Álom...

A kunyhóban koromsötét volt. Kagome nem látta, csupán érezte maga fölött a hanyout; s azt is csak belső szemével "látta", hogy ő is anyaszült meztelen. A lányban állandósult a bizsergető érzés, mely akkor fogta el, mikor InuYasha először megcsókolta. Tulajdonképpen nem is értette, hogy jutottak idáig: először csak csókolóztak... Egyre hevesebben és szenvedélyesebben, aztán arra ocsúdott, hogy InuYasha vetkőztetni kezdi...  És ő... Nem tiltakozott egy percig sem. S most itt fekszenek, szorosan egymáshoz simulva. Kagome érezte, hogy a fiú teste is ugyanolyan forró, mint az övé. Végigsimított a hátán, élvezte a bársonyos bőr, és a feszes izmok érintését. Már csak egyvalamire vágyott: lassan szétterpesztette a lábát, s tekintetében izzó vággyal kereste InuYasha pillantását. A sötétben csak a hanyou topáz szemei világítottak, s ahogy a lányra nézett, Kagome megpillantotta bennük saját vágyának tükörképét...

- Gyere... - suttogta lázasan Kagome - akarom...

InuYasha kajánul elmosolyodott; s lassú mozdulatokkal a lány szeméremtestéhez dörzsölte ágyékát. Kagome érezte, hogy a fiú teljesen felkészült, s ez csak még jobban felszította vágyát. Lábait még szélesebbre tárva; magához szorította a hanyout és zihálva, el-elakadó lélegzettel ejtette a szavakat.

- Gyere... - lihegte és már semmi szégyenérzet nem volt benne - csináld... Kérlek... Akarom...

InuYasha nem kérette magát tovább. Átfogta a lány derekát, és lassan beléhatolt. Kagome lehunyta a szemét, ahogy megérezte magában a fiú keménységét. A forróság újból és újból elöntötte, ahogy InuYasha mozogni kezdett benne, s ő önkéntelenül is követte a diktált tempót. A gyönyör elárasztotta minden porcikáját, szemeit továbbra is lehunyva tartva élvezett, miközben ujjai az ezüstfehér tincsekbe túrtak; s még közelebb húzta magához félszellem szeretőjét...

- Ó, Inu... Yasha... - nyöszörögte lázas sóhajtozások közepette - Ó...

- Kagome... - suttogta a hanyou is. Hangja rekedt volt, és tompa. Odahajolt a lányhoz, s vadul, szenvedéllyel telve csókolta a száját, miközben egyre fokozta a tempót, s Kagome úgy érezte: ezt a gyönyört, ezt a kínnal kevert kéjt nem fogja tudni sokáig elviselni...

...És valóság

Kagome hirtelen felriadt, mintha ébresztették volna. Kinyitotta a szemét, és kissé kábán, körülnézett. Minden rendben, itt fekszik Kaede anyó házában, körülötte alszanak a barátai, Sango és Miroku meg Shippou és Kirara - akik összebújva szuszogtak egy sarokban. És... Itt van... Ő is... Ahogy az alvó hanyoura esett a pillantása, hirtelen rádöbbent, hogy a keze álmában, valahogy a combjai közé csúszott. Elvörösödve kapta el onnan ujjait, s igazította meg a szoknyáját. Már megint ez az álom...

Testében újra bizsergés kélt, ahogy felidézte magában az álma egyes részleteit. Megrázta a fejét, mintha ezzel lehűthetné forró gondolatait. Mik nem jutnak eszébe... Hogy InuYasha... És ő...

InuYasha...

Kagome nagyot nyelt. Tekintetét képtelen volt levenni a fiúról. Úgy tűnt, InuYasha most valóban alszik, nemcsak féléberen szendereg, ahogy szokott. Kagome nesztelenül felkelt, s odalopózott, majd leült a hanyou mellé.

"Semmi mást nem akarok, csak közel lenni hozzá... - bizonygatta magában, miközben egészen a fiúhoz húzódott, s a vállára hajtotta a fejét. Tagjaiban a bizsergés állandósult, de most nem akart törődni ezzel. Csak élvezte InuYasha közelségét. Szemei lassan lecsukódtak, s már éppen újra elszunnyadt volna...

- Kagome... - hallott hirtelen egy suttogó hangot, mely vágyakozó volt, telve elfojtott szenvedéllyel. Felemelte a fejét és várakozva fürkészte a fiú arcát. InuYasha szemei azonban csukva voltak, arca nyugodt volt, békés. Mégsem ő szólította... Talán félálmában képzelte, hogy valaki a nevét mondja. Mindegy. Jó lesz, ha visszamegy inkább a helyére, mielőtt még felébreszti InuYashát a fészkelődésével. El akart húzódni, hogy felálljon, ám ebben a pillanatban érezte, hogy egy kar kulcsolódik a dereka köré, s olyan szorosan tartja, hogy képtelen felállni... Kagome még a lélegzetét is visszafojtotta. InuYasha még álmában is megérezte, hogy itt van, mellette... S úgy tűnik, nem akarja, hogy elmenjen.

Kagome halkan sóhajtott egyet, s visszahelyezkedett az előbbi pozícióba. Fejét a hanyou vállán nyugtatva, dobogó szívvel kísérelt meg újra elaludni. Ám alig hunyta le a szemét, mikor ismét hallotta azt a rekedtes, vággyal teli suttogást...

- Kagome... Még...

A lány óvatosan oldalra fordította a fejét. S amit látott, attól tágra nyíltak a szemei. InuYasha továbbra is aludni látszott. Ám Kagome ámultan vette észre, hogy a kard, a Tessaiga, mit még álmában is szorongatott, azóta, hogy megtudta: eme csodálatos fegyver hivatott az ő vérengző, démoni erejét megfékezni; ez a kard most a földön hevert mellette, s így szabaddá vált kezével éppen a nadrágja övén matatott, miközben újra és újra Kagome nevét suttogta. A lány elkerekedő szemekkel figyelte, mi történik. Teljesen tisztában volt vele, hogy InuYasha mire készül, s nem is ez döbbentette meg; hanem a saját maga reakciója. Mert nem titkolhatta maga előtt, hogy a látvány igencsak meglódította a fantáziáját, s feltüzelte vérét...

A testét lassanként elárasztó forrósággal, s egyre nyilvánvalóbb vágyával küzdve nézte, ahogy a nadrág meglazul, s előbukkan a fiú - teljes egészében szerelemre kész - férfiassága. Kagomét felizgatta a látvány. Nem várt, furcsa érzéseket gerjesztett benne. Érezte, ahogy szemérme lassan átnedvesedik, a forróság most már ölében is ott lüktetett. Nagyokat nyelve, szinte megbabonázottan figyelte, ahogy a hanyou keze ide-oda siklik a gyönyörjogaron. Hirtelen kinyújtotta a kezét. Ő is meg kívánta érinteni... Simogatni... Sőt, nyalogatni, megízlelni... Karcsú ujjai lágyan kulcsolódtak az impozáns hímvessző köré. Bátortalanul mozgatni kezdte a kezét... Aztán hirtelen érezte, ahogy egy meleg tenyér borul az ő kézfejére, átfogja ujjait, irányítva, s egyben erőteljesebb mozdulatokra ösztökélvén őt... Fel és le, fel és le...

Kagome arca égni kezdett. De korántsem a szégyenpírtól. Hanem a benne tomboló vágytól. Közelebb hajolt. Bele akart kóstolni az ismeretlenbe... Ebben a pillanatban az irányító kéz elengedte az övét, de Kagome nem hagyta abba a játékot, hanem tovább merészkedvén odahajtotta a fejét, s nyalogatni kezdte InuYasha felajzott férfiasságát, amire halk nyögéseket kapott válaszul, s egyszercsak...

Egy igen gyors és erős mozdulat után meleg és ragacsos folyadék spriccelt elő a végletekig felingerelt szerszámból. Kagomét váratlanul érte a kitörő gejzír, s bár fejét az utolsó pillanatban elkapta, a blúzára jócskán jutott a beteljesülés nedveiből...

Kagome ekkor felnézett. És elpirult, mikor tekintete egy világító, topáz sárga szempár pillantásával találkozott. Az előbb átélt gyönyör felébresztette álmából InuYashát. És mintha nem is csodálkozott volna azon, hogy Kagome ott térdel mellette. Egy végtelennek tűnő pillanatig csak meredtek egymásra. Aztán a lány hirtelen felpattant, és kirohant a kunyhóból.

Nem ment messzire. Néhány lépésre Kaede anyó házától megállt és tanácstalanul nézett fel a csillagok pöttyözte égre. Most mit tegyen? A nedves blúz kellemetlenül hűsítette a derekát. Dühösen tépte le magáról. Megborzongott, ahogy mezítelen bőrét végigsúrolta a feltámadó, hideg szél. Haza kell mennie. Most. Azonnal. Otthon majd átgondolja a történteket. És különben is... Ruhát kell váltania.

Hirtelen valami puha és meleg anyag borult a vállára. Hálásan burkolózott bele, majd - kis mosollyal - megfordult. S majdnem beleütközött a mögötte álló InuYashába. Önkéntelenül is hátrébb lépett. Némán nézték egymást. InuYasha fedetlen felsőtestén szépen kirajzolódtak az izmok, ahogy karba font kézzel álldogált, merően, szinte pislogás nélkül bámulva a lányt. Kagome, hogy ismét sikamlóssá vált gondolatait más mederbe terelje - nem ment könnyen, ugyanis a félmeztelen fiú látványa ismét felizgatta - azon kezdett tűnődni, hogy a hanyou sosem fázik? Aztán megköszörülte a torkát s fennhangon így szólt:

- Haza kéne mennem.

- Aha - biccentett InuYasha, tekintetét továbbra is a lány pillantásába fúrva. Kagome felvonta a szemöldökét.

- Semmi tiltakozás? Csak úgy elengedsz?

A fiú megvonta a vállát.

- Éjszaka van. Csendes minden. Meg - gondolom - hajnalra visszaérsz.

Kagome bólintott. Ám nem mozdult mégsem. Ha őszinte akart lenni magához, titokban abban reménykedett, hogy InuYasha ragaszkodni fog hozzá, hogy elkísérje. De mivel semmi ilyesmi nem hangzott el, sóhajtva elindult a ház felé, hogy kihozza a hátizsákját. Aztán egy biccentéssel elköszönt a hanyoutól, és sietve átvágott az erdőn a kúthoz. Éppen be akart mászni, amikor hirtelen szorítást érzett a karján.

- Nem gondolhattad komolyan, hogy csak úgy elengedlek! - villogtak a topáz szemek.

Kagome beletörődő hangsúllyal kérdezte:

- Szóval mégsem mehetek?

- Azt nem mondtam - InuYasha pillantása kifürkészhetetlenné lett - mehetsz. Velem együtt.

Kagome igyekezett eltitkolni, hogy tulajdonképpen erre várt. Kifejezéstelen tekintettel bólintott, mint aki belenyugszik az ég akaratába.

- Jó. Gyere velem.

Ugrottak. Kéz a kézben. Átérve Kagome világába, InuYasha elsőnek mászott ki a kútból, majd a kezét nyújtotta a lánynak, hogy kisegítse.

A ház sötét volt és néma. Csendesen surrantak fel a lépcsőn Kagome szobájába. Ott a lány ledobta a hátizsákot, s eltűnt a fürdőszobában. Vizet engedett a kádba, a blúzt és egyéb ruháit a szennyesbe dobta, majd elégedetten elnyúlt a kellemesen meleg vízben. Ahogy lehunyta szemeit, ismét megjelent előtte a hanyou alakja. Ruha nélkül.  Most nem tett semmit, csak kihívóan, csábítóan nézett rá... Kagome felült és rázni kezdte a fejét, hogy eltávolítsa ezeket a gondolatokat. Nem volt elég az, amit a kunyhóban művelt? Hogyhogy állandóan ilyeneken jár az esze? Ám a pajzán gondolatok makacsul kitartottak. Sóhajtva búcsút mondott hát az órákig való ázásnak, s villámgyorsan leszappanozta, majd leöblítette magát. Majd - kiszállva a kádból - végigdörgölte testét az odakészített törülközővel, s belebújt a köntösébe. Aztán kisúrolta a kádat, s - némi töprengés után - ismét teleengedte vízzel. Elővett a szekrényből még egy fürdőlepedőt, s odatette a kád mellett álló székre, majd határozott léptekkel visszament a szobájába.

- Kész vagyok - jelentette - és ha gondolod... Engedtem vizet neked is.

InuYasha visszafordult az ablaktól, ahol eddig a kinti tájat pásztázta. Kaján mosollyal végigmérte a lányt.

- Te nem jössz?

- Én már fürödtem - hárította el Kagome az invitálást.

- Nem is fürödni hívnálak...

Kagomét hirtelen elfutotta a méreg. Dühösen nézett a hanyoura.

- InuYasha... Viselkedj különben...

A fiú nem feszítette tovább a húrt. Még egyszer végigmérte a lányt, olyan pillantással, ami Kagome arcába kergette a vért, majd elvonult fürödni.

Kagome a szekrényhez lépett, tiszta ruhát vett elő, s - egyelőre - az íróasztalra halmozta őket. Valahogy... Nem volt kedve felöltözni. Még nem. Felidézte magában, hogy nézett rá InuYasha az előbb, s vágyakozva felsóhajtott. Dühítette, hogy nem képes másra terelni a gondolatait. De nem tehetett semmit. Be kellett látnia, hogy kívánja a hanyout. Veszettül kívánja. És - úgy tűnik - InuYasha is hasonlót érez. A hangja, ahogy az előbb invitálta, hogy menjen ő is... A tekintete... Nem. Határozottan a ruhakupac közé nyúlt és előhalászta a fehérneműjét. Most pedig fel fog öltözni. Ekkor lépteket hallott. Úgy rezzent össze, mintha elfelejtette volna, hogy nincs egyedül. Az ajtó irányába fordította a fejét... És nagyon-nagyon melege lett. Nézte az ajtófélfának támaszkodó InuYashát, akinek a testét most nem fedte semmi más, csak a dereka köré tekert törülköző... És nyakában az átoklánc. A ruháit a kezében tartotta. Kagome érezte, hogy kiszáradt a szája. Önkéntelenül megnyalta ajkait. InuYasha beljebb lépett és a földre hajította a ruhacsomót. Tekintetében, ahogy a lányra nézett megvillant valami... Valami veszélyes. Valami, ami Kagomét arra ösztönözte, hogy valahogy oldani próbálja a közöttük szikrázó feszültséget.

- Éppen felöltözni készültem - mondta remegő hangon - kimennél egy percre?

- Nem.

InuYasha hangja nagyon is határozott volt. Kagome pislogni kezdett.

- Végig akarod nézni, ahogy öltözködöm? - kérdezte, hangjában némi rosszallással.

InuYasha erre is megrázta a fejét. Majd vérforraló hangsúllyal megszólalt.

- Te már láttál engem, Kagome... Most én is látni akarlak téged.

Kagome elpirult. "Ó, a francba! - gondolta - hogy is képzelhettem, hogy megúszom..."

De még nem akarta beadni a derekát.

- Te is meglestél egyszer, fürdés közben... Egy-egy.

- Az nem ugyanaz. Különben sem láttam mindent.

Kagome aprót szusszantott. Most már úgyis mindegy... Remegő ujjakkal bontogatni kezdte a köntös övét, majd lecsúsztatta válláról a könnyű anyagot. InuYasha vére egy pillanat alatt felforrósodott, ahogy elé tárult a lány mezítelen szépsége. Nézte a karcsú derekat... A feszes, gömbölyű melleket... A formás combok által közrezárt, sötétlő háromszöget... A nyak kecses ívét, a lágyan ívelő vállakra omló, éjsötét hajzuhatagot... A lány csillogó, barna szemeit, szépen formált száját... Mindene tökéletes volt. És ő, mindenét kívánta ennek a lánynak. Sokáig nem tett semmit, csak állt, nézte, szinte itta magába a látványt. Végül Kagome megmoccant. Tett egy lépést az asztal felé, hol a ruhái hevertek.

- Láttál... Most már felöltözhetek?

InuYasha felsóhajtott. Aztán - ledobva magáról a törülközőt - odalépett a lányhoz, s csuklóit átfogva így szólt:

- Te sem csak néztél engem...

Magához rántotta Kagomét. Átkarolta a derekát, szomjasan csókolni kezdte a száját, míg kezei a lány hátát cirógatták...

Kagome - bár először védekezni akart - mégsem tette meg. Elomlott a fiú karjaiban, átkulcsolva a nyakát, viszonozta a csókjait, s hirtelen nem volt már benne kétség többé, hogy mit is akar tenni. Az a bizonyos bizsergés ismét a bensőjében zsibongott, öle forró lett és nedves, és már egyáltalán nem akarta, hogy abbahagyják, amit elkezdtek...

Arra ocsúdott, hogy az ágyon fekszenek, szorosan összesimulva, InuYasha pedig pontosan olyan tekintettel néz rá, ahogy abban az álomban...

Kagome testében lángra lobbant, az eleddig csak parázsló tűz. Széttárta lábait, és vágytól izzó szemekkel, remegő hangon suttogta:

- Akarom... Csináld...

Vége