Búcsú és hazatérés

Harry nem nagyon tudott a feladataira figyelni azután, hogy visszatértek a Mágiaügyi Minisztériumból. Állandóan keresztapja halála, és keresztanyja önfeláldozása járt az eszében. Időről, időre meglátogatta Miss. McTree-t az őrhelyén, de ahogy múlt az idő, s nem történt változás; egyre csüggedtebben tért vissza a Roxfort-ba.

Barátai nem tudták, mi baja lehet, mert nekik nem beszélt Polly varázslatáról. Úgy vélte; ráér majd akkor megosztani velük, ha már van is valami eredmény.

Már csak egy hét volt hátra a szünetig… Harry egy csendes május végi éjszakán ismét a titkos tisztásra indult. Mikor odaért, mindent úgy talált, mint eddig. Kivéve, hogy a Tűz őrzője, most nem volt sehol. Harry felmarkolt két hasábot az előre odakészített halomból, s a tűzbe dobta. Az fellángolt, s sisteregve újra égni kezdett. Harry sóhajtva letelepedett a földre, s tenyerére támasztott állal nézte a számára oly kedves két ember mozdulatlan testét. "Bár sikerrel járna Polly - gondolta - bárcsak Sirius visszajönne… Legalább csak egyszer… Egyetlen egyszer, ha beszélhetnék vele… Ha elbúcsúzhatnék…"

Nézte a lobogó tüzet, s úgy érezte, lassan erőt vesz rajta az álmosság. Le-lecsukódó szemekkel, lustán fixírozta Sirius-t… S a következő pillanatban minden álom kiment a szeméből, mert keresztapja megmozdult! Megdörzsölte a szemét, és nyújtózott, és lassan felült. Harry moccanatlanul nézte a csodát. Sirius ismét kinyújtózott, megropogtatta csontjait, s felállt. Ugyanebben a minutumban megmozdult Polly is, ő is felült, nyújtózott, majd ő is függőleges helyzetbe tornázta magát. S mind a ketten mosolyogva néztek a meredten bámuló fiúra.

- Jó estét, Harry! - köszöntötték egyszerre, csengő hangon.

Harry felcsillanó szemmel, kacagva futott feléjük.

- Polly! Sirius! Hát sikerült! Tudtam, hogy te képes leszel rá…! - nevetett Polly-ra, miközben Sirius-t ölelgette.

A két felnőtt szomorkás mosollyal nézett a kipirult arcú, lelkes kölyökre.

- Igen, Harry, a varázslat sikeres volt, de mint mondtam: voltak bizonyos feltételek… - szólalt meg Polly, miután lenyugodtak a kedélyek, s mindannyian letelepedtek a Tűz köré.

- Igen - csendesedett meg Harry is, látván keresztapja és keresztanyja komoly tekintetét.

- Búcsúzni jöttünk Harry - szólalt meg kisvártatva, komoly hangon Sirius.

Harry beletörődőn hallgatott.

- Tudod - szólalt meg Polly is - a varázslat most fejeződött be. A három lélekrész újra egyesült, Sirius él, de… Sámán módon hoztam vissza, hatalmam egy részét átplántálva belé. S ezáltal ő is… Sámán lett. Világok vándora. Nem maradhat itt veled, mert e világ, mivel itt meghalt, kiveti magából. Nem élhet itt…

- Értem - sóhajtott Harry - ha itt maradna, újra halott lenne…

- Igen. De akkor már semmilyen praktika fel nem támasztaná többé.

Kis ideig csönd volt. Harry némán emésztgette a hallottakat, pillantását keresztapja szeretett arcára függesztve. Aztán Polly-hoz fordult.

- Ti… Továbbra is együtt maradtok?

Polly elmosolyodott.

- Igen.

- Akkor jó. Vigyázz rá, kérlek!

- Ezt kérned sem kell. Harry…

- Igen?

- Te is vigyázz magadra… Most már egyre komolyabbra fordulnak a dolgok…

- És ne hagyd abba az okklumencia-tanulást! - szólalt meg Sirius is, bekapcsolódva az intelmek sorolásába - komolyan mondom Harry, ez az egyetlen esélyed, hogy elrejtőzz előle! Tanuld meg lezárni az elméd, kirekeszteni az érzéseidet! Csak így győzheted le végül… Saját fegyverét fordítva ellene.

Harry komolyan bólogatott. Nehéz lett a szíve. Bár… Csak azt történt, amit kívánt: viszontlátta keresztapját, hogy elbúcsúzhasson tőle…

Aztán hirtelen Polly vidám hangja rezzentette fel komor gondolataiból.

- Ne búsulj már, kölyök! Mondtuk, hogy Világok vándorai vagyunk… Látogatóba jöhetünk, ha te is úgy akarod… Nem vesztesz minket szem elől örökre…!

Harry felemelte szomorú tekintetét, s értetlenül nézett Polly-ra.

- És ez mit jelent?

- Azt, hogy magadhoz hívhatsz minket, ha már nagyon hiányzunk… - azzal Polly a hajába nyúlt és előszedett onnan egy barna színű tollat.

- Tessék. Ez Tollasfülű, a segítőm szárnyától való. Ha látni akarsz minket, csak fújj rá háromszor, és gondolj ránk erősen!

Harry felvidulva vette át a tollat, s a zsebébe süllyesztette. Furcsa módon már nem érezte szomorúnak magát. Elfogódottan álldogált, s nézte Polly-t és Sirius-t, akik egymást átkarolva viszonozták pillantását.

- Hát akkor - szólalt meg sokára - viszlát… Illetve… Nézhetem, ahogy elmentek?

A két táltos mosolyogva bólintott. Aztán egyenként odaléptek, hozzá s megölelték. Majd leültek a Tűz két oldalára. Sirius kezébe vette azt a jókora dobot, amit Harry már az elején is csodálkozva nézett. De most Polly kezében is termett egy ilyen. Egyszerre kezdték ütni, a ritmus úgy dübörgött, mint a szív verése… S közben ismeretlen nyelven egy éneket kezdtek kántálni. A dob ritmusa egyre gyorsult, az ének egyre hangosabb lett, s hirtelen… Megjelent előttük egy ezüstösen fénylő négyszög. Az Ébredés Ajtaja. Ekkorra már sehol sem volt a két dob, hanem Sirius mellett ott ült, egy jól megtermett, fekete farkas, Polly mellé, pedig egy barna fülesbagoly csapott le. Ők felpattantak szellemsegítőik hátára, s egy utolsó istenhozzádot intve Harry-nek, átléptek az Ébredés Ajtaján. S a következő minutumban eltűnt minden: az ezüst négyszög, és a porig leégett Eleven Tűz máglyája is.

Ebben a pillanatban ért vissza Miss. McTree, aki eddig Hagridnál melengette fázó tagjait, a szokatlanul hűvös májusi estében.

- Harry! Te mit keresel itt, ilyen későn? - nézett szigorú pillantással Harry-re, aztán felfedezte, hogy többé nincs mit őrizni…

- Szentséges Szalamandra! - csapta össze a kezét - mi történt, itt?!

- Visszajöttek - mondta szenvtelenül Harry, s megsimogatta a zsebében lapuló tollat - de Polly, valami nem idetartozó varázslatot hajtott végre. És vissza kellett menniük… Az ő világába.

Miss. McTree elgondolkozva bólogatott.

- S te láttad ezt?

- Igen.

- Nagyszerű! Beszámolnál róla Dumbledore professzornak?

Harry eltűnődött. Bár súlyos dolgokat hallott, nem is oly régen az ősz varázslótól, s nagyon haragudott rá, még eddig a pillanatig is; de Sirius visszatérése meglágyította szívét. Kis habozás után bólintott.

- Rendben - bólintott Miss. McTree - akkor gyere, látogassuk meg.

S a legnagyobb egyetértésben visszaindultak a Roxfort-ba.

Vége