Pikkelyek

Az álom

A Sárkány

Karmai közt a kristállyal

Tegnap éjjel szobámban megjelent.

De én Holdkövet kértem,

S ő új útra indult:

Fel a Tejúton

Szárnyai közt hozta

Az utolsó éjszakát…

A Távozás

A Sárkány elhozta

Az utolsó éjszakát.

Ezüstfehéren világolt a Hold,

Kövei, szikráztak a párkányon

A sötétséget tapintani lehetett…

Bársonyos volt, mint a bőr

Én bezártam mindent

Szívemet, lelkemet, agyamat

A kulcsot lenyeltem

S felültem a pikkelyes hátra.

A város felett jártunk,

Mikor leszédültem…

A Megérkezés

Sosemlátott virágok

Mezejére estem.

Csontom nem tört,

S mindent tudtam;

Szúró érzés: pikkelyem nőtt,

Szárnyam bomlott hátamon,

Leheletem hő lángcsóva…

Sárkány vagyok. Karmaim közt a Kristállyal

Egy nyitott ablak felé szárnyalok.

Nyolcas

Szaturnusz égisze alatt

Sötét szemekkel

A Kaszás jelével

Tisztelve az életet

Feketén - zöldbe öltözött lélekkel

Vágyva Észak fenséges rónáira

Roppant teherrel a vállán

Szomorúan olykor

De sosem csüggedten

Séta

Hegynek fel

És színes kavicsok

A sötétség előrehaladtával

Valamit megértettem…

Ma szokatlanul fényes volt a Hold

S én

Könnytelen szemmel zokogtam

Kő, kövön

Kövekből kört formálva

Mormolom igéimet

Kövesd a követ!

S lásd…

Ők a Föld szeme

Dobok

Kiírom magamból

Mielőtt még

Valamit tennék

Pedig mennék

Mennybe'

Pokolba

A Nemlétbe

Érted

De valami visszafog

Valami visszahúz

Valami azt súgja:

Te sem itt

Sem ott nem vagy

Ám az Alvilág;

Az zárva előttem…

Útravaló

Várj!

Ezt még itt hagytad:

Megtaposott

Darabokra tört szívem

Őrlöm mozsárban finomra

Hajam kendőjébe kötve

Épp elfér a zsebedbe'

Várj!

Ezt még itt hagytad:

Lelkem fonalát

Spulnira tekerem

Nem

Nem akarlak leláncolni

Lám, a kötelet is neked adom

Várj!

Ezt még itt hagytad:

Megcsonkított, üres testem

Már csak hús

Már csak vér

Vidd el ezt is magaddal

Jó lesz a varjaknak.

Fájdalom

Zokogok

Sírok

Üvöltök

Bele az éjszakába

Véresre karmolom arcomat

Hogy az fájjon

És ne érezzem

Ami itt hasogat

Legbelül.

Parton

Hullámok fodrozódása

Kavicsok koppanása

Bagoly rikoltása

Erdő suhogása

Szikla ropogása

Elhaló sikoly

Aztán

A víz csobbanása…

Jelentés

Mint elszáradt koszorú egy régi fejfán

Oly üres és szikkadt vagyok belül.

Ha pedig…

A sínek közt apró kavics vagyok

A híd pilléreiben kicsiny csavar

A kötél rostszála vagyok

Én vagyok a kés pengéje

S mind azt sikoltom

Kiáltom, üvöltöm:

Ne!

Ne tedd!

Vagy:

Vigyél engem is magaddal…

Megváltás

Pendül a kés

És ömlik a vér

Pendül a kés

Hűlő testem márványfehér

Pendül a kés

Már semmi nem állítja meg

A bíbor folyamot

Pendül, hullik a kés…

Lelkem nyugodtan szárnyal:

Csak mocsok és bűn

Mit itthagyott.

Akarom

Levetni az álruhákat

Letenni minden maszkot

Pőrén, mint az Igazság

Táncolni az Ezüst Hold fényénél

Sámándobok halk lüktetésére

Vajon szeretni így kell-e?

Az utolsó révület

Táltosként üldögélek

A Világfa csúcsán

Elszáradt levelek közt

A Nap és Hold

Csak bádogtányér

Haldoklik az aranyménes

Kivágták már a rézerdőt

Az ezüsterdőt

Most az aranyon a sor

És már nincs semmi erőm

Hogy tegyek bármit is

Vörös bika képében

Tehetetlenül fekszem

A Lángoló Kerék előtt…

Ébredés

Az éjszaka

Sötét kétségbeesését

Elsöpri a reggel

Hideg józansága

Már nem remegek többé:

Tudom,

Hogy örökké

Lényem része maradsz.

Hol vagy?

Veszíts el!

Aztán találj meg

Ha tudod

Hol keress;

Faladon kopogtattam

Egy tégla kiesett,

Ám átlesve a lyukon

Csak a végtelen Űr tárult elém…

Tüzifa helyett

Megláttalak…

S valami fellobbant bennem

De az Angyal súgta:

Még ne!

Mit tegyek hát?

Kikotrom szívem parazsát

S tenyeredbe öntöm,

Melegítsen

Minden Télen át.

Ő és én - Édesanyámnak

(Szabó Lőrinc nyomdokán)

Ő - vibráló elevenség

Én - robbanó indulat

Ő - szelíd melegség

Én - a makacs öntudat

és Én - birtoka a nemtudásnak

és Ő - makacs hit, remény, szeretet

Én - eszköze az árulásnak

Ő - megbocsátó igyekezet

De egyek vagyunk így, mi ketten

Két egésznek, két fele

Oly utakon jártunk,

Melytől más visszaretten;

S álmunk:

A nyugodt élet Édene.

Bársony

Csókoddal arcomon

Alszom el minden éjjel.

Hulló

A fák őszi mélabúja

Idéz meg szívembe

Ha…

Ölelnélek…

Beléd önteném

Lelkem s szerelmem

Legyen

Gondolatod, gondolatom

Dobbanások egy ritmusra

Tenyerembe rejtem szívedet

Mostantól én hordom bánatod…

Hold, Kő

Tündefényű éjszakában

Sétál a Hold egymagában

Szeme sír

Szeme nevet

Szája néma

Adj neki másik nevet

Évszakok

Holdsugárral láttalak meg

Azóta tovasuhant

Egy égető Nyár

A szelíd Ősz lépeget lassan

Tarka levelek halmazában

Vélem felfedezni pillantásod

Mikor elhagytál engem

Lelkem Tavaszára

Zord, örök Tél borult…

Az utolsó sóhaj

Félelem…

Halál…

Fagyos szél…

Forró vér…

Gyengéd csók…

Hegyes fogak…

Vattapuha hó ragyogása szemeidben

Hideg van talán, de én már nem érzem…