Aresa..

- Hm?

- Vannak... Vannak itt halandók még rajtam kívül? Akik... Ugyanígy jutottak ide a haláluk után, mint majd én fogok?

- Lucifer Nagyúr nem mondta neked?

- Mit?

- Talán már hét vagy nyolc eon is eltelt azóta, hogy az a lány... Nem bírva a pokolbeli lét gyötrelmeit, a saját szeretőjével ölette meg magát...

- Á... Szóval te is ismered ezt a kis lovestory-t?

Mosolygott.

- Aki akkor már létezett, mind emlékszik rá... Nagy port kavart fel...

- Tényleg?

- Igen. Tudod, akkoriban még kevésbé voltak elfogadóak akárki kívülállóval szemben. És hát nem is volt szokásban, hogy egy halandó meg egy démon... Hm... Szerelmes legyen egymásba.

- Úgy hallottam, a démon is elpusztította önmagát..

- Igen. Beleugrott Vulcanicus katlanába. Hogy a lány megszűnt létezni, onnantól már ő sem kívánt élni tovább...

- Milyen állhatatos szerelem...

Aresa talányos tekintettel nézett rám.

- Nos... Ha úgy vesszük, a mi esetünk hasonló...

Rámeredtem.

- De... Mi... Nem vagyunk szerelmesek egymásba...

- Csak a magad nevében beszélj.

Többször lehunytam és kinyitottam a szemem. De nem változott a kép. Aresa ült előttem, rettentő komoly szemekkel meredve rám, az én démonfelem, lélektársam, ikertestvérem, vagy amit akartok; és arról beszélt... Arról beszélt, hogy szerelmes... Belém.

- Aresa... Ne... Én... Én vagyok az a halandó, akit...

Megrázta a fejét.

- Nem. A lakótársad, Laura. De mindegy... Hiszen őt... Nem érinthettem meg... Úgy... Ahogy téged megérinthetlek...

Gyengéden a hátamra fektetett és kihámozott a gyolcslepelből.

Ujjai végigsiklottak a testemen a kulcscsontomtól kezdve, egészen a vénuszdombomig, s onnan is tovább, a combjaimon, egészen a bokámig bezárólag. Elmosolyodtam.

- Feltérképezel?

- Nem bánod?

Fölém hajolt. Szemei ismét olyan melegséggel néztek rám... És... Az őszi alkony, rozsdaszíne... El tudnék veszni ebben a pillantásban...

- Aresa...

- Igen...

- Talán... Mégiscsak... Igazad van...

- Miben? - fülemhez hajolva, gyengéden a fogai közé vette fülcimpámat, úgy suttogva bele e kérdést...

- Hogy... A mi esetünk is...

Halkan nevetett.

- Ó igen... Melissa, a hideg szépség megadja magát... Ó, pokol minden tüzei...

- Hideg szépség? - pislogtam.

- Láttad már egyáltalán a szemedet, miközben szeretkezel? - kérdezett vissza.

- Nem hiszem, hogy volt lehetőségem rá... - mosolyogtam.

- Nos... A tested lehet, hogy extázisban vergődik, de a lelked... Kívül marad az egészen. S ez... Gyönyörűen látszik a szemedben... Ez a hideg távolmaradás... Szinte elutasító vagy... Ha... Akkor ránézel a szeretődre... Annak egyből elmenne a kedve a folytatástól, azt garantálom.

- Talán ezért szoktam lecsukni a pislogóimat - morfondíroztam hangosan. Felnéztem Aresa-ra - és most? - firtattam - most milyennek látod a szemeimet?

Sóhajtott.

- Gyönyörű, hideg két tó... De mélyén... Ott kavarog valami sötét örvény... És én ezt az örvényt akarom felkorbácsolni...

- Tedd - hagytam rá. Igazából nem igazán vágtam, miről beszélgetünk, de úgy gondoltam, ráhagyom magam Aresa-ra, s lesz, ami lesz. Testemben ébredezni kezdett a tűz, ahogy Aresa teste az enyémhez ért, gyengéd érintése nyomán apró kis kéjcsöppek lepték meg bensőmet, s én már alig vártam, hogy úgy istenigazából elkezdjünk foglalkozni egymással... Holott... Én azelőtt el nem tudtam képzelni, hogy én egy lánnyal... De most... Aresa vonzott, mint a mágnes a vasat, és felébresztette bennem azt a kíváncsiságot, ami végülis minden nőben ott lapul, csak van, aki bevallja magának, van aki egész életében tagadja, s ezért... A férfiakat bünteti, hogy azok nem tudják megadni neki azt, amire igazából vágyik...

- Várj, Melissa... Előbb még ellátom a sebeidet... - Aresa felkapta a tégelyt, s egy keveset az ujjára véve a különös, zöld színű kenőcsből, bőven megkínálta vele hátsóm érzékeny tájait...

Felsóhajtottam. Az érzéki kenegetés, a fájdalmas sajgás ellenére... Nagyon is jól esett. Hirtelen azt kívántam, hogy bárcsak még folytatná... De nem tette. Elrakta a kenőcsöt is, majd kezeit a gyolcslepelbe törölve, ledobta magáról köntösét, és fölém hajolva, kezeit az enyémekre fektette. Ujjaink egymásba kulcsolódtak, ahogy belemélyedtünk a másik tekintetébe...

- Jól esett? - kérdezte - látom a szemeden, hogy akár még folytatást is kívánnál...

Nyeltem egyet.

- Úgy látszik, nyitott könyv vagyok előtted, Aresa... - dünnyögtem.

Elmosolyodott.

- Végül is hónapokig laktunk ugyanabban a testben... Sok mindent megtudtam rólad az alatt az idő alatt...

- Igaz is... Már meg akartam kérdezni... Hogy... Lehet... Hogy látjuk egymást? Különváltunk volna?

- Te nem érezted meg? Abban a percben, ahogy Samael Nagyúr birtokba vette a tested, és beteljesítette veled a vágyát, a kapocs kettészakadt közöttünk... És én szabad lettem... Végre.

- Végre? - ráncoltam a szemöldököm - én azt hittem, szerettél velem lenni...

- Igen, szerettem benned lenni, de jobb szeretnék veled lenni... Úgy, hogy mind a ketten a saját testünkben vagyunk... Hiszen... Érinteni vágylak... Csókolni... És... Megismertetni veled, milyen egy nő szerelme...

Sóhajtottam.

- Aresa...

- Igen?

- Csókolj meg...

A szemei... Egészen sötétek lettek ebben a pillanatban. Lejjebb hajolt s ajkait az enyémekre simította. Ahogy megéreztem a gyengéd érintést, valami elszabadult bennem. Beletúrtam Aresa dús, selymes érintésű hajába, magamhoz húztam a fejét, és nyitott szájjal csókoltam vissza, nyelvemmel végigtapogatva száját és csukott fogait, bebocsátást kérve, és kapva. A szája belseje... Olyan forró volt, ahogy nyelvem siklott a szájpadlásán kalandozva, s keresve az ő nyelvét, mely már rá is csúszott az enyémre, szelíden ölelkezve vele... Izgató játszadozás kezdődött, a két síkos nyelv puhán siklott egymáson, nyálunk egybefolyt, kezeim egyfolytában a haját kócolták, szétbontották az akkurátus kontyot, mígnem szabadon omlottak alá tincsei és én végre elmeríthettem ujjaimat a csodálatos zuhatagban...