Sebzett lelkek II.
2005.08.11. 00:53
Aki keres... Az talál... - folytatás
Melody és Draco újra találkoznak a háború vérzivataros napjaiban....
- Draco...!
- Nagyon ronda vagyok? Felismerhetetlen? - érdeklődött Draco, szelíd öngúnnyal, s tekintetét újfent Melody őzikebarna szemeibe mélyesztette.
- Teljesen be vagy kenve ezzel a hülye kenőccsel... - mosolygott Melody - persze, hogy nehezen ismerlek fel... S tudd: halottnak hittelek...
- Én is téged.
Melody nézte-nézte unokafivére összeégett arcát, sápadt bőrét, csillogó-fényes szemeit; s elöntötte a szeretet és az évek óta felgyülemlett aggodalom.
- Jaj, Draco! - borult óvatosan a férfi nyakába - ha tudnád, hogy aggódtam értetek! Évek óta csak kerestelek titeket, de hát... Háború van, és én gyógyító vagyok. Nem nagyon mozdulhattam az ispotályból... De most mesélj - ült fel, s igazgatta meg a heves szeretetnyilvánítás közben elcsúszott süvegét - mi történt a családoddal? Élnek...?
Draco hosszan hallgatott. Melody megrettent.
- Csak nem...?
- Az egész nyomorult családomat kiirtotta az a féreg. Felgyújtotta a kúriát... Én már a készre érkeztem. Senkit nem tudtam kimenteni. Senkit!
Melody részvevő arccal tekintett unokatestvérére.
- Sajnálom.. De... Miért...? Hiszen apád...
- Apám elkövetett egy baklövést. A nagyszüleim már öregek voltak, s nem lehettek hasznára. Anyám, pedig sosem támogatta őt.
Melody hallgatott.
- És a te szüleid? - kérdezett most vissza Draco - remélem, ők legalább megúszták... Itt vannak veled?
- Nem... Nincsenek - Melody hangja elcsuklott - Apa... Mugli létére, fejébe vette, hogy harcolni fog. Anya nem engedhette el egyedül... Aztán egy összecsapáson... - Melody elfordult és sírni kezdett. Túlságosan régen hordozta már magában ezt a fájdalmat. Mindig erőszakosan elfojtotta, ha fel akart törni, mert arra gondolta, hogy több száz beteg belőle merít erőt és hitet... Nem lehet csüggedt. De most... Draco viszontlátása, és a tragédia, mely fivérével történt, s amit ugyanúgy átérzett, mint Draco... Megnyitotta, az erőnek erejével felépített gátat. S a zsilip átszakadt... Sírt, felszabadultan, keservesen, szívszaggatóan. Talán... Most tudta csak elsiratni halott szüleit. Aztán csendesedett a zokogás és fájdalom, s ekkor egy simogató kezet érzett az övén... Visszafordította a fejét, s tekintete hosszú-hosszú pillanatig fogva tartotta Draco pillantását...
- Most már csak mi maradtunk egymásnak - suttogta fivére, szomorúan mosolyogva.
Melody ugyanúgy visszamosolygott.
- De legalább mi, megmaradtunk...
Csönd. A szürkéskék és a barna szempár sokáig fürkészte egymást. Aztán Melody sóhajtott egy mélyet, és hatalmasat, mint aki most bukkant fel a vízből.
- Hát... Örülök, hogy megtaláltalak - mondta, s összehúzta a szemeit - és ha már így a kezem közé kerültél, hadd halljam, mi a fene történt veled, ami miatt Darla marslakót kellett belőled csináljon? - kérdezte megjátszott szigorúsággal.
Draco fáradtan sóhajtott.
- Ne is kérdezd... A legutolsó bevetésen azok az őrültek egy mugli családra rágyújtották a házat.. Szerencsére, sikerült mindenkit biztonságba helyezni.
- Csak te nem úsztad meg ép bőrrel...
- Itt vagyok, nem? - grimaszolt Draco.
- Az rendben van, de hogy ép bőrrel...
- Ez a kenőcs csodákra képes. Már nem is ég a bőröm. Meglátod, szebb leszek, mint újkoromban - tréfálkozott kissé kesernyés mosollyal Draco, s Melody vele nevetett.
- Jól van - takargatta be féltőn unokabátyját - meg ne fázz nekem... Most mennem kell, de holnap meglátogatlak... Jó éjt!
- Melody... - fogta meg az ellépni akaró nő kezét Draco.
- Igen?
- Örülök, hogy egymásra találtunk...
- Hát igen - mosolyodott el Melody - aki keres, az talál...
|