Na megint itt volnánk! :) Gondoltam, ezt az élményt is megosztom az erre tévedőkkel, hátha valakinek segítek, bár az az igazság, hogy ha még egyszer el kéne oda menni bizony eléggé gondban lennék... :) Pedig jó lenne.

Nos. A mai napra a következő tervek voltak kiagyalva:

- só-liszt gyurmázás - sajnos elmaradt

- játszóház délután - ez viszont nem. :)

A nap azzal kezdődött, hogy jól elaludtam, kábé 9 felé nyitottam ki a szememet arra, hogy az én lurkóm már megint rendberakta a szobát. Na, a nem is olyan korai reggel ez igencsak jól jött, hogy zoknikat és egyéb ruhaneműket pakolgathattam vissza a helyükre... :/ Mindegy. Utána a szokásos üvöltés, míg a reggeli "tejet" csináltam... Aztán kis csönd, míg szortyogta a cumisüveget. :) Addig elintéztem a Hugit, tisztába tevés, tej ill tápszer neki is.

Majd a villámgyors reggeli teendők következtek, mint mosogatás, mosás, teregetés.... Igyekeztem mindent villámgyorsan megcsinálni, mert már déli 12 óra volt, és én a lehető leghamarabb akartam indulni, lévén tőlünk  a III. kerület igencsak messze esik és még oda is kell érni...

Hát, nagy szöttyögések után nagyjából fél 3-kor el is bírtunk indulni, én hosszan filóztam azon, hogy a kisasszonyt megint cipeljem-e a hátamon, vagy inkább a babakocsival súlyzózzak a buszokon... Végül az döntött a háti hordozó mellett, hogy szemergett az eső. A kocsinak meg nincs teteje. Szóval elindultunk. Még előtte konzultáltam egy, a kerületben lakó barátosnémmal, aki szerencsére még tudta is, hogy mit keresünk és hova kell menni, csak egy kicsit kacifántosan magyarázta el, de mindegy - gondoltam - majd ha ott leszünk, meglátjuk. Végülis négy évig éltem én is a környéken, csak nem tévedek el????

Csak egyet felejtettem el. Én inkább a Flórián tér, Békásmegyer, Kaszásdűlő hármas körül vagyok otthon, itt a Bécsi út eleje-közepe-vége részét nagyon nem ismerem. Hiába dolgoztam két évig az Eurocenterben mint kizsákmányolt könyvesbolti eladó szakmunkás, csak halványlila segédfogalmam nem volt, hol a bánatban keressem a Kalap utcát. :D Egy támpontunk volt mindössze: hogy a Raktár utcából nyílik. :) Viszont azt a nyüves Raktár utcát se találtam sehol sem.  A lényeg: ahogy leszálltunk a villamosról, szembetaláltam magam egyfelől a lakótelep dzsungelével, ahol egyáltalán nem gondoltam, hogy el lehet rejteni egy játszóházat, a másik oldalon meg ott volt a szocreál: az ősrégi házak és gyártelepek. Na akkor most merre? Elindultunk találomra a Flórián tér felé. Semmi gondolatom nem volt, hogy merre és hová. Robika már kezdte unni a banánt - szeret ő közlekedni, csak aztán érkezzünk is meg valahová, ahol lehet rohangálni meg jó kis papírokat tépkedni... Végül megkérdeztem egy arrajáró halandót, hogy ugyan mondja már meg, merre is facsarodjunk, mert így bezár a játszóház mire nagy nehezen megtaláljuk. Nos, a Raktár utcát egészen pontosan meg tudta mondani hol keressük, és rittig, hogy a másik oldalon lesz, mint ahol mi éppen álltunk akkor. Na mindegy.

Áteveztünk a túloldalra, és bementünk a CIB bank mögötti utcába, ahogy mondva lett, aztán tekeregtünk meg tekeregtünk... Sehol nem láttam kiirva, hogy Raktár utca. Aztán befordultunk egy jó kis kertes házas részre - már majdnem lementünk a térképről - mikor... Hoppá! Hát mi vagyon azon az utcatáblán? Úgy biza, Raktár utcza. Na. De akkor most felfelé vagy lefelé? :) (tájékozódófenomén vagyok, csak az egyenes utcán nem tévedek el) :) Szerencsénkre - az égiek aznap kegyesek kedvükben voltak - arra sétált egy kutyalegeltető néni, aki még azt is tudta, hogy a Szöcskevárat se nem eszik se nem isszák, hanem játszanak benne... :) Elnavigált minket majdnem az utca végéig, és mondta, hogy csak menjünk igyenest, aztán az egyik keresztutcába ha belesünk, egyszercsak ott lesz. Tényleg! Mentünk, mentünk, mendegéltünk, aztán egyszercsak tényleg ott volt. De akkor már olyan vidéken jártunk, hogy szerintem az tényleg fehér folt a térképen... :)

A játszóház sem okozott csalódást. Pontosan olyan jópofa volt, ahogy elképzeltem, volt ugrálóvár, csúszda, mászókák, kúszókák, rengeteg színes labda és rengeteg, izzadt gyerek. :) Éppen valami születésnapi partiba bírtunk becsöppenni, tehát az átlagosnál is magasabb volt a játszó gyerekek száma, de szerencsére ez nem zavarta Robimat abban, hogy a maga egyéni módján élvezze a házat: labdákat gyűjtögetett és gurítgatott le a kisebbik csúszda tetejéről, időnként csúszott egyet-kettőt, átrendezte egy kicsit a színes matracokat, amik nagyon tetszettek neki és úgy általában jól érezte magát. Sajnos, csak egy órát tudtunk ott lenni, mert

1. Csak ennyi pénzem volt. (szégyen, nem szégyen, ez van)

2. Nagyon későn mentünk, és a tekergések is időt vettek el, kábé négy körül értünk oda, és még haza is kellene jönni ugye...

De feltettem magamban, hogy amint lehet, újrázunk! Robino ugyanis jól kiugrálta, kirohangálta magát és látszott rajta, hogy remekül van. Semmi hiszti meg egyebek, és csak azért kiabált, mert a többiek is. :) Én a Hugit pátyolgattam, vagy fogtam az ölemben, vagy a karomon volt, mikor bátyókáját felügyeltük, meg ugye magyaráztam neki, hogy melyik játékkal hogy kell játszani. :) Viszont leteszteltem valamit! Kíváncsi voltam, ha hagyom szabadjára, mit csinál, odajön-e hozzám egy idő után, vagy nem... És... Odajött! Nem kellett utánarohannom, hogy Robi állj meg, gyere vissza, vagy orditanom, hogy itt vagyok, gyere ide... El-eltűnt - ilyenkor szerintem a labdás medencében tobzódott - de mindig visszajött hozzánk mosolyogva, boldogan. Nagyon örültem, mert itt láttam először, hogy az én Robim is kezd már úgy viselkedni, ahogy más hároméves gyerekek.... (hogy ez miért fontos, elmondom egy másik részben)

Na, aztán letelt az egy óra, öltözés miegymás, némi papírtépés és sűrű elnézések közepette kitrappoltunk a helyszínről. Ott aztán meg lettem lőve megintcsak. Mert besötétedett... :) (hehe, tudom, ez természetes dolog, tél van) de így aztán roppantul nem tudtam merre a merre. Gondoltam, elindulunk előre, nem azon az úton, amerre jöttünk, mert azt egy kicsit kacifántosnak tartottam meg hosszúnak. Hát... Bár inkább arra mentünk volna, mondom így utólag. :/ Mert szépen elindultunk a főút felé, és gondoltam megyünk egy kicsit, aztán majd csak meglátom a fényeket. Nos, meg is láttam... De előtte háromszor lementünk a térképről!!!!!!!!!! Szegény Robikám már iszonyú fáradt volt, nyújtogatta a kis karját, hogy vegyem fel, de hát... Először is 16 kg, másodszor, a húgát cipeltem a hátamon... Sajnos nem vagyok igás ló, pedig ilyenkor jól jönne. :) Csak biztatni tudtam szegénykémet, hogy most már biztosan hamar odaérünk, és a megállóban majd leülhet egy kicsit... Mit mondjak, már én is szívesen megállapodtam volna valahol, a háti hordozó most valahogy nagyon nyomta a vállamat, talán rosszul vettem fel, vagy már nagyon is meggyötörtem a hátamat a sok cipeléssel... Nos, nem nézegettem az órát, de hogy legalább húsz percig gyalogoltunk, mire elértünk valami lakott települést, az tuti. Mert még azon is riadoztam, hogy eltévedtünk, egész biztosan ugyanis egyfolytában mindenféle autó kereskedések és gyár- meg ipar létesítmények közt bolyongtunk, mint elveszett lelkek, és - aznap valahogy mindig kutyás emberek jöttek szembe - ismét egy kutyaszellőztető polgártásról érdeklődtem hogy melyik földrészen is járunk éppen, és hogyan keveredhetnénk a főútra. Szerencsére a megérzésem jó volt, nem mentünk rossz irányba, csak én nem gondoltam volna, hogy ilyen iszonyúan messze van a Bécsi úttól a Kalap utca...

 A lényeg: megleltük a főutat, a buszt, a villamost és szerencsésen hazaérkeztünk... Itthon aztán már csak vacsora, fürdés és alvás volt a program, hiszen este hétre értünk haza ilyenkor már szigorúan a lefekvési ceremónia veszi kezdetét nálunk, ugyanis Robika nagyon korán kelő típus, és nem alszik délután tehát este nyolcra már azért elfárad...

Szerencsére ma még a holtponton sem esett át, az esti tejecske után úgy bealudt, hogy arra sem ébredt fel, mikor a húga rázendített, mert késtem egy kicsit az esti itókájával...

Mindent összevetve: ez marha jól sikerült! Öröm volt nekem látni, hogy a lurkó boldog és jól érzi magát. Biztos, hogy megyünk máskor is, csak ne lenne ilyen rohadt messze... Legközelebb gps-szel közelítem meg a helyet. "A következő keresztutcánál fordulj jobbra... Túl gyorsan gyalogolsz.... :D"