Ikrek

Univerzum: alter

Főszereplők: Hermione és az ikrek: Gred és Forge… J na jó… Fred és George

Történet: először idegesítik egymást, mint testvérek… Aztán csak el akarják fogadtatni a másikkal a saját értékrendjüket… És végül már nem számít semmi, csak a szenvedély…

Ám az ikrek, azok ikrek… J

Stílus: romance… Kicsi szépséghibával…

Korhatár: NC-17

1.

Hermione furcsán volt az ikrekkel. Sose tudta tisztázni magában, hányadán is áll velük. Eddig, ha az ikrekre gondolt, mindig csak a bosszúság jutott eszébe. Fred és George, két igazi ördögfiókához hasonlóan, állandóan valami csintalanságon törték a fejüket; az őrületbe kergetve ezzel édesanyjukat, Molly Weasley-t. Molly-t teljesen elkeserítette az a tény, hogy képtelen ráncbaszedni elkanászodott csemetéit. És Hermione szerette a Weasley-testvérek mamáját… És szomorú volt, hogy mindig az ikrek miatt kell mérgelődnie. De ez - Fredet és George-ot zavarta a legkevésbé…

Leginkább azzal tudták bosszantani anyjukat, hogy semmiféle hajlandóságot nem mutattak, valami tisztességes szakma kitanulására. Mintha semmi sem érdekelné őket… Illetve, egyvalami igen: hogy vicces, és olykor veszélyes tárgyakat és édességeket fejlesszenek ki, amit aztán árusíthatnának olyan varázslóknak és boszorkányoknak, akiket ez érdekel. Ám Molly ezektől a tervektől nem volt elragadtatva…

Hermione felhúzta a lábát, s jobban összehúzta magát az ablakban, ahol ült.

Merengve tűnődött azon a nyolc éven, amióta ismeri az ikreket. Ötödévben aztán, neki is meggyűlt a baja velük, amikor prefektus lett… Abban a tanévben az ikrek főképp az édességre specializálták magukat, s szerencsétlen alsósok lettek a kísérleti nyulak… Hermione, prefektusi minőségében próbált rájuk hatni, hogy hagyják abba a veszélyes tevékenységet; de be kellett látnia, hogy ahol az anyai szigor sem volt elég… Ott ő vajmi keveset tud tenni. A két vörös fiú bólogatott az ő dörgedelmeire, és folytatták, ahol abbahagyták. Csak most már magukon kísérleteztek… És ebbe Hermionének már nem lehetett beleszólása… A lány dühöngött, és bosszankodott rajtuk, de mást - nem tehetett.

Aztán, az egyik ikernek szokásává vált, hogy elmesélje a lánynak, mivel kísérleteznek éppen. Hermione ugyanis, bár ezt gondosan titkolta, nem nagyon tudta megkülönböztetni egymástól a Weasley ikreket. Akkor volt teljesen biztos a dolgában, ha mind a kettejük ott állt előtte. Megfigyelte ugyanis, hogy George mindig a baloldalon áll… Ha éppen szemben van velük. Igen, ebben biztos volt; George a bal, Fred pedig a jobb oldalon… De egyébként… Fogalma sem volt. Nem látott különbséget köztük. És irigyelte Harry-t és Ront, hogy ők mindig pontosan tudják, melyikük, melyik. De mindegy.

Amikor Fred (vagy George) először kereste meg a találmányaikkal, elhajtotta a fiút a fenébe. Nem érdekelte őt, hogy az ikrek mivel mérgezik a környezetüket… De Fred (vagy George) újra és újra megjelent, és beszámolt a kísérletek állásáról…

"Mintha perverz örömet okozna neki, hogy engem szörnyülködni lát" - bosszankodott magában Hermione. De már nem is volt kedve leszidni a vöröshajút. Megadóan hallgatta estéről-estére… Aztán egyszercsak azt vette észre, hogy…

De ennek is volt előzménye…

Nagyjából ötödév végén történt, az után a sok tragédia után, ami a Mágiaügyi Minisztériumban átéltek, Ron, Harry, Neville, Luna, Ginny és ő, Hermione. Sokáig, nagyon sokáig nem tudott napirendre térni ezek felett a dolgok felett. Megváltoztatták az átélt borzalmak. Csendes lett. Visszahúzódó. Hallgatag. És sokszor volt, hogy azon kapta magát, hogy csak ül a társalgóban, és bámul a tűzbe…

Egy különlegesen szép, és derűs nyári estén, ismét ott üldögélt szokott helyén, a kandalló előtt; teljesen magába roskadva, elkeseredve. Már-már a sírás határán… S egyszercsak lépteket hallott. Felnézett, aztán gyorsan el is fordította a fejét. Nem volt most kedve a marhaságokhoz. Ám Fred (vagy George), ugyanúgy odalépett hozzá, mint eddig, s leült a mellette lévő fotelbe.

- Min búsulsz Hermione? - kérdezte könnyednek szánt hangon.

A lány döbbenten nézett rá:

- Szerinted nincs rá okom? Annyi szörnyűség történt…

- Valóban - bólintott a fiú - sok szörnyűség… De éppen ezért nem kéne elhagyni magunkat. Hoztam neked valamit… Ma lettünk kész vele - azzal lekoppantott Hermione elé valamit, ami úgy nézett ki, mint a pukkantós bonbonok. A lány bizalmatlanul nézegette, s nem nyúlt hozzá.

- Nagyon érdekes - mondta szenvtelen hangon - és mi ez?

- Próbáld ki - mosolygott rá huncutul a fiú.

Hermione megcsóválta a fejét.

- Robban? - érdeklődött, továbbra is barátságtalan hangon, de kézbe vette a bonbont, s forgatni kezdte.

Fred (vagy George) megrázta a fejét, s bátorítóan rámosolygott a lányra.

- Rajta, Hermione. Kíváncsi vagyok, mit szólsz hozzá.

A lány megvonta a vállát, s óvatosan meghúzta a bonbon csúcsából kifityegő madzagot. Az pukkant egyet, s következő pillanatban, színes szikrák robbantak elő belőle, melyek egy virággá formálódtak, aztán valami, főnixhez hasonló madárrá, s végül, csupa szikrázó csillagként elenyésztek a levegőben. Hermione ámulva nézte a csodálatos fényjátékot.

- Nahát! - kiáltott fel önkéntelenül - ez gyönyörű!

- Örülünk, hogy tetszik - vigyorgott a fiú - ez az új darabunk… Eddig kettő készült el belőle… Gondoltuk, fel kéne dobni valamivel a karácsonyi bonbonokat…

- Ezzel biztos több sikeretek lesz, mint a többi marhasággal - jegyezte meg Hermione. Fred (vagy George) sértődött képet vágott.

- Hé - méltatlankodott - te az életünk főműveiről beszélsz!

- Jó, jó - legyintett Hermione - tényleg van abban valami, amit csináltok elismerem. Az a telefül, például egész hasznos dolog… Annak ellenére, hogy elítélem a hallgatózást - tette hozzá.

- Nahát, Hermione - csodálkozott Fred (vagy George) - ez az első eset, hogy megdicsérsz minket…

Hermione elpirult. Most először nézett úgy igazán rá, a fiúra. És meglepődött, mikor tekintete találkozott Fred(?) pillantásával. Úgy bámulták egymást, mintha még sose látták volna a másikat. Hermionét megdöbbentette, az övéhez oly hasonló, mogyorószínű szempár. Csak míg az övé inkább a topáz árnyalat felé hajlott, addig Fred (vagy George) szeme olyan színű volt, mint a kávé, amit jó sok tejjel öntöttek fel…

"Tejeskávé" - motyogta, csak úgy magának…

- Mit mondtál? - hajolt hozzá közelebb a vöröshajú iker.

S mielőtt a lány még meggondolhatta volna, kicsúszott a száján:

- Azt mondtam, hogy olyan a szemed, mint a tejeskávé - nyögte ki, és hatalmasan elpirult.

De Fred (vagy George) is. Szeplői, szinte izzottak.

- Ezt se mondta még nekem senki.. - suttogta.

Már egészen közel voltak egymáshoz… Hermione szíve a torkában dobogott, s nem egészen értette a viselkedését. S aztán feltett egy olyan kérdést, amit legszívesebben lenyelt volna…

- Ne haragudj - susogta - de te melyik iker vagy? Fred vagy George?

A fiú sértődötten és meglepődve méregette a lányt.

- Nem mondod, Hermione, hogy nem tudsz minket megkülönböztetni - mondta, s egy pillanatra félrefordult.

Hermione átkozta magát, amiért a kérdés kibukott belőle. Sóhajtott.

- Ne haragudj - mondta még egyszer - de tényleg nem tudom…

Fred(?) visszafordította a fejét, s fürkészve nézte a lányt. Nem akarta elhinni, hogy Hermione nem tréfálkozik vele… Aztán felsóhajtott.

- Azt hiszem, te ugratni akarsz engem, Hermione - mondta aztán lassan.

- Dehogy - rázta a fejét a lány - komolyan nem tudom.

- Na jó - adta meg magát a fiú, s komolyan pillantott Hermione topáz szemeibe…

- Fred vagyok…

Hermione elbizonytalanodott. Bár ő is sejtette, hogy a fiatalabbik iker a beszélgetőpartnere, most meglepte, hogy ez beigazolódott.

- Nem vágsz át? - kérdezte tétova hangon.

- Nem - hangzott a kategorikus válasz, majd Fred sokkal lágyabban hozzátette:

- Most - nem.

Aztán sokáig, nagyon sokáig csak néztek egymás szemébe. Hermione szíve szinte dörömbölt a mellkasában. Nem értette, azt a hirtelen izgatottságot, ami most elfogta. Fred egyre közelebb és közelebb hajolt hozzá.. És Hermione nem húzta el a fejét, s maga sem értette, miért. A fiú pillantása fogvatartotta az övét, ő, pedig csak nézte a tejeskávé-színű szemeket, s most először értette meg azt a banális kifejezést, hogy: "melegbarna szempár". Fred tekintete melegséget sugárzott ugyanis, és még valamit, amit a lány nem tudott hová tenni magában. Már majdnem összeért a szájuk…

Ám ebben a pillanatban tompa puffanás hallatszott valahonnan felülről. Hermione, a zajtól megriadva, felugrott és felrohant a hálóterembe.

Ruhástul rávetette magát az ágyára, s csak hallgatta szívének őrült dobolását. Nem akarta felidézni azt a forróságot, mely Fred majdnem-csókjától fellobbant benne. Nem hasonlított az általa eddig ismert érzésekre. Idegen volt, felkavaró és titokzatos. És vonzotta őt, mint éjjeli lepkét a lámpa fénye.

2.

Fred Weasley szerette Hermionét. Szerette úgy, mint a húgát, és csak cinkosan összekacsintott testvérével, George-dzsal, mikor a lány elővette szigorúbbik énjét; mert mind a ketten jól tudták, hogy Hermione nem olyan kemény, mint amilyennek mutatja magát… Sok mindent elnézett az ikreknek…

Csak ötödéves korában került sor köztük nagyobb és komolyabb vitákra, mikor Hermione - prefektusi minőségében - megfeddte őket, amiért az alsósokat használják kísérleti nyúlnak a találmányaikhoz. Akkor valóban azzal fenyegetőzött, hogy ír Weasley-mamának, de aztán… Fred és George áthidalták a problémát, s onnantól kezdve a lánynak egy rossz szava sem lehetett.

Ám Fredet bántotta, hogy Hermione ugyanúgy megveti az ő munkásságukat, mint a mamájuk. Mintha az nem lenne tisztességes foglalkozás! És elhatározta, hogy mindenképpen megnyeri a lányt, a Weasley Varázsvicc Vállalatnak.

Onnantól kezdve, hogy ezt eltökélte magában, valahányszor találkozott a lánnyal, vagy meglátta valahol, mindig odacsapódott hozzá, s mesélni kezdte neki, hogy éppen most min dolgoznak George-dzsal… Hermione először nem fogadta kitörő lelkesedéssel az aprólékos és mindenre kiterjedő beszámolót, első alkalommal végig se hallgatta Fredet; csak elsietett a dolgára. De a vörös hajú iker nem adta fel, s újra és újra próbálkozott… Másodszorra már legalább végighallgatta, harmadszorra pedig már vitatkozott vele…

S lassan-lassan megbarátkozott Fred előadásaival… Na, ez így haladt.

Aztán Fred egyszercsak azt vette észre magán, hogy várja ezeket az alkalmakat, s hogy direkt keresi azokat a pillanatokat, mikor Hermione egyedül van, s közel s távol nincs senki, csak ők ketten.

Ez általában este volt; Hermionének szokása volt ugyanis, késő estig ülni a társalgóban, a tanulmányaiba mélyedve…

És Frednek csöppet sem volt lelkifurdalása amiatt, hogy éppen ebben zavarja meg…

Aztán hovatovább már nemcsak a viccbolt termékeiről csevegtek, és volt, hogy nem is vitatkoztak… És Fred elalvás előtt, sokszor azon tűnődött, hogy Hermione tudja-e magáról, hogy milyen észbontóan szép… De ezt a gondolatot mindig igyekezett kihajtani a fejéből.

Aztán jött az évvége nagy nehezen, s történt rengeteg rossz dolog - az ő családjukban is - ami szerencsére, nem végződött tragikusan, hiszen apjuk felépült… Ellenben Sirius-szal…

Hermionének szavát vette a sok szörnyűség, amit át kellett élnie. Zárkózott lett, elgondolkodó, és szomorú a végtelenségig. És Fred rádöbbent, hogy nem bírja így látni a lányt. Azóta, hogy visszajöttek a Minisztériumból, és Hermione felépült, nem is látogatta meg…

Pedig volt egy új dolog, amiről úgy gondolta, ez biztos tetszene a lánynak. Aztán egy este… Hermione még a szokottnál is jobban magába süppedve üldögélt a kandallónál, s Fred elhatározta: ha törik, ha szakad, de felvidítja…

Felszaladt a szobájukba, zsebrevágott egyet az éppen elkészült csillagszórós bonbonokból, s visszatért a lányhoz. Jól számított. Hermionénak tetszett a tüzijáték-féleség; sőt odáig ragadtatta magát, hogy elismerte a munkájukat! Fredet egy pillanatra vad diadalérzés árasztotta el… De aztán belenézett Hermione topáz-színű szemeibe, s meglátva benne azt a mély szomorúságot, elszégyellte magát. Szegény lány, miket át nem kellett élnie, ő meg azzal foglalkozik, hogy elfogadtassa vele, a baromságaikat… Megrezzent, mert ebben a pillanatban a lány is felnézett, s hosszú-hosszú percekig néztek egymás szemébe… Aztán Hermione valami roppant kedveset mondott… S Fred érezte, hogy elpirul. Na de, hogy utána azt kellett hallania, hogy a lánynak fogalma sincs, hogy melyikükkel beszélget… Ez roppant módon meglepte. De látta Hermione szemén, hogy nem tréfál… Aztán… Egészen forró lett a hangulat… S egyszerre csak azt vette észre, hogy egészen közel hajolt a lányhoz… De mielőtt még bármi is történhetett volna, valami ledőlt odafenn, s Hermione egy perc alatt elszaladt, Fred pedig még sokáig ült ott a fotelben, gondolkozva és nem értve a történteket.

Aztán - nem jutva dűlőre - felballagott a szobájába ő is. Elalvás előtt Hermionére gondolt… Lehunyta a szemét, s elképzelte, ahogy megcsókolja a lányt… S testébe élesen csapott bele a forróság. Fel is ült.

"Hermione?" - gondolta csodálkozva, s már végképp nem tudott eligazodni magán.

3.

- Hermione…

- Igen, Fred?

- Beszélni szeretnék veled.

- Hallgatom…

A kastélyparkban álltak; az egyik boltív alatt. A tömör szürke fal, jótékonyan eltakarta őket a kíváncsi szemek elől. Fred nagyon zavarban érezte magát, de úgy gondolta, hogy minél előbb tisztázza a dolgokat a lánnyal, annál jobb.

- Szóval… Ami tegnap este történt… Szóval… Ne haragudj érte… Nem is tudom, mi ütött belém…

Hermione elmosolyodott, s huncut tekintettel nézett fel a fiúra.

- Végülis, nem történt semmi, nem? Nem haragszom…

- Akkor jó - könnyebbült meg Fred - akkor… Barátok vagyunk, ugye?

- Hát persze - ragyogott fel Hermione mosolya, s ez a mosoly szíven ütötte Fredet. Nézte a sarkon forduló, s lassan tovalépkedő lányt, s egy mondat járt a fejében:

"Barátok vagyunk újra… De vajon meddig leszünk csak barátok?"

4.

A hatodik év is olyan sejthető borzalmakkal és megélt szörnyűségekkel teli volt; mint az ötödik. S úgy repült el felettük, mintha a másik végén húzták volna.

Hermione megpróbált csak a tanulásra koncentrálni, s nem akarta tisztázni még maga előtt sem, hogy mit érez Fred iránt, és hogy jó lenne rendezni ezt a felemás kapcsolatot. Barátságnak; túl heves volt. Teli elfojtott szenvedéllyel. Szerelemnek, pedig… Nos, lehet, hogy ebbe még egyikük sem akart belegondolni.

Közben a kinti világból egyre aggasztóbb hírek érkeztek Voldemort előrenyomulásáról és kegyetlenkedéseiről. Gyilkosságokról… Eltűnésekről…

Aztán - év végén; a szokásos záróünnepségen, Dumbledore mondott ugyan néhány bíztató és lelkesítő szót, de neki sem tapsolt. Annak sem tudtak örülni, hogy megint a Griffendél nyerte a házkupát. Csak ültek csöndben, maguk elé meredve, és azon járt az eszük: mi várja őket otthon?

A nyár sem volt szokványos. Hermione sok töprengés után úgy döntött: közli szüleivel a fenyegető veszélyt, s megkérte őket; utazzanak el az Ír-szigetek legtávolabbi csücskébe, apja nénikéjéhez. Talán ott biztonságban lesznek… Egy ideig. Velük ment ő is, kimondta a házra a Fidelius-bűbájt. Ő maga lett a titokgazda.

Aztán jelentkezett a Rendnél. McGalagony meglepődött felbukkanásán, de megértette őt. S elszállásolta - az Odúban.

Weasley-ék háza, afféle pót-bázissá alakult a Rend számára. Megerősítették a ház védelmi varázslatait, s Dumbledore hasonló óvó energiával vette körbe, mint a Roxfortot és Roxmorts-falut. Majdnem olyan biztonságos volt itt, mint az iskolában…

Hermione igyekezett hasznossá tenni magát: segített Molly-nak rendben tartani a házat, esténként, pedig különféle erős átkokat és ártásokat tanulmányozott, és stratégiákat dolgozott ki. Ginny-vel ismét közelebb kerültek egymáshoz. A lány még szerelmi életébe is beavatta: megtudta, hogy szakított Dean-nel… Azért, mert rájött: mégis Harry-t szereti.

Hermione mosolygott ezen az ábrándosságon. Harry-t egyébként alig látták, pedig ő is itt lakott, régi szobájában Ronnal, mégis; talán csak a közös étkezésekre került elő. Akkor se beszélt sokat. Mintha, nem is itt lenne. Hermione szánakozva nézte a sötét karikákat a szeme alatt, s a szokásosnál is sápadtabb arcát. Tudta, hogy mi emészti a fiút, s annyira fájt neki, hogy nem tud neki segíteni…

Ginny-vel néha-néha szóbaállt, s a vörös lány hűségesen beszámolt ezekről a beszélgetésekről barátnőjének. De Hermionét Harry szenvtelen nyugalma jobban rémisztette, mintha a fiú tört-zúzott volna haragjában és fájdalmában. Jól tudta, hogy - jó szokása szerint - senkivel nem osztja meg; amin rágódik…

Az ikrekkel is össze-összefutottak néha; nem sokszor, mert Fred és George - immár teljes jogú Rendtagként - különböző küldetésekkel, állandóan úton voltak. Hermione halálra aggódta magát értük, s nem akarta bevallani magának, hogy egyikükért különösen nagyon izgul…

És közben - folyt a háború. Voldemort sorra igázta le a kis falvakat, betört a nagyvárosokba, tönkretette a muglik építményeit… S egyre közeledett London felé, s Hermione folyton azt kérdezgette magától, de miért nem állítják meg?

Persze, a lelke mélyén tudta a választ.

Aztán egyszer Tonks nagyon aggasztó hírrel érkezett: Voldemort bevonult Londonba. De nem is ez volt a legszörnyűbb…

Sipor elárulta a Grimmauld teret… S a halálfalók rögvest be is vették… Még szerencse, hogy éppen senki nem tartózkodott akkor ott. Ám az értékes feljegyzések, haditervek, térképek, jelentések, és egyéb titkos iratok, ottmaradtak. Egyelőre még nem találták meg, de idő kérdése…

S Dumbledore döntő lépésre szánta el magát.

Azon a napon, melyen Tonks ezt a hírt hozta, sokan jöttek el a Rendből az Odúba, hogy megbeszéljék, hogyan tovább.

A Grimmauld teret vissza kell foglalni. Ha ez a terv nem sikerülne… A fontos iratokat és felhalmozott varázskönyveket, akkor is ki kell menekíteni onnan.

Nos, sok, mint mondottam, sok rendtag részt vettem ezen a vacsorával egybekötött tanácskozáson. Eljött Fred és George is. Hermione pedig arra gondolt, hogy miért is, kell még ezzel is foglalkoznia?!

5.

- Hermione, beszélnünk kell!

- Igen… ?

- Ez… Nem mehet így tovább köztünk.

- Mi nem mehet tovább? - Hermione felvonta a szemöldökét.

Fred hallgatott. Hosszan nézte a lányt, s izgatottan beletúrt a saját hajába. Aztán… Hirtelen ötlettel magához vonta a lányt, s lágyan megcsókolta a száját.

- Most mennem kell - súgta aztán - de kérlek, gondolkodj el azon, hogy mit is akarsz tőlem… - azzal elsietett, Hermione pedig csak állt; tűnődve és értetlenül.

Soha olyan szépnek nem látta még a csillagos nyári éjszakát…

Aztán kitört a tényleges háború és ő - azon a nyáron többet nem látta egyik ikert sem. És szívébe féltő aggodalom költözött.

6.

És ismét szeptember lett; és elkezdődött az utolsó év az iskolában, legalábbis Hermione számára. Elhatározta, hogy háttérbe szorítva magánéleti gondjait, csak a tanulásra fog összpontosítani, most már tényleg… Nagyon fontos volt neki, hogy megszerezze a diplomát… Hiszen az auror-képzőbe nem is jelentkezhet anélkül, hogy elvégezte volna a Roxfortot.

Sok, baljós jel mutatta, hogy idén az iskola sem lesz olyan biztonságos, mint eddig. De Hermione úgy gondolta: a tanulás a legfőbb feladata. Azért persze, készenlétben tartotta a pálcáját…

Ám, nem egészen úgy történt minden, ahogy elképzelte. Azt már a vonaton hallotta, hogy a Grimmauld tér elveszett; és a bázis a Roxfortba költözött, csak akkor még nem gondolt bele, hogy mivel is jár ez… Ám, amint egy étkezésen feltűnt George és Fred, már rögtön tudta: ezt az évet sem csak a tanulással fogja tölteni. Fred megjelenése ugyanis ismét előhozta a lelkében eltemetett dolgokat, amelyek szinte követelték, hogy foglalkozzon velük. Nem segített ezek elhessegetése; mert Freddel és testvérével újra és újra találkozott. És meg kellett hogy állapítsa magában, hogy már nem tud úgy nézni Fredre, mint a testvérére. A fiú túlontúl jóképű volt ahhoz… És azt a csillagos, nyári estét nem tudta többé elfelejteni…

Aztán megtámadták az iskolát. És felbolydult mindenki. Hermione és Harry, meg Ron, na meg azok, amik be voltak avatva a Rend létezésébe; sejtették, hogy a Grimmauld térről kimenekített iratok és könyvek megszerzésére irányult a manőver. A DS újra csatába küldhette magát… Hermione és Fred egymás küzdöttek, és egymást segítették… Aztán valahogy sikerült kiszorítani a halálfalókat az iskola parkján kívülre, s számba vehették veszteségeiket. Szerencsére halott nem volt… Viszont a sebesültek mindegyike, valamilyen erős átok által eltalálva szenvedett. Fred riadtan kutatta testvérét… Hermione talált rá George-ra, aki a nagyterem egyik sarkában feküdt; s nagyon súlyos sérülései voltak. A lány rögtön szólt Madam Pomfrey-nak, aki azonnal kezelésbe vette az ájult fiatalembert… Aztán Hermione elindult, hogy Fredet is értesítse fivére állapotáról.

Kint, a parkban talált rá. A tó partján ült; s csendesen nézett maga elé. Hermione meglepődött. Ez a letargikusság nem volt jellemző Fredre. Még ha nagyon nagy baj volt is, akkor is tudott tréfálkozni. Azt tartotta; ha elhagyja magát az ember, ha valami rossz éri; százszor kínzóbb. Igen, de akkor általában vele volt George is.. Hermione odalépett hozzá, és a vállára tette a kezét. A fiú megrezzent, és felnézett. Aztán halványan elmosolyodott, mikor meglátta, hogy ki áll mellette. Intett Hermionénak, hogy üljön le. A lány tétovázva letelepedett, s hosszas hallgatás után megszólalt.

- Ezek szerint, tudod mi történt George-dzsal…

Fred bólintott.

- Idefelé jövet találkoztam Poppy-val - mondta - de megnyugtatott, hogy nem annyira súlyosak a sebei, mint amennyire látszanak. Hamar felépül majd. De mégis… Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy most nincs mellettem..

- Nagyon szeretitek egymást, ugye? - kérdezte halkan a lány.

- Igen. Az nem kifejezés… Ő a másik felem. Ha meghalna… Én sem tudnék tovább élni. Mindig megérzem, ha valami történik vele. Most is éreztem, hogy nincs rendben a dolog; s csak abban tudtam reménykedni, hogy nem a legrosszabb következett be…

- Nincs kedved, meglátogatni? - vetette fel Hermione - hátha jót tenne, és meg tudnál nyugodni…

- Mondasz valamit - bólintott a vörös iker, s feltápászkodott; aztán kezét nyújtotta Hermionénak is, s felsegítette.

- Velem jössz? - kérdezte.

A lány biccentett.

- Ha akarod… - mondta.

Fred erre nem szólt semmit, csak elindult befelé. Hermione meg követte. A gyengélkedő csendes volt. Mostanra már a jajgató sebesültek is elaludtak; s Madam Pomfrey is behúzódott szobájába, elvégezvén minden teendőjét. Hermione és Fred halkan surrantak beljebb, minden ágyat végignézve az ezüstszínű fényben, ugyanis az egyetlen világosságot, a kintről besütő Hold adta. Végül ráleltek George-ra. A leghátulsó ágyon feküdt, sápadtan, perzselt sebeit elfedte valamilyen szürkészöld kenőcs. Látszólag aludt, de amint fölé hajoltak; kinyitotta a szemét.

- Hát, ti? - suttogott.

Amazok rámosolyogtak.

- Hogy vagy bátyus? - érdeklődött Fred - azér' jöttünk, hogy lássunk egyben vagy-e.

- Rá se ránts, tesó - viccelődött George - még nem vagyok a halálomon. Poppy nénénk annyi kencét kent rám, hogy szerintem második bőröm fog nőni…

- Hála Merlinnek, hogy jól vagy! - szólt közbe Hermione is - aggódtunk ám…

George rákacsintott.

- Na mi van Hermione, hiányzik a napi bosszúság-adag? Az öcsém egyedül már nem tudja szállítani?

Hermione nevetve rázta meg a fejét. George megemelte a fejét, s körülnézett…

- Pszt! - nézett rájuk - tudom, hogy hihetetlen, de nem akarok balhét. Pomfrey minden percben jöhet, a szokásos esti körútjára. Úgyhogy addig húzzatok el innen, amíg észre nem vesz! Gondolom, tudjátok, mit kaptok tőle…

Hermione és Fred összenézett, bólogattak.

- Jól van, elmegyünk, ne izgasd magad - állt fel Fred, s kézen fogta Hermionét.

George még utánuk szólt:

- Aztán vigyázzatok egymásra!

Hermione elpirult. Mint aki most vette észre, hogy fogja Fred kezét, hirtelen kirántotta ujjait, és elrohant a Griffendél torony felé. De Fred ezúttal nem hagyta annyiban. Miután megnyugodott abban, hogy testvére jól van, és már a humorát is megtalálta, úgy vélte; itt az ideje, hogy tisztázzon bizonyos dolgokat a lánnyal.

Utánasietett hát… És jól számított. Hermione nem ment fel a hálóba, a tűz előtt ült, úgy, ahogy akkor, amikor először látta így; s most is ugyanúgy a szívébe szúrt a magába roskadt Hermione látványa, mint akkor. Odalépett mellé, s leült a kandalló elé terített szőnyegre, közel a lány székéhez. Egy ideig hallgattak, aztán Fred törte meg a csendet.

- Hermione…

- Igen…?

- Te sose gondolkoztál rajta, hogy mi legyen kettőnkkel?

- Ezt hogy érted? - kérdezte a lány, bár a szíve mélyén is, nagyon is tudta a választ…

- Nekem fontos lenne, hogy tisztázzuk - mondta Fred komolyan, s mélyen a lány szemébe nézett. Bézs színű szemei, csak úgy izzottak - Te… Te nagyon régóta tetszel nekem, Hermione. És… Már nem tudlak, csak a húgomként szeretni. Valami megváltozott. Te, nem érzed?

- De… Igen - mondta tétován Hermione, s egészen közel hajolt a fiúhoz.

Fred pedig nem gondolkodott sokat, lehúzta maga mellé. Most ott ültek szorosan egymás mellett…

- Emlékszel még, mikor most a nyáron megcsókoltalak?

Hermione csak bólintani tudott. Érezte, ahogy egyre hevesebben ver a szíve…

- És szeretnéd, ha újra megtenném…?

A lány arca tűzvörösben játszott. Alig tudott megszólalni. Tulajdonképpen nem is tudta, mit mondhatna erre. Hogy igen? Odasimult a fiúhoz, és hagyta, hogy az események elsodorják…

Ahogy Hermione megérezte a száján Fred ajkait, már nem volt megállás. Átkarolta a nyakát; s a testében növekvő forróságtól hajtva visszacsókolta… S lehunyta szemét, mikor megérezte a fiú gyengéd ölelését, s boldogan simult a karjaiba. Fredet megdöbbentette egy pillanatra Hermione készségessége, de utána már ő is hagyta, hogy elragadja a szenvedély heve… Csókjuk áttüzesedett, s hamarosan már a szőrmén feküdtek, szorosan összefonódva.

Hermione nem értette, mi történik vele… Szédült, és forgott vele a világ… Fred csókjai és simogatása olyan érzéseket gerjesztettek benne, amelyeknek létezéséről eddig fogalma sem volt. Nem akart ellenkezni, pedig a fiú olyan helyeken érintette meg, amit azelőtt felháborodva elutasított volna. De most… Fred olyan gyengéd volt… És olyan lágyan simogatta… Hogy nem volt ereje ellökni a kezét. Csak a fiú nevét ismételgette egyre-egyre; s aztán azt vette észre, hogy már az ő kezei sem tétlenek, ő is simogatni kezdte Fredet; s lassan-lassan megszabadította, a számára most oly zavaró ruháitól… Miközben Fred is megcselekedte vele ugyanezt. Lázasan simultak össze, immár ruha nélkül; s Hermione úgy érezte, szinte sistereg a bőre, ahol Fred hozzáér…

Lehunyta a szemét, s már végleg elbúcsúzott önkontrolljától. S mikor testük egyesült szenvedélyes összefonódásban; hát úgy gondolta: ez már több mint amit el tud viselni.

Nem érzett fájdalmat, pedig valahol azt olvasta, hogy a lányoknak fájdalmas az első… Akkor úgy tűnik, ő szerencsés kivétel.

Ó, nem bírja már ezt a forróságot… Annyira édes érzés… Csak szorította magához Fredet, miközben csípőjük egy ritmusra mozdult, sóhajaik összevegyültek, testük egymásba olvadt. Az utolsó, mozdulat után pedig, mind a ketten egyszerre, ugyanabban a pillanatban élték át a világ egyik legcsodálatosabb élményét: az érzéki gyönyört.

- Hát… Most már nem nagyon neveznélek a húgomnak…

Hermione elpirult.

- Jaj, Fred… Én bele sem merek gondolni, hogy mit tettünk…

- Akkor ne gondolj bele… - vont vállat a vörös iker - csak élvezd… - susogta, lágyan s elsimogatta Hermione arcából, a kósza tincseket.

A tűz előtt ültek, a kopott szőrmén; már felöltözve, valami édes sajgással a testükben. Hermione szorosan simult Fredhez, fejét a fiú vállára hajtotta. Hallgattak. A tűz csendesen pattogott, s ők nem érezték szükségét a beszédnek. Aztán Hermione megmoccant.

- Fel kéne menni…

- Hermione…?

- Hmm…?

- Lehetne, hogy ma este, kivételesen, nem a saját ágyadban aludnál?

- ???

- Tudod… Most, hogy George a gyengélkedőn fekszik, megüresedett egy ágy a szobánkban…

- Na és a többiek, mit szólnak hozzá? - vetette ellen a lány.

- Csak Lee lakik velünk - Fred mosolyra húzta a száját - nosztalgia szobát kaptunk - tette hozzá.

Erre Hermione is mosolygott. Aztán mégis megrázta a fejét.

- Nem, Fred ezt nem lehet… Nem akarok pont az utolsó évemben egy botrányt.

Fred nem szólt semmit erre, csak kérőn nézett a lányra. Tejeskávé-színű szemei, most sötétebbek voltak, s most éppen a nyers kávéra emlékeztették a lányt. Erőtlenül rázta a fejét.

- Ne, Fred kérlek, ne nézz így rám! Tudod, hogy ennek a tekintetnek nem tudok ellenállni…

És valóban nem tudott. Fred elérte, amit akart, nem volt egyedül azon az éjszakán… És az utána következőkön sem.

7.

- Hé, Fred…

- Hm?

- Ti most jártok?

- Mio-val? Persze - Fred elmerengett - már lassan, több mint egy fél éve… Miért kérdezed, George?

- Csak úgy…

- Ühüm…

Közös lakásuk nappali szobájában ültek. Épp most fejezték be az utolsó darab csalipálca csomagolását. Az utóbbi időben fellendült a bolt. Sok megrendelésük érkezett. Hangtalanul pakolásztak egymás mellett; aztán George egyenként kivitte az előszobába a dobozokat, hogy holnap reggel ne felejtsék el feladni őket. Miután visszajött, furcsa mosollyal nézett testvérére.

- Figyu… Akkor most nekem el kéne költözni, nem?

Fred értetlenül nézett ikrére.

- Miért kéne elköltöznöd?

- Hát, ha Hermione ideköltözik, meg minden…

- De George! - ellenkezett Fred továbbra is csodálkozva, hogy ez az idea egyáltalán megfordult fivére fejében - Van itt elég hely… Jól megleszünk hárman, majd meglátod.

George leroskadt a kanapéra, Fred mellé s elgondolkozva meredt maga elé. Aztán testvére szemébe nézett komolyan.

- Nem hiszem - mondta egyszerűen.

- Mert…??

- Nekem is tetszik - vallotta be az idősebbik iker az igazságot, mely már tavaly óta kikristályosodott előtte; azóta, hogy Hermione a sebesülése után, mindennap meglátogatta, hol egyedül, hol Freddel együtt, s ez alatt az idő alatt nagyon közel érezte magához a lányt… Ez, azóta sem múlt el…

Fred egy pillanatig hallgatott. Merőn nézett testvérére, aztán elnevette magát.

- Miért nem lepődöm meg ezen?! - kérdezte, s rákacsintott George-ra, mire ő is elnevette magát.

- Talán ikrek vagyunk - jegyezte meg. Erre még hangosabban nevettek. Aztán Fred elkomorult.

- De, Hermione nem iker…

- Hát, ő nem… Mit gondolsz, mit szólna hozzá…?

- Nem tudom…

- Na és te? - George lélegzetvisszafojtva várta a választ. Igaz, hogy ikrek voltak, s jobban kötődtek egymáshoz, mint az átlagos testvérek; de mégis a szerelem… Az más dolog.

Fred vett egy mély levegőt. A pillanat törtrésze alatt döntött.

- Ami az enyém, az a tied is, ha úgy akarod - mondta határozottan.

George szemei felragyogtak, s megölelte Fredet.

- De… Hogy mondjuk el - neki?

Fred elgondolkodott.

- Az érettségi banketten - derült fel - Hermione, meg Harry úgyis meghívott…

- Igaz is - jutott eszébe George-nak - Ron is most végez. Képviseljük a családot, igaz?

- Na-ná - vigyorgott Fred és hátba vágta bátyját. Aztán visszatértek a további megrendelt tételek csomagolásához…