalogatva és harapdálva a mellbimbókat, miközben ujjaim hasát cirógatták. Egyszer az egyik, másszor a másikat veszem kezelésbe, egészen addig, míg Ginny lélegzése felgyorsul; s olyan erősen mélyeszti körmeit a hátamba, hogy felszisszenek. Miközben így játszadozom vele, ő lehúzza a szoknyám cipzárát, s leügyeskedi rólam. Én is kibújtatom őt a farmerjából, s örömmel simogatom feszes combjait. Először a külső oldalon húzva végig ujjaimat, majd a belsőn… Ginny felsóhajt, mikor - hirtelen ötlettel - a két combja közé csúsztatom a kezem. Lágyan simogatom a nedves forróságot a lábai között, egyelőre még a bugyin keresztül, ujjaim kutatva, kíváncsian fedezik fel, a még ismeretlen tájakat… Ginny elkerekedő szemmel néz rám, egyre erősebben simogatja a hátam és a fenekem, ahogy egymásra hajlunk ott, az asztalon… Hirtelen lefogja a kezem.

- Ne…! - súgja - Ne, Hermione… Először én… akarom, neked… - zihálva veszi a levegőt, tekintete el-elhomályosul. Felemelem a fejem, s magamhoz ölelem egészen szorosan. Melleink egymáshoz préselődnek, egymást izgatják.. Testünkben alighanem ekkor hág tetőfokra az őrült kívánság. Lehajolok, és lecsapok a szájára. Fuldokolva csókoljuk egymást, simogatva és karmolva a másikat, még a karmolászás is jólesik, igen… Ginny, csókolj még…

Ginny

Mio… Ne, ezt ne csináld… Így elvesztem a fejem; és azt még nem szabad… De… Mégis… De, folytasd… Oh, Mio milyen ügyesek az ujjaid… Pontosan tudod, hova nyúlj, hogy én megőrüljek a kéjtől…

Ezt nem gondoltam volna rólad, Mio. Micsoda tüzes nő vagy te… Eszeveszetten csókolózunk, s közben te… Szemérmetlenül simogatod szemérmemet… Kíváncsi ujjaid már a bugyim alá is bekúsztak… Oh… Igenn… Csináld még… Hirtelen lefogom a kezed. Nem. Még nem veszthetem el a fejem. Először te fogsz eljutni a Paradicsomba…

Ismét helycsere.

Engedelmesen felcsusszansz az asztalra, s végignyújtózol rajta. Szívem őrült tempóban ver, tudom, ez a kitárulkozás nekem szól, meg akarod, mutatni, hogy szemernyi gátlás sincs már benned… Rádhajolok, miközben nyakadat ízlelgetem újra, s melleidet becézgetem a nyelvemmel, ujjaim combjaidat simogatják kívülről… És belülről… Lehull az utolsó bástyád is… S ujjaim combjaid közé csúsznak… Merlinre, milyen forró vagy, édesem… Lágyan, finoman simogatom szemérmedet, miközben ajkunk édes csókban forr össze. Néha bele-belesóhajtasz a csókba; ahogy ujjaim egyre merészebben simogatnak. Felemelem a fejem, s lenézek rád… Szemeid csukva, szád félig elnyílt, ajkad duzzadt és piros a vad, érzéki csókoktól, melleid duzzadtak, s mellbimbóid olyan ingerlően kemények… Megérintem őket a nyelvemmel… Összerándulsz a kéjtől. Oh, hát már ennyi is elég, szerelmem…? Lejjebb vándorolok, selymes hasadat kóstolgatom, aztán combjaid bársonyos bőrét… Széttárod lábaidat, mintegy felkínálva nekem mindened… Éhesen kóstolok bele szemérmedbe… Mikor nyelvem végigsiklik a világ legtitkosabb helyein, s lágyan szopogatni kezdem duzzadt gombocskádat… Hallom, ahogy sóhajtozol és zihálsz. Ujjaid ismét a hajamat szántják, bele-belemarkolsz, ahogy folytatom az izgató játékot… soha nem akarom abbahagyni… Erre vágytam, mióta csak magadhoz öleltél azon a régi éjszakán… Hogy kényeztesselek, ahogy csak tudlak, és te kéjes sóhajok közepette hörögd a nevem… Aaah… Annyira felizgat, ahogy hallom kéjes sikolyaidat, nyögéseidet… Nyelvem mellett, most ismét ujjaim is becézgetnek… Végigsiklanak combod belső ívén, s lágyan beléd csúsztatom a középsőt… Míg nyelvem egyenletesen simogat és kényeztet, addig ujjam ritmikus mozgatásával kergetlek még jobban az őrületbe… Hallom, ahogy egyfolytában sóhajtozod:

- Ginny, Ginny, Ginny… - mintha igézőt mormolnál… Aztán… Egy minden addiginál erősebb rándulás… Tested megfeszül, majd elernyed. Szemérmed lágyan körbefonja ujjamat, majd elengedi. Tudom: elértél a Paradicsomba.

Hermione

Hunyt szemmel, már lassuló lélegzettel fekszem. Ginny rámhajolt, érzem bőrömön, hajtincsei csiklandozását. Jó így. Olyan békés… Szó nincs arra, a gyönyörűségre, amit az előbb átéltem. Ginny… Annyira más lett. Egyszerűen nem tudom azonosítani azt a Ginny-t, akit eddig ismertem, ezzel a szenvedélyes, gátlástalan és merész lánnyal. Pedig… Ez ő… Kétségtelen. Oh, hogy mit tett velem… Elvesztettem én is kontrollt, elvesztettem a fejemet… És… Még mindig nem találtam meg… Beletúrok Ginny hajába, mire felnéz. Oh… Ezek a szemek… Ezek a vesztemet okozzák majd egyszer. Felhúzom magamhoz, és szenvedélyesen megcsókolom. Ahogy ajkunk és nyelvünk találkozik, újfent fellobog a parázsló tűz… Átfordulunk az asztalon, én majdnem le is esem róla, ezen mind a ketten felnevetünk.

Ám aztán hozzálátok, hogy Ginny-t is olyan magasságokba juttassam, mint ő engem. Nyelvem játékosan táncol teste minden pontján, közben lecsúsztatom róla az átnedvesedett bugyit. Így ni. Most már egyenlők vagyunk. Ajkaim megérintik combja belső felét… Nyelvemet végighúzom a bőr bársonyán… Míg el nem ér ahhoz az édes forrósághoz… Belekóstolok… Aaaah… Micsoda, nektár…! Ginny ujjai a hajamba markolnak, ahogy nyelvem ide-oda cikázik szemérmén, gondosan végignyalogatva minden négyzetcentimétert; s kezeim közben melleit becézgetik… Hallgatom sóhajait… Egyre gyorsabban veszi a levegőt, egyre hangosabban zihál… Kezei lenyúlnak, megfogják ujjaimat, s kezünk egymásba kulcsolódik… Másik kezem ujjai most Ginny szemérmében kutatnak, s ahogy puhán belécsúsztatom az egyiket, ő felsóhajt. Mindent ugyanúgy csinálok, ahogy ő tette velem… Ösztöneim hajtanak, hogy neki is olyan örömet szerezzek, mint ő nekem. Hunyt szemmel izgatom és becézgetem szemérmét, egészen addig, míg Ginny ujjai újra bele nem markolnak hajamba, s meg nem hallom elfojtott, kéjes sikolyát…

Ginny

Mio, Mio, Mio… Mit teszel velem, ezt a forróságot már nem lehet elviselni… Oh, micsoda gyönyör árasztja el minden porcikám, ahogy óvatos nyelved érintését megérzem szemérmemen… Csodálatos… Ajkaim csak a te nevedet suttogják, miközben ujjaink egymásba fonódnak… Ölemre hajtott fejed koronája; a dús, bozontos hajad tincsei ingerlően birizgálják combom és hasam bőrét… Ettől még inkább felizgulok… Oh, csináld még…!

Lehunyom a szemem. Már nem itt vagyok, ezen a világon. Ujjaidat magamban érzem, nyelved ingerlően simogat, becézget… Igen… Még egy kicsit… Igen…! Mio…!

Kipattannak a szemeim, mikor testem elárasztja a forró, édes gyönyör. Nem akarok mást, csak felolvadni ebben az áradó érzésben…

Fekszünk egymáson. Már amennyire lehet. Elég kényelmetlen ez az asztal… Merlinre, miken gondolkozom?! Hajadat simogatom gyengéden, és élvezem a testemet ellankasztó, boldog elégedettséget. Enyém lettél, Mio… Órája sincs, hogy szenvedélyesen szeretkeztünk… El se hiszem, hogy megtörtént…

Megmoccansz. Kelletlenül engedlek el. Fölém hajolsz…

- Ginny… Vissza kéne mennünk, nem gondolod?

Sóhajtok.

- De… Igazad van. Még a végén ránktör valaki…

- Adjunk hálát a Nagy Főnix-nek, hogy eddig se jött senki - suttogod.

Bólintok. Feltápászkodunk, lassan magunkra vesszük ruháinkat. Közben sokat nevetünk, mert elég bizarr helyekről gyűjtjük be őket.

Aztán, amikor már felöltözve, útra készen megállunk egymás mellett; elmosolyodsz, s újra magadhoz húzol.

- Ginny… - sóhajtod és megcsókolsz. Beleremegek ebbe a csókba, s rögtön viszonzom, s már bele is bonyolódnánk egy újabb csókcsatába, mikor hirtelen, lépteket hallunk az ajtó felől.

- Szent Seprű - suttogod - mennyi lehet az idő?!

- Semmi vész, Mio - nyugtatlak - még csak háromnegyed tíz - nézek a nagy faliórára.

Megkönnyebbülten sóhajtasz és felkapod a könyvet.

- Menjünk…

Szerencsére az a valaki, akinek a lépteit hallottuk, nem szándékozott bejönni a könyvtárba. Kézenfogva surranunk a folyosókon, fel a Griffendél klubhelyiségéhez. Belépünk.. Nincs még későn; de mégis üres. Egymásra pillantunk… S egyszerre indulunk el a kandalló felé. Leroskadunk a szőrmére, én válladra hajtom a fejem, te a hajamat simogatod. Csönd van. Úgy szeretném tudni, hogy most mire gondolsz! Mit jelentett ez neked? Egyáltalán, jelentett valamit az, ami köztünk történt? Hiszen nem lehetett, hogy csak a testi vágy…

- Ginny - szólalsz meg ekkor elgondolkozva. Remegve várom, mit fogsz mondani… - Tudod… Soha nem gondoltam volna, hogy ez valaha meg fog történni velem… Hogy egy lánnyal… És… Még élvezem is… - teszed hozzá enyhe félmosollyal, és elpirulsz - szóval - kezdesz neki újra - szeretném, ha tudnád, hogy… Hogy ez az egész, nem azért történt, mert kíváncsi voltam, és bárki jön, elmegyek vele…

Szótlanul hallgatlak. Fogalmam sincs, mi fog belőle kisülni, de mindenesetre érdekesen alakul…

- Szeretném, ha tudnád - fordulsz hirtelen felém - nagyon sokat jelentesz nekem, Ginny… Erre csak most jöttem rá… Hónapok óta álmodom veled; de csak ma mertem bevallani magamnak, hogy kiről is szólnak az álmaim… Én… Azt hiszem, szerelmes vagyok beléd… - az utolsó szavakat már csak sóhajtod, alig lehet hallani, de nekem nagyon jó fülem van…

Hermione

Ülünk a tűz előtt, Ginny a vállamra hajtja a fejét… Megint azt a békességet érzem, mint fent a könyvtárban. Egyszerűen úgy érzem, ezzel a lánnyal minden tökéletes. Ismerjük egymást; lassan hat éve, s ma… Ma be kellett vallanom azt is magamnak, hogy Ginny nekem már másként számít, mint egy barát. Egyszerűen nem tudok sem testvérként, sem barátként gondolni rá. Beleszerettem… Ez van. S mikor ezek a gondolatok átfutnak fejemen, arra ocsúdok, hogy éppen… Szerelmet vallok Ginny-nek. S ő csak néz rám, azokkal a delejező, barna szemeivel…

Megijedek. Mi van, ha… Ha ő nem is így gondolja… Ha neki ez csak kaland volt, kíváncsiság…?! Jaj, Ginny, mondj már valamit…

Egyre nagyobb lett a csend. S én valamiért, elutasítást hallok ki belőle. Értem. Szóval neki, csak kaland volt… Elhúzódom tőle, s felállok… Elindulok a hálóterem felé; bár alig látok a könnyeimtől. Hirtelen egy édes hangot hallok a hátam mögött…

- Mio… Várj…!

Megpördülök, s már ott is áll előttem Ginny. Szemeiben ott izzik az én szenvedélyem visszfénye. Kitárt karjaimba veti magát, s az ő könnyei is előtörnek.

- Soha… - suttogja szenvedélyesen - soha többé ne merészelj otthagyni engem, sehol…!

- Hát persze -suttogom, és forrón ölelem magamhoz - de… Ginny… Ginny, kérlek… Az előbb, amikor… Bevallottam, hogy érzek irántad, te annyira hallgattál, hogy azt hittem, azt hittem…

- Mio… - súgja és szemei olyan szenvedélyes fénnyel, ragyognak rám, hogy úgy érzem, kiugrik a szívem a helyéről - ne haragudj… Csak… Annyira megleptél ezzel a vallomással… Mert… Én készültem arra, hogy bevalljam…

- Ginny… - suttogom és az ölelésem egyre szorosabb lesz - szóval te is…

- Igen, Mio… - súgja - én is szeretlek…

Ezt már nem bírom tovább. Ginny forró teste a karomban és az a szenvedélyes vallomás… Fejem lehajlik; s ajkunk ismét - már ki tudja hányszor? - összeforr egy szédítő, édes csókban. Behúzódunk egy sötét zugba, hogy ne lássanak meg. Szerelemmel csókolózunk, mint a "normális" párok. Sose hittem volna magamról… De nem bánom, hogy így alakult… Ginny-t, nem adnám senkiért..

Elengedjük egymást, de a tekintetünk még sokáig egybekapcsolódik. Aztán úgy megyünk fel a hálóterembe, mintha nem történt volna semmi…