Egypercesek

Pillanatkép

Pálmafák. Tűző nap. Vakítóan kék ég. A tenger időnként meg-megcsobban… Hullámok verődnek a parti sziklákhoz.

A fövenyen kunyhók sorakoznak, az egyikből kilép egy néger férfi. Ágyékkötőt visel és kagylóból fűzött láncot. Elárnyékolja a szemét, és felnéz az égre.

- Hmm… Kutya meleg napunk lesz ma - mondja, s elballag a part mentén.

A pálmafák mögött, a távolban, a skinhead-ek, most töltötték meg a gyorstüzelő gépfegyvert…

Játék

Gyerekkorában egy piros pöttyös labda volt a mindene. Azzal aludt, azzal játszott, ebédnél, maga mellé vette az asztalhoz; simogatta, becézgette.

Aztán felnőtt. És egy napon észrevette, hogy mintha hízott volna az utóbbi időben.

Forgott-keringett a tükör előtt.

Elkezdett fogyókúrázni.

Nem használt.

Sanyargatta magát. Nem evett napokig.

Tovább hízott.

Már tántorgott az éhségtől, annyira legyengült.

Hiába.

Csak hízott, és hízott, kerekedett, gömbölyödött.

Lassan elérte az egy mázsát…

De ez még csak a kezdet volt.

Az egyik reggel arra ébredt, hogy a bőre teljesen bepirosodott.

Most már komolyan megijedt.

Elment orvoshoz.

"Allergia" - hangzott a diagnózis. Adtak kenőcsöt, azzal kenegette magát, éjjel-nappal.

Nem használt.

S lassanként a vörös bőrön, itt-ott fehér foltok ütköztek ki.

Ekkor már olyan kövér volt, hogy menni sem tudott - csak gurulni…

Egy napon kigörgött a szobájából, s megállt a tükör előtt, amibe már nagyon régóta nem, mert belenézni…

A foncsorozott üvegből, a gyerekkori pöttyös labda vigyorgott vissza.

Szerelem

Ahogy elment a tükör előtt a fiú, megpillantott benne egy gyönyörű lányt. Magas volt, sudár, karcsú derekú. Hajának színe, mint a hulló falevél, szemeiben a tenger zöld ígérete ragyogott.

Csak állt, és szelíd mosolyra húzódott, szép vonalú szája.

A fiú megbűvölten megállt előtte. Kinyújtotta felé a kezét.

- Légy az enyém - kérte.

A lány is kinyújtotta a fiú felé a kezét, kérőn, esdeklőn.

- Törd szét börtönöm - csillogták a zöldeskék szemek.

A fiú elmosolyodott. "Ez nem nehéz" - gondolta. Ököllel sújtott a tükör lapjára. Aztán rámeredt véres kezére. A tükör pedig - meg se moccant. A lány elszomorodott. De a fiú nem adta fel. Próbálkozott kalapáccsal, jégcsákánnyal, ütve fúróval, baltával. Mindhiába, a tükör - ép maradt.

A lány - látva a hiábavaló próbálkozást - felsóhajtott, s lemondóan legyintett egyet. Elővette ezüst fésűjét, s fésülgetni kezdte, rozsdaszínű haját.

A fiú leeresztve a baltát, odébb akart menni. De nem tudott. Szemei megbabonázva meredtek a tükörre, s a benne fésülködő lányra. Kinyújtotta a kezét ismét, s megérintette a tükör lapját, a lány kezénél; és úgy maradt, mozdulatlanul.

Évek múltán szorgos pókok, hálót fontak köréjük.

Sok-sok esztendő múlva, szanálták azt, a házat. A rendcsinálók módszeresen, szobáról-szobára haladtak. S az egyik eldugott szobácskában, különös dologra bukkantak:

Egy vastag, ember nagyságú, pókhálógombolyagra. S amikor széttépték a gubót, a belsejében, még különösebb kép fogadta őket. A hatalmas pókháló mögött ugyanis nem volt más; csak néhány emberi csont, s pár marék üvegcserép.