Akkor csak egyet sajnáltam: hogy nem tudok imádkozni. Hogy nincsenek olyan szavaim, melyeket megérthet egy felsőbb hatalom. Hogy nincs hitem abban, hogy ha lennének is szavak, azokat valóban meghallaná valaki...

"Hitetlen vagy. Cinikus és érzéketlen."

Ezt Tengel állapította meg rólam, mikor az ellen érvelt, hogy vámpír legyek. Szerinte, ez valami magasztos dolog, és én nem vagyok rá méltó...

Lehet.

"De, ha annyira nagyon akarod... - engedett végül, talán Lucille könyörgésének - legyen. De figyelmeztetlek: Habaius nem akar a soraiban tudni. Ezért a beavató szertartást nem tudom celebrálni neked."

Annyi baj legyen.

Tengel ekkor véremet vette... És megitatott a sajátjával. És én... Én megszűntem létezni. Mert aki ezután felnyitotta a szemét, végigélte az átváltozás rohadt brutális fájdalmait, és végül búcsút mondott annak a világnak... Az nem én voltam.

Az már nem az a korábbi, kicsit cinikus - még az elviselhetőség határán - kicsit ironikus - csak mértékkel - de alapjában véve, optimista és vidám srác volt, aki azelőtt voltam.

Hanem valaki, aki utálja a világot, az embereket - örömmel vadászik rájuk, noha tilos - és úgy általánosságban mindent.

Beleértve saját magát is.

* * * * *

- Shin-sama!

Lenézek. Ren? Hogy kerül ide? Hogy az istenbe' talált meg?!

- Shin-sama...! Fent vagy?! Beszélnem kell veled! Reila...

Erre muszáj reagálnom. Leugrom a tetőről, egyenesen Ren lába elé.

- Mi van Reila-val?!

- El... Eltűnt... A koncert után... Valaki odament hozzá és elhívta. Aztán nem jött vissza, hiába vártuk.

Rémült a tekintete. Reila eltűnt. Igen, tudom. Még láttam, ahogy az a szemét a nyomába eredt. Miért nem tudok tenni semmit ellene?!

Nem. Nyugodj meg.

Most még nem lehet. Hagynom kell... Hagynom kell, hogy megtegyék...

- Higgadj le. Visszahozom. Most tűnj el, gondolkozni akarok. Mellesleg, ha jót akarsz magadnak, soha többé nem követsz engem, értve vagyok?!

Ren bólint. Szemében a rémületet felváltja a dacos düh.

- Miattad tűnt el... - sziszegi - tönkretetted... És most... Ha meg fog halni... Az is miattad lesz.

- Hallgass. Fogalmad sincs semmiről.

- Dehogynem. Te egy rohadt vérszívó vagy, és más vámpírokat vonzottál ide, akik lehet, hogy az ellenségeid, és bosszúból...

- Mondom, hogy hallgass - a hangom vészjósló - ne gyárts elméleteket, egyik sem helyt álló. Azt mondtam, tűnj el. Menj vissza a klubba, idd le magad, és bízd rám Reila-t.

Látom rajta, hogy még nyomja a bögyét valami, de nem hagyom, hogy kiköpje. Lényegesebb dolgok is vannak, amikkel foglalkoznom kell. Bevetem a gyűlölt varázserőmet... Nem kértem, de van. Hirtelen tűnök el Ren szeme elől...

Szinte felnevetek magamban, ahogy döbbent arcát figyelem a szomszédos ház tetejéről... Na de elég. Fontosabb dolgom is van most, mint itt állni, és bámulni egy idiótát...

Meg kell találnom Reila-t.

És csak egy valaki segíthet...

* * * * * *

- Elkéstél. Már elvitték.

A mély hang - bár nem mond jó híreket - megnyugtat. Életében is valahogy így hatott rám: ha ő mondott nekem valamit; bármit... Nem mertem megkérdőjelezni. Elvégre... Ő volt a példaképem.

- Üdv, Ren-sama - mondom halkan - rég találkoztunk.

Ren elneveti magát és rágyújt egy Seven Stars-ra.

- Ugyan, Shin... - mondja vállat vonva - köztünk már annyi különbség sincs most, mint életünkben volt... Hagyjuk a formaságokat.

Bólintok.

- Tudod, hová vitték? - térek rá a számomra ebben a pillanatban legfontosabb dologra.

- Azt nem. Mármint pontosan. De tippem van...

- ???

- Mert egy félőrült pap vonszolta magával, alig tíz perccel ezelőtt.

Továbbra is értetlenül meredek Ren-re. Ez nekem magas. Mit keresett itt egy pap?

- Keresztény pap volt... - folytatja Ren a beszámolót, mintegy reflektálva gondolataimra - valami járókelő találta meg Reila-t, ő hívta ki a mentőszolgálatot, akik megállapították, hogy halott...

Ez a mondat szíven szúrt. Csodálkozom. Van még szívem, amibe bele tudnak szúrni az ilyen mondatok?

- Aztán egyszer csak előkerült ez a pasas, valami kereszttel hadonászott, és azt zagyválta, hogy Reila nem halt meg igazán, fel fog támadni, és mindenkit legyilkol. De ha rábízzák, ő elviszi egy tuti helyre, ahol nem működik a testébe rejtett gonosz erő... Gondolhatod, hogy nem sietett senki megakadályozni, hogy elvigye...

Kezdem érteni. Lassan összeáll a kép.

- Reila egy keresztény templomban lehet - összegezem némi hallgatás után.

- Ez a tippem - bólint Ren, és elhajítja a végigszívott cigaretta csikkjét - mennem kell - néz rám - üzensz valamit?

A mosolyom lemondó...

- Mondd, hogy üdvözlöm őket...

- Rendben.

Egyedül maradok. Az éjszakai ég, most szokatlanul világos. Talán a csillagoktól, melyek most valahogy túl tudják ragyogni Tokyo hamis fényeit.

Csillagok...

Most én is ott lehetnék... Velük. Vele.

Mindegy.

Soha ne hozz döntést az életedről tizenhat évesen...

Tuti elszúrod.

Hirtelen feltámad a szél; s szétfújja mélázó gondolataimat; mert hoz magával valamit...

Édeskés-fanyar, mint a jó vörösbor... Nemcsak az íze... Az illata is ilyen... Reila vére...

Körülnézek, könnyen belövöm, milyen irányból érezni a legerősebben. Elindulok, s közben észrevétlenül elmosolyodom.

Hey, cheer up, bastard.

Maradt még valaki, akivel bámulhatod a csillagokat...