Isten hozott a Valóságban!

Odakint most ütötte az éjfelet a toronyban. Én mozdulatlanul, minden neszre felrezzenve feküdtem ágyamon, s azon gondolkodtam, vajon eljön-e az én lovagom. Minden porcikám kívánta, hogy eljöjjön. Halványan érzékeltem csak, hogy teljesen egyedül vagyok, sehol nem éreztem Heike jelenlétét, de ez most nem is érdekelt. Én a másik Heikére várakoztam, ara, aki valóban hús-vér, nem csak egy, a gondolataim és vágyaim által létrehozott álomkép… Hosszú percek teltek el. Már-már azt hittem mégse szánta rá magát., amikor halkan koppant az ajtóm. Felugrottam és kinyitottam. Szívem hevesen dobogni kezdett, mert ő állt előttem, a hús-vér Heike, akiről még mindig alig bírtam elhinni, hogy létezik. Nem viselt inget, csak egy szakadozott farmer volt rajta, és a tornacipője. Leplezetlenül megbámultam izmos felsőtestét, s éreztem, ahogy egyre inkább hatalmába kerít a vágy. Ő is csak állt, sem mozdulni, sem megszólalni nem tudott. Tudatában sem voltam annak, hogy éppen az ablaknak háttal állok, s az erős holdfény szinte átvilágítja lenge, vászonból készült hálóingemet, s hogy őt testem látványa bénítja meg ennyire. Odaléptem hozzá, s beljebb invitáltam, aztán becsuktam az ajtót. A halk kattanásra visszafordult, átfogta a derekam, s olyan kétségbeesett szenvedéllyel kezdett csókolni, hogy úgy éreztem, menten megfulladok a vágytól.

Az ágyhoz vitt és lefektetett rá, villámgyorsan megszabadított neglizsémtől, ő is ledobta a saját ruháját, s mire észbekaptam, már szorosan összeölelkezve feküdtünk az ágyon.

Vágyunk türelmetlenné tett bennünket. Úgy éreztem, neki már lehettek tapasztalatai… És én hiába emlékeztem a démonommal töltött összes éjszakámra, mégis bizonytalannak, és ügyetlennek éreztem magam. Annyira szerettem volna neki is olyan gyönyörűséget és kéjt szerezni, mint amit ő ajándékozott nekem… De nem voltam benne biztos, hogy sikerült, csak akkor mikor tekintetem találkozott az övével és a smaragd szemekben az én vágyam és örömöm tükörképét láttam viszont. Halkan felkiáltottam, amikor ujjai a combjaim közé csúsztak, hogy felfedezzék legtitkosabb pontomat… Ügyetlenül, csak álombéli tapasztalatokra támaszkodva, próbáltam viszonozni a simogatását, de lefogta a kezem. Azt suttogta, hogy ne őrjítsem meg még jobban, így is alig tudja magát visszafogni…

- Hát, ne fogd vissza magad…! - súgtam - Teljesen a tiéd vagyok, átengedem magam neked, azt csinálsz velem, amit akarsz…

- Én azt akarom, hogy neked is jó legyen… - zihálta.

- De hiszen… Jó… - suttogtam elakadó lélegzettel - főleg az, amit most csinálsz…

Lehunytam a szemem az élvezettől, hallgattam szenvedélyes suttogását, hogy ne haragudjak, de tényleg nem bírja tovább… Megfogta a kezem s rákulcsolta forró és szerelemre kész férfiasságára. Elakadt a lélegzetem, ahogy fel-alá siklattam rajta a kezem, aztán - hirtelen ötlettől vezérelve, s mert éreztem, hogy most már én is felkészültem - a megfelelő helyre vezettem. Heike felnyögött, mikor összekapcsolódtunk, keze a derekamra kulcsolódott, s szorosabban ölelt magához, miközben éreztem, hogy egyre mélyebbre hatol… S volt egy pont, ahol elviselhetetlen fájdalom rázta meg egész bensőmet. Csodálkozó tekintettel néztem rá, nem értve, miért fáj, aztán rádöbbentem valamire… Ám nem kellett félnem attól, hogy elragadja a hév, s nem lesz tekintettel rám. Abban a pillanatban megállt, ahogy megérezte fájdalmas rándulásomat. Nyaka köré kulcsoltam a kezem, s nem szóltam egy szót sem, vártam, hogy folytassa. De nem. Hirtelen az ajkát éreztem az enyémen, s a csók édessége elfeledtetett velem mindent, testes ellazult, a fájdalom szűnni kezdett, s kéj lépett a helyére. Megmoccantam, s ekkor ő is mozogni kezdett, s számomra elveszett a külvilág…

Arra ocsúdtam, hogy egymás mellett fekszünk, ő félkönyéken támaszkodik, s meghatározhatatlan pillantással méreget.

Felsóhajtottam.

- Most, hát tisztességtelen lány lett belőlem - suttogtam.

Elmosolyodott.

- Ugyan már, nem vagyunk a középkorban!

Aztán ellágyult pillantást vetett rám.

- Riannon…

- Tessék.

- Szeretlek.

Tágranyílt szemmel néztem rá.

- Ezt akartad mondani a folyónál?

- Igen… Riannon?

- Igen…?

- És te?

- Ó, Heike… - sóhajtottam.

Milyen elviselhetetlen boldogság volt kimondani a nevét!

Összeölelkeztünk, s bennem újra fellobogott a vágy. Holtbiztosan tudtam, hogy én is szerelmes vagyok. Beleszerettem az igazi Heikébe is, pontosan úgy, mint démoni hasonmásába.

- Igen, Riannon…? - nézett rám kérdően.

Elpirultam, bár ezt a sötétben nyilván nem lehetett látni.

- Szeretlek… - suttogtam szégyellősen.

- Drága, Riannon - suttogta, s gyengéden megsimogatta az arcomat.

Csendben feküdtünk egy darabig, mígnem nem bírtam tovább a bennem növekvő feszültséget, s kedvesem fölé hajolva a nevét suttogtam.

- Heike… Kérhetek tőled valamit?

- Hát persze.

- Tegyél magadévá még egyszer… - súgtam lesütött szemekkel.

Magához vont, s megsimogatta az arcom újfent.

- Őrült vagy, tündérlány…

- Tudom…

Elmosolyodtam, s most én kezdtem simogatni őt, egészen addig, míg már nem volt képes visszautasítani a kívánságomat, s másodszorra már nem fájt… S mikor mind a ketten eljutottunk a gyönyörök csúcsára, tágranyílt szemmel adtam át magam, a már ismert élvezetnek. S azt éreztem, mint korábban, hogy ezzel az élménnyel képtelen vagyok betelni.

S miután Heikét ily módon meggyőztem róla, hogy többé már nem okoz nekem fájdalmat, már ő sem húzódozott attól, hogy egész éjjel szeressük egymást…

Hirtelen lepett meg minket az álom, úgy hajnal felé. Ám néhány óra múlva én felriadtam. Körülnéztem,  láttam, hogy még sötét van. Óvatosan, hogy Heikét fel ne ébresszem, felkeltem, felkaptam magamra a hálóingemet, s kiosontam az udvarra. A hátsó kapuhoz, mely az erdőre nézett.

- Heike! - suttogtam a sűrű felé - itt vagy még? Köszönöm neked! Tudom, hogy nem kis részed volt benne, hogy békére leljek itt a földön. Már nem álmodozom elérhetetlen démonokról… És Heike… Vajon te akartad, hogy úgy hívják, mint téged? Mert ez annyira, annyira csodálatos! Olyan boldog vagyok Heike! Olyan boldog! - kis szünetet tartottam, hátha meghallom az ismerős lépteket. De az erdő csendes maradt - Bárhol is vagy most, én démonom - súgtam, csak úgy, magamnak - kívánom, hogy te is olyan boldog legyél mint én.

Már épp vissza akartam fordulni, hogy visszaóvakodjak a házba, mikor lépteket hallottam magam mögött. Megfordultam s elmosolyodtam. Ott állt mögöttem Heike, s meglehetős csodálkozással nézett rám.

Hát te mit csinálsz itt, kedvesem? - kérdezte.

Elmosolyodtam.

- Semmi különöset… Csak elbúcsúztam valakitől.

Vége

Jegyzetek:

*: Semecsková asszony! Semecsková asszony! Itthon van?

**: Nincs itthon! Csak én vagyok itthon, Ria, az unokahúga! Azonnal megyek!

***: A régiek hite szerint, amelyik párnak sikerül átugrania a szentivánéji tüzet, azok a következő évben egymáséi lesznek, és boldogságuknak semmi nem áll az útjába.