Az elhagyott Kedves éji panasza

Szivárog a holdfény

Fák alatt a játszi szél

Suttog és sóhajt:

Mi voltál te nekem,

Hogy most így jössz elém?

Mi voltál te nekem,

Hogy most magad vagy a Fény?

Mi voltál te nekem,

Hogy most nem vagy velem

Mi voltál te nekem

Hogy most általad tudom meg

Mi a szerelem…

Szivárog a holdfény

Fák alatt a játszi szél

Suttog és sóhajt.

Jaját csak én hallom,

S elpengetem lantomon

E késő éji óhajt:

Jöjj vissza én várlak!

Lépj elém újra  a ködből,

Lelkembe-szívembe zárlak

Nem menekülhetsz börtönödből.

Jöjj vissza, én hívlak!

Mert nem futhatunk sorsunk elől,

Ma éjjel még a zord torony ledől

S romjaiból a Sors szigorú szeme tekint ránk.

Nézz vele szembe!

Mert eljött a mi óránk.

Jöjj vissza hát, s én megbocsátok

Minden bűnt és bánatot.

Halljad kérlek, ahogy kiáltok feléd minden éjen!

Szeretőid ágyában fekve

Füledbe marjon zokogásom, üvöltsön át a kéjen!

Jöjj vissza! Én megbocsátok…

A bűnökre fátylat dobunk, s kéz a kézben

Lépjük át a feltáruló Kaput.

Szivárog a holdfény

Fák alatt csak a játszi szél

Suttog, sír és sóhajt…

 Impresszió

--- és soraid lassan

hanggá olvadnak fejemben

mint futó szélvihar után

a lanyhuló homokdűnék

Regösének

Megmásztam én a Világfát

De az Úr már nem ott lakik

Rideg kőpalotába költözött

Hej! Regö rejtem,

Regö, regö rejtem…

Kerestem én a Nap házát

De már rég összerombolták

Bús, fekete istenek,

Eltűnt a fény

Hej! Regö rejtem,

Regö, regö rejtem…

Kutattam én a Hold házát

Áldozni néki hízott lovat vittem

De a Hold anyja nem tudta,

Merre-hol jár a fia

Hej! Regö rejtem

Regö, regö rejtem…

Jártam én a Szél házában

Hozzon esőt víg tavaszt

Hozza vissza a régi virtust

De a Szél már nem ott lakik,

Künn már nem jár

Nem alhatik

Hej! Regö rejtem

Regö, regö rejtem…

Hiába vándoroltam én,

Keresve régi szellemeket

Bús mocsarakban, nevető lidérceket

Hiába kiáltoztam én

Ó istenek titkos nevét,

Csak a csendes űr zúgott bennem

Néma maradt a lég

Hej! Regö rejtem

Regö, regö rejtem…

Tintába mártva

Virágok a Kékben

Virágok az Éjben

Apró csillagmorzsák

Csupa tintakékben

Itt hullnak szívemben

Most körülvesz az Élet

Kékben

Fényben

Kicsiny lámpások az Éjben

Sűrű Köd van, de

Csillagfény szitál

Olyan a sötét

Mintha világos lenne

Talán most már nem tévedek el…

Aurora

Ó zord Éj!

Vidd el magaddal

Hideg kopott csillagköveidet

Sötét, nehéz bársonylepledet

Űzd el fejemből a gondot

S hozz hajnalt, édeset

Üde-szépet, lágyan puhát

Oly csillámlón kedveset

Mint mikor játszi szellő

Fodrozza egy gyermek gyönge testén

A selyemruhát…

A napok problémája

Kékszínű a hangulat mi körbevesz

Ez itt az egyhelybentopogás

Talán holnap már hétfő lesz

S nem lesz keserű a mézeskalács

Én mindent a Holnaptól várok

Pedig lehet, hogy olyan nincs is

Mává lesz, amint felkel a Nap

(ezt egy régi poéta szavalta halkan)

Már ő is tudta: Holnap nincsen

Csak Tegnap és Ma van.

Pierette éneke

Csináljunk

Csináljunk magunknak drámát!

Én leszek Júlia

Te meg

Rómeó talán

Én ott állok az erkélyen sóhajtozva

Te meg

Alant szerenádot zengsz hozzám

Majd úgy csináljuk

Hogy ne száműzzenek

Mert semmi kedvem mérget inni

Sem tőrt döfni szívembe

Az Élet elég tőrt vetett

Csináljunk drámát

De

Ne is legyen dráma már

Hagyjuk a sok vitát és okoskodást

Csináljunk drámát

De úgy

Ahogy Shakespeare sosem tudta elképzelni…

Az Életet

Egyszerűen kell élni

Látod most Ősz van s a sárga levelek

Rámnevetnek titokban

Mikor elmegyek alattuk

Azért éjjel kinézek az erkélyre

Hátha ott állsz

S én ledobom a hágcsót

Hogy érj fel hozzám végre.

Éjféli románc

Egy magányos szív vonaglik a hideg padlón…

Vakító fények izzása

Halk csend lüktetése

A Halál borzongó sírása

Kék-zöld szemek villanása

A hallgató zaj néma üvöltése

Nagy Lárma csendesülése

Bakancsos lábak tompa dobogása

Kiáltás az üvöltésbe

Az agy végtelen akarása

Két magányos szív vonaglik az átizzadt padlón

Üzenet a sorok közül

Két perc közt találkoztunk

És hagytuk az egészet,

Mert engem eskü kötött,

De téged is

Nap-Hold-Csillag esküje…

Két perc között találkoztunk

És hagytuk az egészet, mert

Én száraz rőzseág vagyok,

Míg te lobogó tűz

Két perc közt találkozunk

És hagyjuk az egészet

Én nem is értem,

Hogy még mi űz.

Mert lángod engem is éget… (két verzió)

I.

Bódult pillangóként

Röppentem lámpádba

Tudva, hogy veszélyes!

S most perzselt szárnnyal, búskomoran

Üldögélek kezeden

És soraidra éhezem.

II.

Beleröppentem lámpásodba

Én csacsi, bódult pillangó

Bár tudtam, hogy veszélyes…!

S most

Perzselt szárnnyal, búsan

Üldögélek kezeden,

És soraidra éhezem.

Tedd el!

Már nem tudom

Mit kezdjek

Ezzel az érzéssel

Veled

Nemrég még oly egyszerű volt

Az etikett ellen véteni

De az egész túl éteri

S inkább dobozba zárnám