A hazatérés definíciója - Harry

Rendben. A megbeszélésnek vége. Felállok az asztaltól, pénzt dobok rá. Még elkapom Ron rosszalló pillantását. Vállat vonok. "Tedd zsebre a többit, öreg" - gondolom, és kivágtatok a kávézóból. Most fontosabb dolgom is van, mint Ron képzelt nyavalyáival törődni. Tehetek én arról, hogy a szüleim egy kisebb vagyont hagytak rám?! Különben is, Ron tudja, hogy szíves-örömest megosztanám vele az egészet. De makacs. Nem fogadná el. Tudom. Kénytelen vagyok tehát néha ilyen trükkökhöz folyamodni. Persze, holnap hiánytalanul visszakapom az egészet. A marha.

Az üvegajtó hangos csapódással becsukódik mögöttem, én meg hirtelen nem is tudom, hol vagyok. Az illetéktelen fülek kiszűrése végett egy mugli kávéházban adtunk egymásnak randevút Ron-nal. Borzasztóan lényeges, hogy senki ne tudja meg, mire készülünk holnap. Még az én "nem kértem, de van" testőröm is. Most mit csináljak? Dumbledore meghalt. És naná, hogy meghagyta, hogy vigyázzanak rám. Alig tudom kicselezni néha. Szerencsére olyan valakit bízott meg a Rend, aki nem ismer eléggé. Például elhiszi, hogy nyugton ülök "otthon". Aha...

De most nem akarok ezzel foglalkozni. Ginny-hez megyek. Már több hete nem találkoztunk. És veszettül hiányzik. Pontosan, mint egy évvel ezelőtt. Csak akkor nem volt időm ezen nyavalyogni. Lefoglalt az, hogy megtaláljam a Voldemort lélektöredékeit, rejtő tárgyakat, és hogy tanuljak. De most... Ha csak egy napig nem látom, már megőrülök. És most több hétig voltam távol. Ronnal szerveztük ezt a holnapi támadást. Még a tájékát is elkerültük Londonnak. Egész nap halálfalók után kajtattunk, nem tehettük ki a lányokat még nagyobb veszélynek, mint amilyenben amúgy is vannak. Persze, nem kellene, ha... De nem akarok újabb meddő vitába kezdeni Ginny-vel erről.

Hirtelen beugrik, melyik városrészben is lehetek... Akkor nyomás! A legközelebbi hoppanálási megálló fél mérföldre van innen. Mit mondjak, utálom a közlekedésnek ezt a módját. Szívesebben repülnék, de... Úgy vélem, elég feltűnő jelenség lenne egy repülő seprű London utcái felett fényes nappal. A minisztérium rögvest lecsapna rám, mint notórius visszaesőre, és egy nap alatt az Azkabanban találnám magam. Márpedig azzal nem használok az ügynek, ha hagyom magam bekasztlizni. Szóval, marad a hoppanálás...

Na gyerünk!

Miközben sietős léptekkel rovom az utcákat, naná, hogy Ginny-n jár az eszem. Ginny... Ginny Weasley... Ron kishúga. A barátnőm. A szerelmem... Hm. Ha ezt valaki két évvel ezelőtt a szemembe mondja, rögvest Madam Pomfrey-hoz küldtem volna az illetőt. Ugyan már... Ginny és én???

Aztán Cho-val vége lett, én pedig egy teljes boldog nyarat töltöttem Ron-éknál. És ott rádöbbentem, hogy Ginny... Már nem az a félénk kislány, akire emlékszem. Hanem... De akkor éppen mindegy volt, mit gondolok róla, hiszen Dean-nel járt. Aztán ők szakítottak, mi összejöttünk, és év végén, amikor mondtam neki, hogy jobb lenne külön, mert veszélyek, meg effélék, akkor közölte velem, hogy mindig is engem akart. Hát képletesen hanyattestem. Azért tartottam magam az elhatározásomhoz, de már akkor motoszkált bennem a gondolat, hogy ha kissé lelohadnak a kedélyek, megkeresem őt. Persze, ha hajlandó várni rám.

És igen.

Én voltam a legjobban meglepve, hogy mikor ez év elején meglátogattam, akkor nem az fogadott, hogy visszament Dean-hez. Hanem örült nekem. Sőt. Én meg elgyengültem... Egyszerűen képtelen lettem volna még egy évet nélküle tölteni. Most itt tartunk...

Hogy mi vonz benne ennyire? Fogalmam sincs. Bár, az, az igazság, hogy külsőre is tetszik. Nagyon is. Úgy látszik, mi, Potter-ek kedveljük a vörös hajat. Anyám is vörös volt... Csak Ginny-nek nem zöld a szeme. Hanem karamell-színű... Szóval, nem tudom. A haja... A szeme... A komoly pillantása... Van benne valami... Delej. Nekem pedig állítólag "átható tekintetem" van. Ezt ő mondta. Mégse látok a veséjébe. Még nem ismerem igazán, hiába éltünk egymás mellett hét évig. Talán ő sem ismer még engem. De ez nem zavar abban, hogy odalegyek érte. És - ha Voldemort is úgy akarja - lesz még elég időnk megismerni egymást. Viszont, amit látni enged magából - az előtt le a kalappal! Mert bátor. Határozott. Erős. Főleg lélekben. És roppant tehetséges boszorkány. Kiválóra teljesítette az összes RAVASZ-át. Nekem nem ment ez a bravúr... De ez nem is lényeg. Akkor is szeretném, ha rossz tanuló lett volna. Na és még egy lényeges dolog, ami összefűz vele: ugyanúgy rajong a kviddicsért, mint én. Félelmetesen jó hajtó. Mesélte, hogy egészen addig bent volt a csapatban ezen a poszton, míg nem végzett a suliban. Naná.

Affene! Most hol a manóban vagyok?! Annyira elgondolkoztam, hogy kiestem a koncentrációból... Sikerült jó messze kerülnöm a céltól? Jé, nem! Az ott a Hermelindomb, ha jól látom. Onnan indultunk évtizedekkel ezelőtt a Kviddics Világkupára. Akkor tényleg nem vagyok messze Widra St. Capdel-től. Röpke három mérföld és ott is vagyok. Uff. Nincs kedvem gyalogolni. Elég kihalt ez a vidék... De nem. Na jó, próbálkozzunk még egyszer...

Hurrá. Helyben vagyok. És mivel megint sikeresen elszámítottam magam, kopogtatnom sem kell... Már nyílik is az ajtó...

- Szia Harry!

Ó igen. A lelkem legmélyéig átmelegít Ginny felragyogó mosolya...

- Légy üdvöz' Lady Guinever...

Belépek, becsukom az ajtót. Ginny csak áll és néz, nem akar, vagy nem mer mozdulni. Mozdulok én. Átkarolom a derekát, és magamhoz ölelem. Beletemetem arcomat puha, selymes, virágillatú hajába. Hirtelen eltűnik belőlem minden feszültség. Hazaérkeztem.